VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ, EURÓPA, I”-CSOPORT, 9.FORDULÓ:

A magyar válogatott idei két utolsó világbajnoki-selejtező mérkőzését játssza, először, hazai pályán a Puskás Arénában fogadja a San Marino válogatottját, majd három  napra rá Lengyelországba utazik, ahol a Lewandowskival felálló lengyel válogatott ellen kell majd, megküzdenie a mijeinknek. A magyar válogatott az „I”-csoportban a negyedik helyen áll és az Albánok elleni elvesztett idegenbeli és hazai mérkőzés után már kilátástalanná vált, hogy kijusson a jövőévi világbajnokságra. A San Marino és Lengyelország elleni keret már kedden együtt edzett, Marco Rossi a válogatott szövetségi kapitány  irányításával.

 

A kedd délutáni edzésen már minden kerettagra számíthatott Marco Rossi szövetségi kapitány.

Hétfőn még több csoportra osztva készültek a San Marino elleni hazai, és a lengyelek elleni idegenbeli vb-selejtező előtt álló férfi A-válogatott tagjai Telkiben, kedden viszont már a teljes keretnek tartott edzést Marco Rossi. A két mérkőzésre készülő keretnek végül nem lett a tagja Kleinheisler László, aki sérülés miatt végül nem tudott hazautazni az összetartásra.

A délutáni edzés előtt a válogatott egyik újonca, Kiss Tamás, valamint Fiola Attila válaszolt az újságírók kérdéseire. A Cambuur 21 éves légiósa elárulta, hogy régóta reménykedett a válogatott meghívóban, de nem számított rá, hogy már most ősszel bekerül Marco Rossi keretébe.

– Nem számítottam a meghívóra, de bíztam benne, hogy egyszer bekerülhetek az A-válogatottba. Szeretnék minden egyes edzésen olyan teljesítményt nyújtani, amivel megragadhatok a csapatban, és esetleg már most bemutatkozhatok. Gera Zoltán és az U21-es stáb is gratulált a felnőtt meghívómhoz, szeretném megköszönni nekik, hogy az eddigiekben segítették a munkámat, ez is kellett ahhoz, hogy itt lehessek most az A-válogatottnál – mondta a támadó.

Forrás/ MLSZ

2021 11.12 PÉNTEK:

Magyarország – San Marino  Puskás Aréna, 20:45

2021 11.15 HÉTFŐ:

Lengyelország – Magyarország  20:45

Borítókép/ MLSZ

2021 11.10

A magyar válogatott kerete:

 

Kapusok: Bogdán Ádám (FTC), Dibusz Dénes (FTC), Szappanos Péter (Bp. Honvéd)
Védők: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (FTC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Spandler Csaba (Puskás Akadémia), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország)
Középpályások: Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Schäfer András (FC DAC 1904 – Szlovákia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vécsei Bálint (FTC)
Támadók: Hahn János (FC DAC 1904 – Szlovákia), Kiss Tamás (SC Cambuur – Hollandia), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Mainz – Németország), Varga Kevin (Kasimpasa – Törökország)

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App