Dollár százezer egy teveversenyen   

Ha Dubaiba szeretnél a modern épületeken és vízi parkok mellett valami izgalmasat, akkor nem hagyhatod ki a teveversenyt.

Az egy kicsit már izgalmasabb, hogy ez a teveverseny club nem pont a belvárosban található, de kocsival kb. egy óra út.

Amikor kiértünk a modern komplexumba egy teve szobor csoport fogadott bennünket, és mellette a tevekórház.

Azon nem is gondoltam, hogy nem a luxusba fogunk betévedni, mivel minden pompázatos, tiszta volt.

Ami meglepett egy kicsit egyből négy pálya volt egymás mellett, de ezeknek is van jelentősége, amit majd későbbiekben bővebben írok.

A megfelelő pályabejárathoz érve már jó pár teve, és mellette a tevepásztor ott pihent. Ezek a tevepásztorok szegényebb országból érkezett munkások, akik ennek a munkának is örülve intézik a tevék megfelelő ellátását.

Mielőtt kezdődött volna a futam persze szétnéztünk. Segítségünkre volt a Dubai média képviselője, aki szívélyesen vezetett be bennünket az elegáns klubba, ahol kávéztunk, majd információt kaptunk, mi hogy is lehetünk legközelebb a versenyhez, szívélyesen elfogadtuk, hogy a média kocsiban nézhessük a futamot.

 

 

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App