OTP Bank Liga 2. forduló:

-Hat gólt vágott a Paks a Puskás Akadémiának.

A Puskás Akadémia a 2. fordulóban a Paks csapatát fogadja. Az első félidő nem úgy alakult ahogy, Hornyák Zsolt a Puskás Akadémia vezetőedzője az első bajnoki forduló győzelme után nem gondolta volna, hogy  a második mérkőzésen három gólt kap csapata már az első félidőben. Úgy, hogy a mérkőzés első legnagyobb helyzete a Puskásnak volt, kapufáról kifelé pattant a labda. Ilyenkor az szokott lenni, hogy az ellenfél számára alakul ki helyzet, és ez a mai mérkőzésen a paksi csapatnak alakult így, három helyzet, három gól és még csak az első félidő telt el, 0-3. A második félidőben is megismételte a Paks a gólzáport és három gólt zúdított Tóth kapujába, amire egy szépítő találattal tudott válaszolni a hazai csapat. A Puskás Akadémia következő ellenfele a tavalyi bajnok Ferencváros csapata lesz.

 

 

Puskás Akadémia FC – Paksi FC  1 – 6  (0-3)

Felcsút, Pancho Aréna, v: Antal P.

Gólszerzők: Sajbán Máté 15′,67,  Bognár István 38′, 69′,Ádám Martin 46′, Nagy Richárd  59′, ill., Jakus Plasek 56′

Piros lap: Nagy Zsolt 42′

Puskás A.: Tóth B., Joao N., Libor K., Alexandru B., Gera D., Patrizio S., Corbu M., Artem F., Spandler Cs., Nagy Zs., (C)

Vezetőedző: Hornyák Zsolt

Paksi FC: Nagy G., Kinyik Á., Szélpál N., Balogh B., Bognár I., Ádám M., Sajbán M., Papp K.,Lenzsér B., Szabó B., Szabó J., (C)

Vezetőedző: Bognár György

Borítókép/Szokodi L.

Bognár György: Valamivel jobban játszottunk, mint a múlthéten. Szerintem az utolsó tizenöt percet leszámítva jól játszottunk.

 

Hornyák Zsolt:

Nehezen találok szavakat 6-1-nél nem  tudok mit mondani . Van egy „Paks szindrómánk”. Lehet ,hogy ha az első helyzet bemegy, akkor másképp alakul a mérkőzés. A játékvezetővel nem sokat szeretnék foglalkozni,de mégis több olyan szituáció volt, ami kérdéseket vet fel bennem, egy csapatkapitány, miért nem kérdezheti meg a játékvezetőt, majd kiállítja. Ezen kívül a nem tetszett a játékosok hozzáállása. Mindenből gólt kaptunk.- nyilatkozta Hornyák Zsolt a Puskás Akadémia vezetőedzője.

Borítókép/Szokodi L.

08.06, PÉNTEK:

Kisvárda Master Good-Gyirmót FC Győr 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Melnyik (32.), Bumba (56.), illetve Varga B. (35.)
Piros lap: Ötvös (45.)

08.07., SZOMBAT:

Mezőkövesd Zsóry FC-Zalaegerszeg 3-2 (2-0)
Gólszerzők: Jurina (15.), Cseri (45+9., tizenegyesből), Besirovic (83.), illetve Koszta (67.), Serafimov (69.)
Piros lap: Drazic (80.), illetve Kálnoki-Kis (82.), Bobál D. (88.)

MTK Budapest-Budapest Honvéd FC 1-0 (1-0)
Gólszerző: Grozav (19.)
Piros lap: Baráth (67.)

08.09., VASÁRNAP:

17:45 DVSC – Újpest FC 2-2

20:00 Puskás Akadémia FC – Paksi FC  (1-3)

MOL Fehérvár – Ferencvárosi TC ( A találkozót 09.22. 20:00 játsszák le.)

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App