Nyertünk, de a BL továbbjutáshoz kevés volt 28 – 27 (12 – 13)

Tegnap rendezték az VELUX EHF Bajnokok Ligájában a MOL-Pick Szeged – THW Kiel visszavágóját.

A hazai Csapatnak 7 gólt kellett volna ledolgozni a 8 közé jutáshoz, ami sajnos soknak bizonyult. A mérkőzést szinte végig a Szegediek vezették, de annyira, hogy megfordítsák az összesített eredményt nem állt közel a Pick.

A vendégek vezetőedzője Alfred GISLASON elmodta, hogy nehéz mérkőzésen vannak túl, tudták, hogy hazai pályán a Pick Szeged nagyon erős. A továbbjutást megérdemeltnek tekinti, melyhez nagy mértékben járult hozzá a kimagasló kapusteljesítmény (Niklas LANDIN)

Juan Carlos PASTOR a hazaiak mestere először is a szurkolást és a jó hangulatot köszönte meg, és gratulálta Kile-nek a továbbjutáshoz. Mister elmondta, hogy a 3 góllal kikapni és hazai pályán visszavágót játszani még esély lett volna a továbbjutásra, de idegenben eldőlt minden. A tisztán olvasható helyzeteket jobban kellett volna kihasználni. Próbált variálni, de kevés volt. A 40-dik percben lett volna esély 4 gólra növelni az előnyt, de ezzel nem tudtunk élni.  Elmondta azt is, hogy a tavalyi évhez képest, egy szintel magasabb a BL-ben való játék.

Mindkét Csapat játékosa Emil Frend Öfors és Marin Sego is vezetőjük nyilatkozatára utalt vissza az értékelésben.

Csapatunk Kapitányát Jonas Kallmant a forduló csapatába is beválasztotta az EHF.

Most válogatott hét következik, a MOL-Pick Szegedet Balogh Zsolt, Bánhidi Bence  és Bodó Richárd képviseli, akik a siófoki összetartáson készülnek. A Csapat többi tagja itthon, napi egy edzéssel készül a Magyar Kupa négyes döntőre és reményeink szerint a döntőre.

A VELUX EHF Bajnokok ligájában az alábbi találkozókat rendezik majd, hogy a legjobbak, Kölnben métrközzenek a FINAL4-ban a 2017-2018-as Bajnokok Ligája győztes címért:

SG Flensburg Handewitt – Montpellier Agglomération Handball

THW Kiel – RK Vardar Skopje

HBC Nantes – Skjern Handbold

KS Vive Tauron Kielce – PSG HB

Fotó: Szokodi L.

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App