MOL MAGYAR KUPA 11., FORDULÓ

 

-Ma eldől, melyik csapat lesz az Újpest ellenfele a döntőben.

 

 

Grafika/Szokodi L.

A MOL Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén az Újpest 1-0-ra legyőzte a Kisvárda csapatát és jutott be a döntőbe. A mai MTK-MOL Fehérvár találkozón dől el, melyik csapat lesz az Újpest ellenfele a döntőben. Azt nem lehet most megjósolni melyik csapat esélyesebb. Az MTK a bajnoki fordulóban már kétszer legyőzte a székesfehérvári alakulatot. A MOL Fehérvár csapatánál viszont az elmúlt hónapban edzőváltás révén úgy látszik kezd magára találni a Szabics Imre által vezetett alakulat. Az elmúlt hétvégi fordulóban, pont a másik ágon már döntőbe jutott Újpest csapatát győzték le 4-0-ra. Így biztosak lehetünk, hogy ha nem is a játék színvonala lesz erős, mind a két csapat megtesz mindent azért, hogy a döntőbe jusson. 

Michael Boris:

Fotó/Szokodi L.

„NAGYON ERŐS CSAPAT A FEHÉRVÁR, DE MINDENT MEG FOGUNK TENNI A TOVÁBBJUTÁSÉRT”- MICHAEL BORIS

Fontos ez a sorozat számunkra, és mindig szeretnénk jól teljesíteni. Múlt évben kapott gól nélkül estünk ki tizenegyesekkel, ezért mindenképp szeretnénk idén visszajutni a Puskás Arénába, ami a döntőt jelenti.Természetesen, hiányoznak a szurkolók,  minden meccs jobb velük. Mindenki hiányolja őket, a góloknál az ünneplés nem olyan, mint a szurkolókkal”.- nyilatkozta a vezetőedző

 

A tegnap lejátszott, Kisvárda-Újpest elődöntőn, az Újpest a második félidőben Beridze találatával megszerezte a vezetést és azt meg is tartotta a mérkőzés végéig. Az újpestiek vezetőedzője is elismerte, nem a játék volt, a fő szempont a mai mérkőzésen, hanem , hogy 2018 után ismét döntőbe kerüljön a csapat. Az Újpest megérdemelten került a döntőbe, ma pedig kiderül, az MTK, vagy a MOL Fehérvár lesz a lila-fehérek ellenfele a döntőben.

 

MOL MAGYAR KUPA, ELŐDÖNTŐ
Kisvárda Master Good–Újpest FC 0–1 (0–0)


Kisvárda, 
Várkerti Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Bogár G.
Kisvárda: 
Dombó – Hej, Ene, Csirkovics, Leoni – Melnik, Karabeljov – Sassá (Horváth Z., 80.), Bumba, Kovácsréti (Zlicsics, 61.) – Viana (Jelena, 72.). Vezetőedző: Supka Attila
Újpest: 
Pajovics – Kutrumpisz, Kasztrati, Risztevszki – Pauljevics, Mitrovics, Croizet (Szakály P., 59.), Onovo, Antonov – Beridze, Tallo (Bacsa, 86.). Vezetőedző: Michael Oenning
Gólszerző: 
Beridze (54.)

Michael Oenning:

Fotó/Szokodi L.

„Mindenekelőtt nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megnyernünk ezt a mai találkozót, mert egy nehéz és komplikált mérkőzésen vagyunk túl. A végén sikerült betalálnunk és ez volt a legfontosabb momentuma az összecsapásnak, hiszen ez adta meg a lehetőséget a győzelemre. Magáról a mérkőzésről nem sok jót mondhatok abból a szempontból, hogy elsősorban a rossz időjárási körülményekkel és széllel küzdöttünk. Nagyon sok párharc tarkította ezt a 90 percet. Az első félidőben inkább a Kisvárda volt erőteljesebb, nagyon jól játszottak előre, letámadtak bennünket. Úgyhogy mondhatni, szerencsések voltunk, hogy úgy tudtunk szünetre menni, hogy még 0-0 volt az állás. A második játékrészre azonban sikerült összekapnunk magunkat, és végül betalálni. Nem baj, hogy csak egy gól született, mert a kupát azt eredményre játsszák, és a győztes eredmény ma megszületett. Azt hiszem, hogy a fiúk készen állnak arra, hogy megmérkőzzenek a döntőbeli ellenfelünkkel. Hogy ki lesz az, ezt majd holnap meglátjuk. Szépen kényelmesen elnyújtózunk a díványon és végig nézzük a másik elődöntőt, hogy utána tudjuk, hogy kivel fogunk megvívni a Puskás Arénában.”-nyilatkozta a vezetőedző. A nyilatkozat, a klub hivatalos honlapján olvasható.

A döntő 2021 05.03 Puskás Aréna 

MOL MAGYAR KUPA 11., FORDULÓ

ÚT AZ ELŐDÖNTŐIG:

MTK BUDAPEST:

DVSC – MTK BUDAPEST 1-2

TÁLLYA KSE – MTK BUDAPEST 1-4

KOLORCITY – MTK BUDAPEST 1-4

BÁTASZÉK SE – MTK BUDAPEST 1-7

MOL FEHÉRVÁR FC:

MOL FEHÉRVÁR – BUDAFOKI MTE 2-0

FERENCVÁROSI TC – MOL FEHÉRVÁR FC 1-2

VASAS FC – MOL FEHÉRVÁR FC 1-2

GÁRDONY-AGÁRDI – MOL FEHÉRVÁR FC 1-4

 

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App