OTP BANK LIGA 29.FORDULÓ

 

„A jövő hét második felében terhelhetem először a megoperált térdemet, akkor veszi kezdetét a rehabilitáció”.- Zsóri Dániel 

 

  • A Budafok csapatában kölcsönben játszó, ( MOL Fehérvár csapatból érkezett),  Puskás-díjas Zsóri Dánielt az U21-es válogatott edzésen szenvedett sérülése miatt, nem léphetett pályára, a U21-es hazai rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon. A támadó így biztos, hogy a hétvégi bajnoki fordulóban sem tudja segíteni a Budafok csapatát,  a DVSC  ellen, erről játékos is nyilatkozatában beszámolt. A Budafok és a DVSC a bajnoki tabella két kieső helyén foglal helyet, nagyon fontos lenne a Budafok  számára a három pont, hogy fentebb tudjon lépni a tabellán és elkerülje a kiesést. Két évvel ezelőtt, az akkor még 18 éves Zsóri Dániel ( DVSC játékosa),  a FIFA éves díjátadó gáláján az elmúlt év legszebb góljának járó Puskás-díjat vehette át.(A zsűri a Ferencváros elleni- ollózását találta  a legszebbnek.)

Jobbulást kívánok Dani!

 

Cikk/SZAMY

Fotó/Szokodi L. ( A képen balról Sipos Jenő (MLSZ szóvivője, középen Zsóri Dániel, jobb oldalt, Szöllősi György MSÚSZ elnöke, Puskás-ügyek nagykövete. A díjátadó reggelén, indulás előtt,  tartott  sajtótájékoztató.)

Fotó/Szokodi L. ( A képen a Puskás-díj látható)

 

 

Április első napjaiban megoperálták az U21-es válogatott edzésén keresztszalag-szakadást szenvedett Zsóri Dánielt. Támadónk hazatért a kórházból és immár otthonából számolt be állapotáról, valamint a rehabilitáció folyamatáról.

„Az orvosok szerint jól sikerült a műtét, most már több mint egy hete Debrecenben gyógyulok” – mondta honlapunknak a fiatal játékos. „Az elején voltak fájdalmaim, de azóta napról napra egyre jobban vagyok és a közérzetem is javult. A jövő hét második felében terhelhetem először a megoperált térdemet, akkor veszi kezdetét a rehabilitáció. Addig egy úgynevezett hajlítógéppel mozgatom a lábam.”

Zsóri Dániel nehezen dolgozta fel, hogy pályafutásának fontos időszaka, a korosztályos Európa-bajnokság, valamint a szezon közvetlen hajrája előtt sérült meg.

„Sosem jön jókor egy ilyen sérülés, ám ez most a lehető legrosszabbkor történt. Borzasztóan csalódott és elkeseredett voltam, mert szerettem volna ott lenni az Eb-n és ami talán még fontosabb, segíteni akartam a BMTE-t azokon az élet-halál mérkőzéseken, amelyek az utolsó bajnoki fordulókban várnak a csapatra. A műtétig sokszor emésztettem magam ezekkel a gondolatokkal, most viszont már kizárólag arra fordítom az energiáimat, hogy a lehető legjobban elvégezzem a rehabilitációs munkát és minél erősebben térjek vissza a pályára.”

A MOL Fehérvártól kölcsönvett támadónk a Ferencváros és az MTK elleni találkozónkat is látta a televízióban, a folytatásra nézve pedig kiemelte: higgadtnak kell maradnunk, mert a sorsunk a saját kezünkben van.

„Szombaton, a 70. perctől deja vu érzésem volt: a Honvéd ellen 3-2-re megnyert meccs jutott eszembe. Úgy tűnt számomra, ismét győzhetünk a Hungária körúton. Talán ha nyugodtabbak és pontosabbak vagyunk a támadások befejezésénél, akkor meglett volna a három pont. Most két olyan mérkőzés jön, a DVTK és a ZTE ellen, amely komoly jelentőséggel bírhat a végelszámolásnál, vagyis kellő koncentráltsággal és motiváltan kell futballoznunk. Rajtunk múlik, hogy élünk-e a lehetőséggel. Pontosabban a srácokon… Én sajnos most nem tehetek mást, mint tiszta szívből szurkolok nekik, hogy kiharcolják a bennmaradást. Hiszem, hogy sikerrel járnak, az pedig nagyon jót tesz majd az én lelkemnek is” – tette hozzá Zsóri Dániel. A beszámoló a klub hivatalos honlapján olvasható.

Forrás: www.budafokimte.hu

author avatar
Szokodi László
Szokodi László vagyok – újságíró, fotóriporter és tartalomkészítő. Több mint egy évtizede dolgozom a média világában. Hivatásom és szenvedélyem, hogy az eseményeket ne csak megírjam, hanem a saját kamerámon keresztül, egyedi vizuális tartalommal életre is keltsem azokat. Oldalamon független, saját gyártású cikkekkel és exkluzív képanyagokkal várom az olvasókat. Sz. L.

OTP BANK LIGA 28.FORDULÓ

OTP BANK LIGA 29.FORDULÓ

2021 04.16 PÉNTEK:

18:00 BUDAFOKI MTE – DVTK

2021 04.17 SZOMBAT:

14:45 ÚJPEST FC – MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC

17:00 KISVÁRDA MASTER GOOD – FERENCVÁROSI TC

19:30  PAKSI FC – ZTE FC

2021 04.18 VASÁRNAP:

15:15  PUSKÁS AKADÉMIA FC – MTK BUDAPEST

17:30 BUDAPEST HONVÉD – MOL FEHÉRVÁR FC

[anwpfl-matches type="fixture" limit="5"]

Hírlevél

Verified by MonsterInsights