• Ma kezdődik az  öttusázók világbajnoksága, ahol a magyar csapat  maximális létszámmal, 4 női és 4 férfi egyéni versenyzővel képviselteti magát. A versenyt Alexandriában rendezik, ami otthont adott már többek között a tavalyi junior világbajnokságnak, ahonnan Bőhm Csaba bronzéremmel térhetett haza.

A váltók versenyzői között egy régi motorost is viszontláthatunk a versenyen.

A magyar csapat ebben a világkupa- sorozatban összesen 2 arany-, 5 ezüst-, és 3 bronzéremmel büszkélkedik, így nagy reményekkel vágnak neki az idei világbajnokságnak.

Magyar női- válogatott

A lányok táborát Gulyás Michelle, Guzi Blanka, Réti Kamilla és Simon Sarolta erősíti, illetve a női váltóban a visszatérő Alekszejev Tamara, valamint a friss junior Európa-bajnok Erdős Rita állnak rajthoz.

Magyar férfi- válogatott

A fiúknál Bereczki Richárd, Bőhm Csaba, Demeter Bence és Szép Balázs fog megküzdeni a kiemelkedő nemzetközi mezőnnyel, míg az idei junior Európa-bajnoki ezüstérmes Gyurka Márk Manó és Regős Gergely párosa alkotja majd a férfi váltót. Mix váltóban Guzi Blankának és Bereczki Richárdnak szoríthatunk majd.

Beszélgettünk a sportolókkal kicsit, mert kíváncsiak voltunk arra, hogy milyen érzésekkel várják a világbajnokságot, illetve kinek hogyan sikerült a felkészülés.
„Nekem kicsit nehézkes volt a felkészülés, mert
voltam covidos is, de ennek ellenére úgy
gondolom, hogy a technikai számokkal nem
lesz probléma, mivel adódott egy jó lehetőség,
hogy a vívó világbajnokságra felkészülő
vívócsapattal tudtunk edzőtáborozni
Hódmezővásárhelyen – így kezdte nyilatkozatát Michelle. Ez egy nagyon jó
lehetőség volt, így igyekszem majd a világbajnokságon a technikai számoknál
megragadni az alkalmat, hogy az élvonalban
tudjak végezni.

Nagyon várom a Vb-t, mert szerintem mindenki erre a versenyre készül fel a legjobban és ilyenkorra időzítik a csúcsformát is, úgyhogy mindenképpen izgi küzdelem lesz. Nekem különleges hely Egyiptom, hiszen tavaly ott szereztem meg az olimpiai kvótámat és az idei évben is jól sikerült ott a verseny, hátha most is lesz egy kis plusz szerencsém.”

Guzi Blankának jó tapasztalatai vannak a tavalyi bulgáriai magaslati edzőtáborról, így egyeztetve a szakmai stábjával úgy döntöttek, hogy a felkészülését idén is ott bonyolítják le.

„A sűrű világkupa szezon után – illetve már közben is -eléggé el voltam fáradva, de egy cseppet sem bántam meg, hogy minden állomáson részt vettem. Azóta sikerült kicsit felfrissülnöm és pihennem. Egyedül készülök 3 hét magaslati táborban a Vb-re. Fogalmam sincs milyen eredményt érek el majd ezzel az új módszerrel, de bárhogy is alakuljon, nagyon jót tett nekem ez a bolgár levegő és a nyugalom itt.
Biztosan be tudom majd építeni a most szerzett tapasztalatokat a jövőben. Várom a versenyt főleg magam miatt, mert kíváncsi vagyok, hogy az (részben) önálló munkával milyen részeredményeket tudok majd produkálni.”
A felkészülésem jól sikerült, mindent meg
tudtam csinálni, amit elterveztünk az
edzőimmel, így ebben maximálisan elégedett
lehetek –kezdte pozitívan a nyilatkozatot
Simon Saci.

Még biztos, hogy szükségem lesz pár nap pihenésre, de erre még kint is lesz lehetőségünk. Bizakodóan várom, bár ez az öttusa olyan sportág, amiben nehéz előre jósolni eredményeket, de a formámmal elégedett vagyok.”
Réti Kamilla az ankarai világkupán bámulatos kombinált számot nyújtott, amire a világbajnokság felkészülése során is nagy hangsúlyt fektetett.

A világkupa-döntő után picit lebetegedtem, attól egy kicsit megijedtem, hogy milyen lesz majd így a felkészülés, de szerencsére a rá következő héttől jó formába kerültem, így Tatán az edzőtáborban már főleg a futásban úgy érzem, hogy sok lesz benne, így megnyugodtam kicsit. Nagyon várom a versenyt, izgatott vagyok.”

