“NEHÉZ, HA A 95. PERCBEN VESZÍTESZ EL EGY MECCSET”- Michael Boris

 

Mint ismeretes az MTK a legutolsó bajnoki hazai bajnoki mérkőzésén a hosszabbítás utolsó percében (90+5) ben kapott ki a Puskás Akadémiától. A mérkőzésről készült Academy Media beszámoló itt: MTK – Puskás A. 0-1

Sokat nem pihenhet a csapat, hiszen kedden már az a Kisvárda otthonába utazik a csapat. Ez az összecsapás sem ígérkezik könnyű feladatnak a vendég MTK- nak, hiszen a hétvégi bajnokin a bajnok Ferencvárostól hurcolt egy pontot a Kisvárda. Michael Boris nyilatkozatában a sérültekről,  Pintér és a kapus Mijatevic  helyzetéről is beszélt. Több esély van arra, hogy a Kisvárda elleni derbin, Pintérre nem számíthatok, nagyobb esély, hogy a  kapus Mijatevic viszont vissza tud állni a kapuba.

Michael Boris: – “Mindig nehéz értékelni, ha az utolsó pillanatban veszítesz el egy meccset. Nem volt könnyű dolgunk, mert például kapust is kellett cserélnünk, majd a hajrára sérülés miatt 10 emberre fogyatkoztunk. Úgy terveztük, hogy a hajrában többet kockáztatunk majd, Pintér kiválása ezt felülírta. Ezúttal a védekezésen volt a hangsúly, 94 percig az rendben is volt, de a meccs 95 percig tartott… Több változtatást kellett előzetesen eszközölnünk, hiszen voltak hiányzóink, Schön és Miovski például eltiltás miatt nem léphetett pályára, ezért játékrendszert is kellett váltanunk. Emiatt is ugyanazzal próbálkoztunk, mint ősszel a Puskás otthonában, amikor ez rendben működött. Egy ideig rendben is volt a meccs, a második félidő elején picit feljavultunk előrejátékban is, de el kell ismerni, hogy nagyon nagy helyzetet sajnos nem tudtunk kialakítani. A gólnál picit mohók voltunk, kapkodtunk, így nem jó döntést választottunk, Géresi pedig szépen megoldotta a helyzetet, így nyertek – gratulálunk a Puskásnak a győzelemhez.
Kedden javítani szeretnénk a Kisvárda ellen. A sérültekről egyelőre pontosabbat nem tudok mondani, majd a vizsgálatok döntenek: Pintér játékára nem nagyon van esély, Mijatovic bevetésére nagyobbat látok”. , nyilatkozta, az MTK csapat, vezetőedzője, olvasható az MTK honlapján.

 

Fotó/SZAMY

 

 

 

 

OTP BANK LIGA 19.FORDULÓ:

02.02 Kedd:

17:30 : Kisvárda – MTK Budapest

20:00 : MOL Fehérvár – Mezőkövesd Zsóry

02.03 Szerda:

16:00 : Puskás Akadémia – DVTK

17:30 : Budafoki MTE – ZTE FC

20:00 : Újpest FC – Ferencvárosi TC

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App

Powered by Live Score & Live Score App