MERKANTIL BANK LIGA 36. FORDULÓ

  • A tavaszi forduló első olyan mérkőzése a Szent Gellért Fórumban, ahol a szegedi csapat nézők előtt játszhat. A kormányrendelet értelmében a beoltottak száma eléri a négymillió főt, akkor a szigorítások egyik enyhítési pontja között a sportlétesítmények látogatását is engedélyezi. A mai találkozóra védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók látogathattak ki a mérkőzésre, és ez a 18 év alattiakra, is érvényes volt, (Ők szülői kíséret mellett, léphettek be a stadionba, de a kísérőnek, rendelkeznie kell védettségi igazolvánnyal.)

-Megérdemelt szegedi győzelem a Nyíregyháza ellen!

Szeged-Csanád G.A. – Nyíregyháza Spartakus FC  (1-1) 3-1

2021 05.02. 17:00

Szeged, Szent Gellért Fórum, néző:400 , V: Szőts Gergely

Gólszerző: Fejér B.10.- öngól, Kővári R 57.,Dobos  87., ill., Hornyák 43.

 

KÖSZÖNTÖM A KEDVES ONLINE OLVASÓKAT!

ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

1. perc A hazai csapat kezdte a találkozót. Az első percben a jobb oldali szögletet végezhetett el a Szeged, a labda a kapu tetején landolt.

Fotó/Szokodi L.

10. perc, ⚽️GÓÓÓL!
10. percben, egy jobb oldali szegedi támadás során Oláh, Grumicsnak passzol, aki egyből Kővárinak és egyből megiramodik a pálya jobb szélén, majd az ellenfél tizenhatosa felé fut befelé, passzolna a másik oldalon érkező társaknak, de az előtte becsúszó Csilus beleér a labdába, és a labda  a kapu felé pattan, ami megvicceli Fejért, akiről a kapuba csorog a labda, 1-0.

Fotó/Szokodi L.

VEZET A SZEGED, SZÉP VOLT FIÚK!

15. perc Szegedi támadás során Gajdost buktatja, Szokol, aki a játékvezetőtől 🟨 sárga lapot kapott ajándékba, a megmozdulásért.

Fotó/Szokodi L.

23.perc Bal oldali vendég támadás során, Takácsnak kétszer is  védenie kellett..

27. perc Bal oldalon szegedi szöglet, amit Kővári végez el  befele száguldó labdát Jávori magabiztosan védi.

33. perc Grumic a bal oldalról átíveli a másik oldalra a labdát, Kővárinak  a jobb oldalon megiramodva “cipeli a labdát a lábával”t, amit a tizenhatos csücskénél rábikáz, de a labda a kapu fölött elszáguldozik.

35. perc Gajdos a bal oldalon megindul a tizenhatos környékén beadja a labdát,  az ötöshöz száguldó Grumics megelőzi a labdát, ami a háta mögött tovább gurul.

37. perc Egy újabb vendég szabálytalanság, most Paku Roland kapott ajándékba egy sárga lapot.

43. perc ⚽️GÓÓÓL!

A vendégek egy szegedi védelmi hibát kihasználtak, Hornyák a bal oldalon megszökött  és szemben Takács mellett előtte a labdát, 1-1.

44. A szegediek nem adták fel a bekapott gól után is folyamatos támadást indítottak, most a bal oldalon Dobronoky indult meg, akit a vendégek játékosa Szokol buktatott a tizenhatos csücskénél. A játékvezető büntetőt ítélt Szokol megkapta a második sárgáját, amit beválthatott 🟥egy piros lapra és elhagyhatta a játékteret.

45+1 perc A játékvezető egy percet hosszabbított majd lefújta az első félidőt, 1-1.

ELKEZDŐDÖTT A MÁSODIK FÉLIDŐ!

46. perc A vendégek indították útjára a labdát, akik a szünetben cseréltek 🔄 Hornyák és Csikós helyére Végső és Svedjuk érkezett .

57. perc ⚽️GÓÓÓL!

Szegedi támadás Kővári a jobb oldalt megmozdul lő és GÓÓÓL, 2-1. Közben egy újabb sárga lapot oszt ki játékvezető, most a vendégek 30-as játékosa 🟨Yasin Hamed kopott.

ISMÉT VEZETÜNK!

62. perc 🔄kettős szegedi csere Kővári helyére , Kóródi Nándor érkezik, a másik csere, 🔄Dobronoky Viktor helyére, Dobos Áron fut be a pályára.

67. perc Vendég csere🔄 lejön Hamed Y., helyére Zamostny Balázs érkezik.

69. perc A hazai csapat is cserél 🔄Grumic helyére Haruna érkezik.

70. perc Kóródi a bal oldalon megszökik majd, a partvonalnál beadja jobbra a labdát, Haruna az ötösről kapura fejeli a labdát, de a kapus véd.

SZÉP SZEGEDI HELYZET!

73. perc Folyamatos szegedi támadás. Bal oldalon szegedi szöglet Dobos beadja és Haruna ismét az ötös környékén álldogálva várja a labdát, fejel és egy kicsit ha jobban irányítja a labdát, akkor a kapura megy így viszont a kapu mellett elhagyja a játékteret.

Vendégek cserélnek🔄 lejön Paku R.  helyére Kovács Norbert érkezik a pályára.

82. perc Hazai csere🔄 ,Simon Á. helyére , Jovanovic érkezik. Kóródi a felezővonalnál megpróbál megszökni de a vendégek játékosa oda piszkál a lábának a játék áll egy pillanatra míg Kóródi ismét fitt állapotba kerül.

87. perc ⚽️GÓÓÓL!

Gajdos a felezővonal közepétől megiramodik az ellenfél kapuja felé, majd egy vendég hátvéd mellett elpasszolja a labdát Harunának, aki megfordulva a tizenhatoson belül  kapura  rúgja a labdát, az előtte elterülő Fejér mellett elmegy a labda jobbra és az üresen érkező Dobos Áron bal lábbal belepöccint és a  a labda  bepattan a kapuba, 3-1.

89. perc vendég csere Szabó helyére Herczku érkezik.

90.+2 A játékvezető két percet hosszabbít kiosztja a mérkőzés utolsó sárga lapját🟨, Végsőnek, majd lefújja a találkozót!

A SZEGED MEGÉRDEMELTEN NYERT A NYÍREGYHÁZA ELLEN, 3-1-RE!

SZÉP VOLT, FIÚK!

KÖSZÖNÖM AZ ONLINE OLVASÓIM FIGYELMÉT!

 

 

 

 

 

SZEGED-CSANÁD G.A., KEZDŐ 11:

Takács J.(k), Ódor M., Szilvási L., Grumic, Gajdos, Moga S., Kővári R., Oláh G., Mohl D., Simon Á.(C), Dobronoky V.

Vezetőedző: Dragan V.

 

NYÍREGYHÁZA KEZDŐ 11:

Fejér Cs.(K),Jánvári G., Paku R.,Szabó B., Márkus A., Gresó M., Szokol Zs., Hamed Yasin, Csilus Á., Hornyák M., Kalocsai L.,

Megbízott edző: Huszák G.

Fotó/Szokodi L.

MERKANTIL BANK LIGA 36. FORDULÓ

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App

Powered by Live Score & Live Score App