OTP BANK LIGA, NB 1., 10., FORDULÓ
A hazai labdarúgó bajnokság , NB I., 10., fordulójában, az MTK a Diósgyőriek otthonába látogatott. A mérkőzés képét tekintve a hazai csapatnak, már a 2., percben „szinte”, megpecsételődött a sorsa. Amikor is a vendégek, egy kontra támadás során , Kosznovszky kapott egy pazar passzt, majd kb. huszonkét méterről kilőtte a jobb felső sarkot, 0-1.
Egy igencsak szépségdíjas találat volt, és bizonyára többször fogjuk majd, látni az összefoglalókban.
A következő nagy helyzetig több, mint húsz percet kellett várni, de az is a fővárosiak előtt adódott. Amikor is egy vendég támadás során Beríashvili fejesét öklözte ki a hazai csapat hálóőre. Ezt követően Molnár is eleresztett egy lövést , de a hazaiak hátvéd játékosán fennakadt a labda.
Az első félidő hajrájában Bognár indította Molnárt, aki kiosztott egy cselt, majd az ellenfél tizenhatosa elé érve lőtt , 0-2. Ezt követően egy hazai kezezés miatt állt a játék, de a játékvezető a VAR-rendszer segítségét kihasználva, nem ítélt büntetőt.
A félidő kétgólos fővárosi előnnyel zárult.
A szegedi születésű Nagy Zsombor , aki immáron, mint apuka lépett pályára, a DVTK elleni meccsen. Gratulálok Nagy Zsombor, és jó egészséget kívánunk a családjának.
A második félidőben, több hazai helyzet is adódott, de azt vagy Demjén bravúrral védte, vagy a hátvédsor hárította. Az utolsó percekben egy fővárosi kontratámadás során Antonov előtt adódott gól helyzet, de a hátvéd csúnyán elpuskázta a lövést.
A találkozón több gól nem esett, a fővárosiak megszerezték idei hatodik győzelmüket és a tabella 4., helyén állnak.
Az bizonyos, hogy az idei bajnoki szezont tekintve Horváth Dávid alakulata „csipegetve”, ugyan de gyűjtögeti a mérkőzésenként három pontot, igaz a nagy riválisok ellen kell még gyúrni, de ha ilyen jó játékot mutatnak, mint a DVSC ellen, akkor azok ellen is potyoghatnak pontok és a véghajrában, akár a dobogón is lehetnek.
A mérkőzést követően , Horváth Dávid, az MTK Budapest vezetőedzője értékelte a találkozót.
Cikk/ Szokodi László
Miskolc, DVTK Stadion 5405 néző, V,: Derdák Marcell
Gólszerző: Kosznovszky (2.), Molnár Rajmund (42.)
DVTK: Odyntsov – Szatmári (Klimovich, 46.), Chorbadzhiyski, Bárdos, Sanicanin (Rharsalla, 64.) – Holdampf, Vallejo (Adedokun, 64.), Vancas (Jurek, 75.) – Gera, Edomwonyi, Rakonjac (Acolatse, 46.)
Vezetőedző: Vladimir Radenkovic
MTK Budapest: Demjén – Hej, Beriashvili, Kádár, Antonov (Bobál, 88.) – Kata, Kosznovszky – Molnár Ádin (Nagy Zsombor, 72.), Bognár (Végh, 72.), Molnár Rajmund (Stieber, 88.) – Jurina (Németh, 76.)
Vezetőedző: Horváth Dávid
Sárga lap: Jurina (73.), Kosznovszky (84.)
Forrás/ MTK Budapest
Borítókép/ Szokodi László
OTP BANK LIGA 10., FORDULÓ
2024 10.19 SZOMBAT
DVSC – PAKSI FC 0 – 5
DVTK – MTK BUDAPEST 0 – 2
ÚJPEST FC – NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 1 – 0
2024 10.20 VASÁRNAP
Kecskeméti TE – PUSKÁS AKADÉMIA FC 0 – 3
ZTE FC – ETO FC GYŐR 1 – 2
FERENCVÁROSI TC – FEHÉRVÁR FC 2 – 0