-Kiss Tamás gólt rúgott, majd értékelte a mérkőzést.

 

MOL MAGYAR KUPA 8. FORDULÓ

  • A legjobb tizenhat csapat közé bekerült a Puskás Akadémia csapata, miután 3-0-ra legyőzte a hazai pályán játszó Hódmezővásárhelyi FC csapatát. A mérkőzés második felére az égiek is megkímélték a csapatokat és ha nem is verőfényes napsütésben játszotta le a két csapat a maradék húsz percet, legalább nem esett az eső. A többi találkozót illetően havazás, sártenger fogadta a csapatokat és volt, olyan mérkőzés, ahol a játékvezető nem találta a tizenegyes pontot. Kiss Tamás a Puskás Akadémia játékosa értékelésében, elmondta a csapat hozta a kötelezőt, és már a hétvégi Paks elleni bajnokira kell koncentrálni.

CIKK/SZAMY

 

HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC–PUSKÁS AKADÉMIA 0–3 (0–1)

Hódmezővásárhely, zárt kapuk mögött. Vezette: Szilágyi Sándor (Horváth Róbert, Kis Zoltán)
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY:
 Kandó Zs. – Tóth J., Gyürki, Huszár, Zahorán – Katona Gy. – Molnár Á. (Győrfi, 60.), Forró (Bartyik, 87.), Oravecz (Gyüre, 60.), Mezei (Orosz M., 73.) – Bata (Rostás R., 87.)

Vezetőedző: Kandó Róbert

PUSKÁS AKADÉMIA: Tóth B. – Szolnoki, Meissner, Hadzsiev, Deutsch L. – Plsek (Urblík, a szünetben), Van Nieff, Corbu (Spandler, a szünetben) – Weslen Júnior (Kiss T., a szünetben), Mance (Nagy Zs., 68.), Komáromi (Slagveer, a szünetben).

Vezetőedző: Hornyák Zsolt

Gólszerző: Plsek (11-esből, 0–1) a 13., Kiss T. (0–2) a 47., Nagy Zs. (0–3) a 84. percben
Kiállítva: Hadzsiev (35. percben)

 

 

A mérkőzés után, Kiss Tamás a Puskás Akadémia játékosa, így értékelte a találkozót.:

 

KLIP/SZAMY

MOL MAGYAR KUPA 8. FORDULÓ:

EREDMÉNYEK:

02.09 KEDD:

13:00 TARPA SC – DVTK   0 – 3

19:45 SZOLNOKI MÁV FC – ÚJPEST FC   0 – 3

 

02.10 SZERDA:

13:00 DOROGI FC – FERENCVÁROSI TC  1 – 2

13:00 III.KER. TVE – BUDAPEST HONVÉD  1 – 3 

13:00 AQVITAL FC CSÁKVÁR PAKSI FC  2 – 3 

13:00 HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC – PUSKÁS AKADÉMIA  0 – 3

13:00 SOROKSÁR SC – KISVÁRDA MASTER GOOD  1 – 2

13:00 KOLORCITY KAZINCBARCIKA – MTK BUDAPEST  1 – 4 

13:00 FÉMALK – DUNAVARSÁNY – BUDAFOKI MTE  0 – 11

13:00 TÁLLYA KSE – KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC  5 – 3 

13:00 TAKSONY SE – BFC SIÓFOK  1 – 4

13:00 DEAC – DVSC  1 – 2

13:00 PMFC – SZOMBATHELYI HALADÁS  0 – 1

13:00 FC AJKA – MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC  1 – 2

VASAS FC – MOL FEHÉRVÁR FC  1 – 2

A TISZAFÜREDI VSE – ZTE mérkőzést csütörtökön játsszák le.

 

Fotó/SZAMY

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App

Powered by Live Score & Live Score App