– “Rendkívül boldogok vagyunk, hogy megszereztük az első győzelmünket a bajnokságban.”- Márton Gábor

A tegnapi Budafok, Fehérvár találkozót a két vezetőedző értékelte.

 

 

Márton Gábor:

Fotó/SZAMY

 

“Rendkívül boldogok vagyunk, hogy megszereztük az első győzelmünket a bajnokságban. Rászolgáltunk a sikerre, sok helyzetet dolgoztunk ki, szép gólokat szereztünk. Ez az, amit várok a csapattól, pontosabban azt, hogy vállalják fel a tizenhatosról és a tizenhatos környékéről a gólt eredményező megoldásokat. Örömteli az is, hogy ismét sok szurkoló elkísért minket és végre az eredménnyel is boldoggá tudtuk őket tenni, ez az egyik legfontosabb a futballban. Ahogy a mérkőzés előtt is mondtam, az a lényeg, hogy gólt, gólokat szerezzünk. Én azt szeretem, ha a csapatom támad és a támadások eredményesen zárulnak. Természetesen itt is az ésszerűség és a stabilitás a lényeg, értem ezt úgy, hogy a sok támadás után ne tudjanak lekontrázni minket az ellenfelek. Bízom benne, hogy ezzel a győzelemmel bizonyítottuk a szurkolóinknak, hogy ez a csapat jó és reményeim szerint még jobb lesz!”

 

 

– “Azzal már a mérkőzés előtt is tisztában voltunk, hogy egy nagyon jó csapattal fogunk találkozni,- Csizmadia Csaba

Csizmadia Csaba:

Fotó/SZAMY

“Azzal már a mérkőzés előtt is tisztában voltunk, hogy egy nagyon jó csapattal fogunk találkozni, a Vidit nem kell bemutatni senkinek. Sajnálom, hogy a végére egy viszonylag nagy arányú vereségbe szaladtunk bele. Nem érzem úgy, hogy ez benne volt a mérkőzésben, természetesen megvoltak a lehetőségeik, de ugyanúgy nekünk is. Nagy probléma nincsen, javítani fogjuk a hibáinkat, kielemezzük a mérkőzést, és abból kiindulva készülünk a következő fordulóra. Benne van a fociban, hogy néha ilyen pofonkat kapunk, ezeket el kell kerülnünk a jövőben.”

Forrás: www.molfehervarfc.hu

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App

Powered by Live Score & Live Score App