Az eredmény nem beszédes

Orlen Wisla Plock – MOL Pick Szeged 20-22 (10-10)

 

Idegenben kezdte a legjobb nyolc közé jutást a MOL Pick-Szeged, a VELUX EHF Bajnokok Ligájában, Lengyelországban.

Jobban kezdtek a hazaiak és már volt négygólos is az előnye (7-3). Ekkor megrázta magát a Szeged és 0-5-ös szakaszt játszott. A szegediek védelme briliáns volt, nem tudtak a lengyelek mit kezdeni vele (7-8).

Hasonló hullám jellemezte a második félidőt is. Ekkor már Bodó és Canellas is formába lendült. Ahogy az első félidő 15 perce tájékán – a második félidő ugyanezen szakaszában – Pastor Mester időt kért, és jött egy 0-4-es szakasz. A hazaiak kapusa többször is bravúrt mutatott be, szegedi részről több eladott labda is volt.

A végjátékban azonban már csak az volt a kérdés, hány gólos előnnyel fogadja majd jövő vasárnap, hazai pályán a MOL Pick Szeged a Plock csapatát. Fotó: Szokodi László 

A fordulóban 1 meccs kivételével (HC PPD Zagrab – HC Vardar 18-27) ki-ki meccset játszottak a csapatok. A BL ezen szakaszában, már nincs különbség a csapatok között, csak az éppen aktuális teljesítmény. A mai napon játszott másik hazai csapatunk is, Sporting GP – Telekom Veszprém 28-30.

#hajrászeged #csakelőre

 

                                                                                                                                                                             M.A.

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App