-Márton Gábor menetelése és távozása a MOL Fehérvártól!

Márton Gábor: „Minden csapat életében van gödör, sajnos most mi is gödörben vagyunk”

 

A szakvezető 2009-ben, a Pécsi Mecsek FC csapatánál kezdte edzői pályafutását, ahol a felnőtt csapat mellett, az U 19-es csapatot is vezette, ezután további csapatoknál is megfordult, de kétszer is visszatért a pécsi klubhoz. Majd 2020-ban Zalaegerszeg csapatának vezetésére is felkérték, de 2020 nyarán, júliusban jött a nagy felkérés a MOL Fehérvár FC csapata a 2020/2021-es szezonra felkérte, a csapat vezetőedzőjének. Vezetőedzőként, a csapat első bajnoki mérkőzése a Zalaegerszeg ellen kellett megvívnia Márton Gábornak, ahol  nyár előtt edzősködött, a mérkőzés 3-3-as döntetlennel ért véget.

 

 

A bajnoki szezonban, 28 tétmérkőzésen 13 győzelem, 8 döntetlen és 7 vereség volt a mérlege. A bajnokságban botladozó MOL Fehérvár csapata a Magyar Kupában még pörög és az elődöntőben az MTK legyőzésével juthatnak tovább a döntőbe. 

Az ellen az  MTK ellen amelyik, hazai pályán elvesztett ( 02.14-én),  2-1-es vereség után a klub, és  Márton Gábor közös megegyezéssel szerződést bontott. 

CIKK/SZAMY

 

 

 

 

 

 

 

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App