„A futball maga az élet”

Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója is részt vett, szombaton, Felcsúton, ahol bemutatták a Labdarúgás és tudomány című tanulmánykönyvet. A tanulmánykönyvben, Papp Róbert, P.A., erőnléti edző publikációja is olvasható.

A Puskás Akadémia és a Testnevelési Egyetem együttműködésében született könyv bemutatóján a kormányfő azt hangsúlyozta: talán nem véletlen, hogy Trianon után volt a magyar futball első aranykora, majd a második világháborút követően, az ötvenes években az Aranycsapat időszaka. Akkoriban a zöld gyepen a megszálló ország csapatát is le lehetett győzni, tehát a futballt a kultúra és a történelem részeként kell kezelni – fűzte hozzá.
Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy „a magyar futball alapvetően a zseniális megsejtések és ihletettség története”, vagyis maga a művészet.
A miniszterelnök úgy vélte, „a futball maga az élet”, igazságos, nyílt sisakos játék, amelyet szabályok mentén vívnak a felek és mindig a pályán dőlnek el a dolgok.
Orbán Viktor kiemelte, hogy labdarúgó-akadémiát nehéz lélektanilag egyben tartani, mert a falai között „a régi futballisták tapasztalatát kell összeépíteni a modern hókuszpókusszal”, és ha ez nem sikerül, akkor „féllábas lesz az akadémiák működése”. Megjegyezte, hogy a hazánkban működő labdarúgó-akadémiák azonosságuk mellett is sok mindenben különböznek. Ezt nagyszerű dolognak nevezte, mondván, nem is szabad egységesíteni ezeket, mert „haptákban futballozni nem lehet, csak menetelni”.
A kormányfő arról is beszélt, hogy régóta fáradoztak az országos akadémiai rendszer megalkotásán, ez ma már működik, az egész magyar futballtársadalmat szolgálja. „Türelmetlenül várjuk, hogy a könyv a valóságba költözzön, és végre igazi jó futballisták kerüljenek ki az akadémiákról” – jegyezte meg.
Mészáros Lőrinc, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány kuratóriumának elnöke emlékeztetett arra, hogy 2018-ban kezdtek szakmai együttműködésbe a Testnevelési Egyetemmel, és ennek eredménye a tankönyv. Nemcsak a labdarúgásban, hanem más sportágakban is a modern képzés alapvetése lehet a tíz fejezetből álló, több mint 400 oldalas kötet – tette hozzá.
Jelezte, hogy a kötet másfél év alatt készült el, 13 év tapasztalatát használták fel hozzá.
Takács Mihály a Puskás Akadémia igazgatója, a könyv társszerzője elmondta, hogy értéket kívántak teremteni, ami sikerült, hiszen a tankönyvet szakmai bírálóbizottság minősítette és egyetemi tankönyvvé nyilvánították.
Közölte, hogy a felcsúti akadémián és a világ labdarúgásában alkalmazott módszereket igyekeztek használhatóvá tenni, megosztani a világgal, a sporttársadalommal, emellett be akarták mutatni, hogy Európa és a világ labdarúgásában hogyan illeszkedik egymáshoz a tudomány és a futball.
Csáki István, a Puskás Akadémia tudományos munkacsoportjának vezetője, társszerző megemlítette, hogy a Testnevelési Egyetem mellett az egri Eszterházy Károly Egyetem, a Debreceni Egyetem és a Magyar Labdarúgó Szövetség szakemberei is közreműködtek a kötetben. Huszonhét szakember dolgozott rajta, tizenkilenc írta a fejezeteket, kettő lektorálta, hatan pedig a végső szerkesztésben segédkeztek.
Úgy vélte, nagy értéke a könyvnek a fejezetek végén lévő irodalomjegyzék, amely több mint félezer szakmai kötetre utal.
A könyvbemutatón jelen volt Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, valamint Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora is.
Utóbbi felszólalásában hangsúlyozta: hibásan választják szét a sportot az egyéb művészeti ágaktól, hiszen a mozgás és a testkultúra ugyanolyan értékes, mint bármelyik másik művészeti ág.
Elmondta, hogy a TE a könyv megjelenéséhez nyújtott támogatáson túl saját eszközeivel is igyekszik segíteni a magyar sporttársadalmat. Integrált laborrendszert hoztak létre, ahol a sportpszichológia, a dietetika vagy a terhelésélettan is a legmodernebb körülmények között oktatható, mérhető, használható. Megjegyezte: a sporthoz nevelés szükséges, mert test és lélek összekapcsolása nélkül nem lehetséges egészséges sportolót felnevelni.

MTI

 

A mai nap egy fontos mérföldkő, kezdte bevezetőjében, Papp Róbert, a  Puskás Akadémia , erőnléti edzője.
PFLA kiadásában, és szerkesztésében megjelent könyv egyik fejezet írójaként, büszke vagyok az elkészült műre, amely “Egyetemi oktató könyv” minősítést kapott!
Olyan könyv jelent meg , amely a magyar sport történetében egyedülálló , hiszen 10 fejezetben , közel 500 oldalon keresztül taglaljuk a szerzőtársaimmal mindazokat a tudományterületek elméleti alapjait, amelyek kapcsolódása nélkül ma már nincs sem utánpótlás képzés, sem professzionális felnőtt futball.
Ennek a könyvnek plusz erénye, hogy nem tisztán elméleti szakemberek adták nyílt színre a tudásukat, hanem olyanok, akik gyakorlatban, nap , mint nap dolgoznak a magyar labdarúgásban, és a labdarúgásért.
Bízom benne, hogy sok Kollégának adunk ezzel is segítséget a képzés folyamatában, mert hiszek abban , hogy csak a legtehetségesebb játékosok, a legtehetségesebb és legképzettebb edzők munkájával emelhetik a magyar labdarúgás színvonalát.
Az elmélet immár könyv formájában elérhető, és ha csak egy játékos fejlesztésében segítségére válik bárhol, bárkinek az országban , már megérte.
Véleményem szerint elértünk immár a modern európai labdarúgás “zéró” pontjára. Vannak szakkönyveink, egyre többen vállaljuk a tudásunk közkinccsé adását, rendeződött a labdarúgás infrastrukturális háttere , felbukkannak tehetséges, sikeréhes edzők, vannak tehetséges gyerekeink. Így már nincs mentség… Hasznos idővel, tervezett, szakszerű munkával látható eredményeket kell elérnünk.
A mellébeszélés , magyarázkodás ideje lejárt.”– mondta Papp Róbert 
Hajrá Magyar foci, hajrá Kollégák!

Fotó/Papp Róbert                   (A képen Orbán Viktor miniszterelnök és Papp Róbert, P.A. erőnléti edző látható)

 
Fotó/SZAMY:Szokodi L.

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App