OTP BANK LIGA

Fotó/ Szokodi László

A hazai labdarúgó-bajnokság NB I.-es csapatainál is elkezdődtek az edzések a következő bajnoki szezonra. Az Újpestnél egy héttel ezelőtt az alapozással kezdődött, amit Halmál Dávid az újpestiek erőnléti edzője tartott. Az Újpest a tavalyi szezont, az 5., helyen zárta,  12 győzelemmel, 8 döntetlennel és 13 vereséggel. Igaz nem volt, könnyű a csapat számára az előző bajnoki szezon hiszen az őszi fordulót a 10., helyen záró lila-fehér alakulat vezetősége a tavaszi szezonra új vezetőedzőt   Milos Kruscicot bízta meg . A szerb származású szakember élt is a lehetőséggel és a hátralévő tizenhat mérkőzésből, 8 megnyert, 3 döntetlennel zárult és 5 mérkőzést vesztett el. A következő bajnoki idény is húzós lesz az újpestiek számára hiszen több meghatározó játékos távozik a klubtól, de mint azt már száz év távlatából megszoktuk, ez a klub küzdeni fog és nem fogja ingyen adni egyik csapatnak sem a megszerezhető pontot, vagy pontokat.

Fotó/ Szokodi László

 

Erőnlét

A bajnokság rajtja előtti időszak a hosszú szezonra való felkészülésről szól, és mint a legtöbb esetben, itt is igaz, hogy “jó alapokra sokkal könnyebb építkezni”. Ma megkezdődött a csapat munkája, ezért Hamál Dáviddal, klubunk erőnléti edzőjével beszélgettünk a következő hetekről, illetve a vele társuló kihívásokról.

Milyen feladatokkal láttátok el a játékosokat, mielőtt elmentek szabadságra? 

Miután az előző szezon véget ért, a srácoknak 2 hét pihenés jutott, ugyanis az utána lévő időszakra már otthoni edzéstervet kaptak. Ezek között szerepeltek sérülést megelőző, keringési rendszert fejlesztő, különböző alsó- és felsőtest erősítő gyakorlatsorok. A mai naptól már együtt készülünk tovább, itt már napi két tréning vár a játékosokra. Az első két hétben inkább a fizikai felkészülésen lesz a hangsúly, a 3. héten pedig elutazunk az edzőtáborba Ausztriába. Ott már nagyobb mérkőzésterhelések mellett különböző technikai, taktikai elemek gyakorlása is előtérbe kerül.

Mi történt, amikor srácok visszatértek a Szuszába? 

Megérkezésük után antropometriai méréseken estek át, ami egyebek mellett a testsúly, a testmagasság, a testzsír, az izomtömeg, a zsírtömeg és a zsigerei zsírszázalék adatait mutatja meg számunkra. Ezután a fizioterapeuták különböző manuálisan teszteket, mozgásminta szűrést végeztek, majd edző kollégáimmal közösen felmértük az excentrikus, valamint izometrikus erőt több eszköz segítségével. Ezek az értékek objektív információval szolgálnak a játékosok jelenlegi fizikai állapotáról, illetve pontos képet adnak az esetleges hiányosságokról, diszbalanszokról. A beltéri tesztek után az edzőpályán felmérjük, hogy 5-10-20-30 m távon milyen gyorsulási képessége, valamint maximális sebessége van aktuálisan játékosainknak, majd egy állóképességi futótesztet kell teljesíteniük.

Mihez hasonlítjuk az ilyenkor születő eredményeket? 

Nagyon fontos – ahogy mondani szokták-, hogy egy mérés nem mérés, vannak korábbi adataink, illetve ezeket előre meghatározott rendszerességgel a későbbiekben is teszteljük, „visszamérjük”, amely alapján látható az aktuális szint, illetve a fejlődés mértéke. Fontos információval szolgálnak az edzői stáb számára a felkészülési ciklusok, edzéstervek elkészítésében is.

Hogy lehet összeegyeztetni a „nehezített” edzéstervet, valamint azt, hogy közben hétről hétre, van hogy sűrűbben mérkőzéseket kell játszani? 

Nagyobb terheléseknél, felkészülési időszakban még jobban kell figyelni például a terhelés és a pihenés megfelelő arányára az edzéseken, de nagyon fontos az egész nap folyamán a folyadékbevitel, a helyes táplálkozás, a megfelelő minőségű és mennyiségű szénhidrát, fehérje, zsír fogyasztása, a különböző regenerációs folyamatokat segítő eszközök rendszeres használata (compressziós terápia, masszázshenger, krio szauna stb.), valamint az edzés és mérkőzés terhelések után pihenés, alvás. Az objektív mérések mellett rendszeresen kérünk visszacsatolást a játékosoktól is, hogy hogyan érzik magukat a bőrükben, mennyire fáradtak, milyen volt az alvás minőségük, természetesen ez szubjektív, de rendszeres alkalmazás mellett ebből a kérdőívből is tudunk levonni hasznos következtetéseket.

Ilyenkor fokozottabban kéri ki a véleményedet Milos Kruscic vezetőedzőnk egy-egy edzőmeccse előtt a csapatösszeállításban? 

Nem gondolnám. A stábot egytől egyig profi szakemberek alkotják, így mind tudjuk, hogy az egymás közti kommunikáció, megfelelő munkamegosztás mennyire fontos, nem csak ilyenkor, hanem szezon közben is. Az edzések, illetve a mérkőzések alatt folyamatosan, élőben is nyomon követjük a játékosaink GPS alapú mozgás adatait, valamint a pulzusukat is, amely az elemzést követően szintén sok hasznos információval szolgál számunkra.

Forrás/ Újpest FC

Borítókép/ Szokodi László

Újpest FC :

Új játékosok: Matija Ljujics  , Vincent Onovo, 

Távozó játékosok: Giorgi Beridze  , Jorgosz Kutrumbisz , Nikola Mitrovics , Szakály Péter, Fernando Viana

Kölcsön játékos: Budu Zivzivadze , visszatér a MOL Fehérvár FC-hez.

Reklámozd cégedet a Szokodi Academy Media oldalon!

Szokodi Academy Media média oldalon való megjelenés : Árajánlat

 

 

VÁLTS PRÉMIUM TAGSÁGRA, MOST CSAK, 890 FT!

Prémium Sporthírek Alapcsomag Legyél részese az Academy Media Prémium Sporthíreinek!

Előnyök: Elsőként láthatod a mérkőzésekről általam készített képsorozatot.( Szokodi László , a Szokodi Academy Media nemzetközi fotóriportere.) Szokodi Academy Média interjúk. Egyedi videók, klipek, beszámolók az eseményekről. Mit kell tenned?

A linken keresztül találod meg az előfizetési portált. Fizess elő! Majd kapsz egy értesítést, a Szokodi Academy Media részéről. Azután, minden egyes Prémium sporteseményről kapsz egy értesítést a cikk, hozzáféréséhez. A Prémium Sporthírek Alapcsomag : Minden megkezdett hónap elsejétől, a hónap utolsó napjáig érvényes. Az érvényesség az összeg beérkezésétől számít. ( Amikor megkapod a visszaigazoló e-mailt, értesítést!) Link itt: Prémium Sporthírek Alapcsomag

Felmerülő probléma esetén hívj!

Szokodi László / +36-302069510

 

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App