A férfi versenyzőknél nagy volt a harc a világbajnokságon meghatározott négy fős keretbe való bejutásért, amit Bereczki Richárd is kiemelt nyilatkozatában.

„Ha jól számolom most fogok hetedjére utazni Egyiptomba, bár nekem új helyszín lesz Alexandria. Nagyon hosszú szezon előzte meg ezt a Vb-t és így visszagondolva nagyon örülök és hálás vagyok, hogy ilyen sokszor rajthoz állhattam, mivel nem sikerült jól számomra a fedett pályás verseny, ami válogatott a világkupa-fordulókra. Végül úgy alakult, hogy indulhatok az év első világkupa-fordulóján, ami jól sikerült és szerencsére ezt a formát a
többi versenyen is tudtam hozni. Szerintem ki lehet mondani, hogy nagyon nagy megtiszteltetés bekerülni a Vb csapatba, mivel nagyon erős a hazai mezőny férfi vonalon, hiszen 8-10 főből bárki oda tud érni és annyi számít, hogy éppen aznap ki van ott jobban
fejben. Úgy érzem fel vagyok készülve a versenyre és fejben úgy hangolódok a versenyre, hogy szeretnék hálát adni minden momentumnak, az edzőtáborban eltöltött időnek, illetve annak, hogy öttusázhatok, mivel  ki tudja meddig tehetem ezt még meg.”

Bőhm Csaba mondhatni berobbant a felnőtt korosztályba, hiszen a tavalyi eredményes utolsó junior évét követően az idősebbek között is folytatta érmei számának gyarapítását. Ez lesz számára az első felnőtt világbajnokság, ahol rajthoz áll.

Izgatott vagyok, várom már a Vb-t és most sincsenek kitűzött céljaim. Nincsen elvárás velem szemben, legalábbis én így érzem. Ez egy
gyakorló év nekem, bár igazából mindenkinek. Nem tulajdonítok helyszíneknek vagy időszakoknak túl nagy jelentőséget, nem vagyok babonás. Szeretek egyébként Egyiptomban versenyezni, tavaly Alexandria adott otthont a junior világbajnokságnak is, ahol bronzéremmel térhettem haza, így az egy jó emlék számomra.”

Szép Balázs ugyan versenyzett már felnőttvilágbajnokságon, de nem egyéniben. Így érthető, hogy izgatottan várja a versenyt. „Úgy érzem jól sikerült a felkészülés. Az idei évben három világkupán és a világkupa-döntőn tudtam rajthoz állni, amik egész jól sikerültek. Nagyon várom már a Vb-t, hiszen ez lesz az első felnőtt világbajnokságom egyéniben, emiatt nincsen különösebb elvárásom magammal szemben. Szeretném jól érezni magam, szeretnék jót vívni, mert akkor abból bármi lehet. Bízom a jó kombimban, mert az egész évben jól sikerült, így bízom benne, hogy most sem lesz vele baj.”
Remekül sikerült a felkészülésem, mivel nem kellett utaznom a világkupa-döntőre, így nyugodtan tudtam készülni – kezdte nyilatkozatát Demeter Bence, a magyar csapat legrutinosabb versenyzője.

Lehetőségem volt a vívókkal is és Tatán is edzőtáborozni, úgy érzem közel vagyok a csúcsformához. Szerencsére mindenfajta sérülés és betegség elkerült, úgyhogy már várom azt a pillanatot, hogy oda tudjak állni a rajthoz Alexandriában. Az előző versenyek biztatóan sikerültek, de természetesen próbálom majd magamból a legjobbat kihozni.
Az lenne a legideálisabb, ha mind az öt szám kiegyensúlyozottan sikerülne és tudnék egy stabilan jó teljesítményt nyújtani, amennyiben ez sikerül, akkor szerintem ott a helyem a legjobbak között.”
A csapat felkészült, és a versenyzők készen állnak arra, hogy megmutassák mennyire erős öttusanemzet a magyar.

Forrás/ Magyar Öttusa Szövetség

Borítókép/ Szokodi László

A verseny programja az alábbiak szerint
alakul.
2022.07.24. Férfi váltó
2022.07.25. Női váltó
2022.07.26. Férfi kvalifikáció
2022.07.27. Női kvalifikáció/ Férfi rangsoroló
vívás
2022.07.28. Férfi elődöntő/ Női rangsoroló
vívás
2022.07.29. Női elődöntő
2022.07.30. Férfi döntő/ Női döntő
2022.07.31. Mix váltó

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App