Mint ismert Lázár János Balatonalmádiban tartott lakossági fórumot, ahol egy Svédországból hazaköltözött férfi arról beszélt, hogy a magyarság folyamatosan fogy. Az építési és közlekedési miniszter egy példával reagált a hazai demográfia problémákat feszegető felszólalásra – számolt be a Telex.

 

„Ennek az országnak a tartalékát a magyarok és nem a migránsok jelentik. Az a döntés, hogy mi lezártuk a határt, az azt jelenti, hogy Magyarországon mindenkinek lehetőséget kell biztosítani, és senkit nem engedünk be az országba, aki nem magyar, illetve arról, hogy ebben az országban ki él, csak mi dönthetünk” – mondta Lázár, aki szerint csak úgy lehet megküzdeni a demográfiai problémákkal, hogy feltárják a belső tartalékokat, és hozzátette azt is, hogy a magyar tartalék a magyar cigány emberek közössége.

„Tehát ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót – mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a sz*ros mosdóját takarítsák –, akkor föl kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék a magyarországi cigányságot jelenti”

– fogalmazott Lázár, hozzátéve, hogy nincs annál nagyobb siker, mint hogy lehetőséget biztosítottak több százezer magyar cigány fiatal számára a tanulásra és a munkára.

A napokban a hazai legnagyobb ellenzéki párt vezetője, Magyar Péter is megpróbált reagálni Lázár János ominózus romák számára felvetett, új   „WC- takarító”, programjára.

fotó szokodi lászló magyar péter a tisza párt elnökének márc15 andrássy út

 

Találkozót kértem a magyarországi nemzeti kisebbségi önkormányzatok vezetőitől, hogy meghallgassam a kéréseiket és javaslataikat a leendő TISZA-kormány felé.
A Magyarországi Romák Országos Önkormányzatával holnap lett volna találkozóm, de azt két okból is le kell mondanom.
Egyrészt megdöbbentő, hogy Lázár János vérlázító mondatai után a roma honfitársainkat képviselő szervezet nem szólította fel azonnali távozásra Orbán Viktor miniszterét, ehelyett félreérthető üzenetről beszéltek.
Másrészt eljutott hozzám egy videó, amelyben az önkormányzat vezetői kifejtik, hogy a találkozónkat fideszes propagandacélokra akarják felhasználni és érdemi párbeszéd helyett a megbeszélésünket arra akarják kifuttatni, hogy a fideszes propagandahazugságokkal szembesítsenek és erről a Fidesz és Sztojka Attila megbízásából felvételt készítsenek.
A fentiek miatt a találkozót lemondom.

A TISZA kiáll minden magyarországi őshonos nemzeti kisebbség mellett. Akkor is, ha a saját megválasztott vezetőik megfeledkeznek arról, amivel megbízták őket.

Tisztelt Aba-Horváth István Elnök Úr!

Ha esetleg elfelejtette volna: Orbán Viktor minisztere, Lázár János azt találta mondani, hogy ha nincsenek migránsok, akkor helyettük a magyar romáknak kell tisztítaniuk a vonatokon a sz*ros mosdókat., nyilatkozta Magyar Péter

Cikk/ Szokodi László

author avatar
Szokodi László
Szokodi László vagyok – újságíró, fotóriporter és tartalomkészítő. Több mint egy évtizede dolgozom a média világában. Hivatásom és szenvedélyem, hogy az eseményeket ne csak megírjam, hanem a saját kamerámon keresztül, egyedi vizuális tartalommal életre is keltsem azokat. Oldalamon független, saját gyártású cikkekkel és exkluzív képanyagokkal várom az olvasókat. Sz. L.

Ami ennél is szörnyűbb, hogy még ma is létezik Magyarországon „rasszizmus” , nevezzük nevén a dolgot „cigányellenes érzés”. Ez nem mostani keletű dolog, hiszen évszázadok óta Magyarországon élő legnagyobb számban élő etnikumáról beszélünk. 

Fotó/ Szokodi László

 

A baj csak az ezzel , hogy eddig egyetlen hatalmon lévő kormány, beleszámítva a régi kommunista pártot sem tett a romák integrálódásáért semmit. Ma 2026-ban is szinte ugyan ott tartunk. A magyarországi cigányság nagy része, még  a 8., ált. iskolát, sem végezte el. Arról nem is beszélve , hogy írni-olvasni sem tud sok roma. A fő ok az, hogy maga a roma lakosság alsóosztálybeli helye , nem teszi meg , hogy esélye legyen a jobb életre, mint minden magyarnak. Felvetődik, hogy akkor , ki -kik , ezért a felelősek?

Ha megnézzük , milyen életkörülmények között tengődnek ezek roma családok, akkor, jól  lehet látni a szociális helyzet, „Putri-szindróma”, olyan mélységeket ölt, még ma is Magyarországon,  hogy ebben a térségekben élőket szinte lehetetlen kiemelni.

Miért?

Vetődhet fel a kérdés.

Azért mert az ilyen , szegényes helyeken élő romák számára, nem csak a lakhatás , de a munkahelyteremtés is  nehézkes, sőt lehetetlen. Valójában Lázár János hazudott volna?

Nem! De  ez a kijelentése, sértő a romákra nézve!

A roma kérdésben sok minden tisztázatlan ma Magyarországon és ez leginkább  az Orbán-kormánynak kedvez hogy áprilisban a romák többsége rájuk voksoljanak.

Római program:

  1. Szociális helyzet megoldása.
  2. Munkahelyteremtés.
  3. Megfelelő egészségügyi ellátás, integrálás. ( Fontos, minden roma részére biztosítani, ingyenes információt az egészségügyi ellátásról, )Nagyon sok roma hal meg 30-40-éves korban tüdő és érelmeszesedés okozta problémáktól.
  4. Oktatás : – Kötelező minden roma számára biztosítani, az  ingyenes  iskoláztatást és ahhoz a közlekedést is ingyenesen biztosítani.
  5. Lakhatás. 
  6. Vállalkozás ( Minden kezdő roma vállalkozás számára támogatást biztosítani)
  7. Családjogi , és jogi felvilágosítások , ingyenesen!
  8. Gyermekvédelem!

 

Borítókép/ Szokodi László

Magyar Péter cikk

 

[anwpfl-matches type="fixture" limit="5"]

Hírlevél

Verified by MonsterInsights