-A Szentes utolsó másodpercben szerzett góllal ikszelt.

 

 

FÉRFI VÍZILABDA OB I. 6. fordulóban négy mérkőzés lett elhalasztva, azokat későbbi időpontban fogják lejátszani a csapatok. A Szeged csapata, a BVSC Zuglóhoz látogatott és Szabó Zoltán csapata az első két negyedben szépen helyt állt, de a harmadik és negyedik negyedben a BVSC erősített és fölényesen nyerte mind a két negyedet és végül 10 góllal legyőzte a szegedi csapatot. A Metalcom Szentes csapata az Egrieket fogadta a Szentesi Sportuszodában. Már a mérkőzés is nehézkesen akart elkezdődni, mivel a két játékvezető a mérkőzésre jövet az úton , baleset miatt állni kényszerültek, és háromnegyed óra késéssel de elkezdődött a mérkőzés. A szentesiek jól kezdték a mérkőzést ők szerezték az első gólt a találkozón. A folytatásban viszont az ellenfél csapata jobban küzdve először kiegyenlített, majd átvette a vezetést is. Az egriek ezt az előnyt az utolsó negyed végéig tartották is amikor az utolsó másodpercekben egy jogos 5 méterest ítéltek meg a szentesi csapatnak, amit értékesítettek. A dühös egri csapat az utolsó pillanatban elvesztett biztos győzelem után csak gratulálni tudott vidám szentesi csapatnak. A kilátogató nézősereg egy izgalmas piszok jó mérkőzést láthatott Szentesen.

CIKK/SZAMY

EREDMÉNYEK:

METALCOM-SZENTES–ZF-EGER 7–7 (1–2, 1–2, 2–2, 3–1)
Szentes, 150 néző. V: Vogel G., Bereczki M.
SZENTES: MEIXNER – Pellei K., Garancsy, Somogyi B., Hegedűs B., FÜLÖP B. 4, TAKÁCS J. 1. Csere: Kókai T., MÁTYÓK 2, Lajkó, Vörös V., Bozó. Edző: Pellei Csaba
EGER: KRÉMER – TÖRÖK B. 2, KOVÁCS GÁBOR 2, Baksa B. 1, Lőrincz B. 1, Murisics 1, Sántavy. Csere: Gólya, Hajdú B., Sári, Szalai G., Rádli. Edző: Petrovai Márton
Gól – emberelőnyből: 14/1, ill. 5/2
Gól – ötméteresből: 3/2, ill. 1/1
Kipontozódott: Lőrincz B. (32. p.), Sántavy (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Pellei Csaba: – Jól kezdtünk, ám büntetőt hibáztunk, ettől kezdve az Eger átvette a játék irányítását, és három negyeden keresztül ők domináltak a mérkőzésen. Végig rohantunk az eredmény után, szerencsénk sem volt, ám küzdeni akarásunknak köszönhetően itthon tartottunk egy pontot.
Petrovai Márton: – Tudtuk, hogy kemény ütközet vár ránk Szentesen, és ez így is történt. A védekezésünk végig rendben volt, a támadójátékunkban azonban akadtak pontatlanságok. Hasznos mérkőzés volt ez a BVSC elleni összecsapás előtt.

 

SZOLNOKI DÓZSATATABÁNYAI VÍZMŰ SE 17–5 (3–3, 6–0, 3–1, 5–1)

UVSE-HUNGUEST HOTELSPÉCSI VSK-MECSEK FÜSZÉRT 8–8 (2–1, 1–1, 3–4, 2–2)

BVSC-ZUGLÓ MKB-EUROLEASINGSZEGEDI VE 19–9 (4–3, 4–2, 5–1, 6–3)

Kaposvári VK–KSI SE – elhalasztva
Debreceni VSE–OSC Újbuda – elhalasztva
Budapesti Honvéd–A-Híd VasasPlaket – elhalasztva
PannErgy-Miskolc–FTC-Telekom – elhalasztva

Fotó/SZAMY

SZAMY: Metalcom Szentes – Eger 7-7 sajtótájékoztató

 

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App