NŐI VÍZILABDA OB I., 17. FORDULÓ

A Tiszavirág Sportuszodában fogadta, az SZTE Szeged női vízilabda csapata, a válogatottakkal felálló UVSE csapatát. A múlthéten még Euroliga négyes döntőbe  jutásért harcoló,  UVSE csapata az első negyedben, még aludhatott, mert a szegediek lelubickolták, a fővárosi csapatot, és vezetéssel zárták az első negyedet, a Tisza-parti alakulat. A második negyedben azonban már a Benczur Márton lányai, megrázták magukat és négy gólt dobva átvették a vezetést, a második negyedben és a négy dobott vendég gólra, a második negyedben a szegediek csak egy gól tudtak dobni. A vendégek nem csak támadásban mutatták meg tudásukat a harmadik negyedben, a jó védekezésüknek és a kapusteljesítménynek köszönhetően, a szegediek csak két gólt tudtak lőni, és az UVSE a fáradni látszó szegedieknek, hét gólt tudtak dobni. A mérkőzés ezen szakaszában már kialakult a nagyobb különbség a két csapat között, amin az utolsó negyedben dobott három szegedi gól mellett, a vendégek négy góljával kialakult a nyolcgólos  különbség. A két csapat egy színvonalas mérkőzést játszott, ahol a szegedi lányoknak ez nagyon jó tapasztalatszerzésre adhat erőt a következő  mérkőzésekhez és remélhetőleg, az ötödik helyért játszhat a Tisza-parti csapat, majd a helyosztón.

CIKK/SZAMY

 

 

 

Szeged SZTE–UVSE 11–19 (5–4, 1–4, 2–7, 3–4)


NŐI VÍZILABDA  OB I, 17. FORDULÓ

Szeged, Tiszavirág Sportuszoda, ZÁRT KAPUS

Vezette: Berki, Pásztor.
Szeged SZTE: Gyöngyösi – Miklós 4, Tátrai, Ráski 2, Bicskei 1, Ármai 1, Botka. Csere: Kucsera (kapus), Pádár, Hasznos 1, Varga, Korom, Kurucz 2.

Vezetőedző: Varga Tamás.

UVSE: Kakas – Ábel–Antal 1, Szűcs 1, Keszthelyi 4, Baksa, Faragó 3, Rybanska 4. Csere: Aubéli, Mácsai, Szegedi 3, Dávid, Peresztegi 2, Telek 1.

Vezetőedző: Benczur Márton.
Gól – emberelőnyből: 7/5, ill. 8/6.
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. 1/1.
Kipontozódott: Ráski, ill. Dávid.

 

 

KLIP/SZAMY

KÉPGALÉRIA:

Fotó/Szokodi László

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App

Powered by Live Score & Live Score App