A fodrászszakma idei legnagyobb rendezvényén, a Salon Internationalon jártam!

A londoni Salon International a fodrászok legjelentősebb találkozója. Az 2015. októberi eseményre is rengeteg ország fodrászai látogattak el, hogy megtudják, mi lesz a jövő évi trend.

“Miért pont London? Erre a kérdésemre nagy örömömre a hazai mesterfodrászok adtak választ. Hajas Lászlóval és Zsidró Tamással a sajtórészen egy finom kávé mellett mesélték el, hogy immár húsz éve járnak ki a rendezvényre, hogy aztán tapasztalataikat, illetve a legújabb trendeket és divatokat átadják a magyarországi fodrászoknak” – kezdte Szokodi László szegedi mesterfodrász.

Hajas Lászlótól – aki az alternatív hair show-n is fellépett – megtudta: ő alapítóknak mondhatja magát, hiszen húsz évvel ezelőtt már azok között a kevesek között volt, akik részt vettek a Salon Internationalon. Elárulta, a tavalyi szemináriumon büszkén nézett körbe a fotó- és videóállványok beállításánál, milyen sokan képviselik már Magyarországot, és a magyar szakma milyen remek irányba tart.

Zsidró Tamás megjegyezte, nem olcsó a rendezvény, hiszen egy szeminárium elég húzós árkategóriát képvisel, és aki ide kilátogat, annak minimum négy-öt ilyen szemináriumot kell meghallgatnia, ami több mint kétszázezer forint. Ugyanakkor az esemény mindenkinek olyan élményt nyújt, ami meghatározza saját szakmai karrierjét.

“A színpadi show fantasztikusra sikerült idén is. Az impulzus ebben a szakmában fontos, de ez mellett az a szakmai alázat is, ami mindig arra serkent bennünket, hogy a fiatal nemzedéknek tudjunk újat mutatni! Hazatérve Londonból már bemutatók és szakmai oktatások várnak, hiszen idén is volt, ami jövőre meghatározza a trendet!” – foglalta össze tapasztalatait Szokodi László.

Cikk: Szegedma

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App