Mint az már ismert, a magyar futsal válogatott , csoportja 3.helyén végzett a Futsal Eb-n. Történelmi pillanatokat élhettünk át, a csoport két mérkőzésén. Hiszen rögtön az első csoportmérkőzésen, a lengyeleket győzték le a mieink 4-2-re , ami a magyar futsal történetének első Eb-n nyert győzelme. A második mérkőzésen a címvédő portugáloktól szenvedtünk 5-1-es vereséget, de ezen a mérkőzésen is sikerült magyar gólt látni a szurkolóknak.

 

@

♬ –

 

 

A csoport harmadik mérkőzésén a ” mumus „, olaszok ellen lépett pályára a magyar futsal válogatott Ljubljanaban, a Tiroli Arénában, ahol több száz magyar szurkoló fogadta a mieinket. Egy végletekig kiélezett mérkőzésen, végül 2-2-es döntetlent játszott egymás ellen a két csapat, ami az olaszoknak kedvezett. Így ők csoport másodikként jutottak tovább a legjobb nyolcközé, míg a magyar futsal válogatott búcsúzott az Eb-ről. A mieink egy győzelemmel, és egy döntetlennel a csoport harmadik helyén végeztek.

Cikk/ Szokodi László

Futsal Eb
fotó szokodi lászló szokodi academy media uefa futsal 2026 0129 magyarország olaszország 2 2 d csop 3 mérkőzés

 

UEFA Futsal Eb., „D” Csoport , végeredmény: 

  1. Portugália 3 győzelem 9 pont
  2. Olaszország 1 győzelem , 1 döntetlen 4 pont
  3. Magyarország 1 győzelem, 1 döntetlen  4 pont
  4. Lengyelország 3 vereség      0 pont

Borítókép/ Szokodi László

2026 01.31

author avatar
Szokodi László
Szokodi László vagyok – újságíró, fotóriporter és tartalomkészítő. Több mint egy évtizede dolgozom a média világában. Hivatásom és szenvedélyem, hogy az eseményeket ne csak megírjam, hanem a saját kamerámon keresztül, egyedi vizuális tartalommal életre is keltsem azokat. Oldalamon független, saját gyártású cikkekkel és exkluzív képanyagokkal várom az olvasókat. Sz. L.

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Szombat
16.00: Franciaország–Ukrajna, Riga 4 – 2
19.00: Örményország–Horvátország, Kaunas 0 – 3 , félidő!
Vasárnap
16.00: Portugália–Belgium, Ljubljana
19.30: Spanyolország–Olaszország, Ljubljana

[anwpfl-matches type="fixture" limit="5"]

Hírlevél

Verified by MonsterInsights