OTP BANK LIGA 10., FORDULÓ:

 

Azt kell mondjam, hogy igazából, most kezdődött el a bajnokság. Az OTP Bank Liga 10., fordulójában, minden volt, amit csak egy labdarúgó bajnokságban el lehet képzelni, na nem a Premier Liga ahol, az istenített Manchester United 5-0-ra kap ki a Liverpooltól…., immár sorozatban, második vereségét elszenvedve. Ennél izgalmasabb volt, a hazai bajnokság 10., fordulója.

Na de kezdjük az elején, az okt.23-i nemzeti ünnep, miatt , már 22-én pénteken három bajnoki mérkőzést játszottak le.  A ZTE hazai pályán 2-1-re győzte le a Gyirmót csapatát és ezzel a sorozatban begyűjtött győzelmükkel a  zalaegerszegi csapat, lőn csodát már fel is ugrott a tabella 5.helyére, HOPPI!

Waltner Róbert:

-Nagyszerűen kezdtük a mérkőzést, uraltuk a játékot, két szép gólt is sikerült szereznünk. Skribek előkészítése után, akár le is zárhattuk volna a mérkőzést, hisz addig talán lehetősége sem volt a Gyirmótnak. Tudtuk, hogy nagyon jók a rögzített szituációkból, amiből a legrosszabbkor kaptuk a szépítő találatot. A második félidőben jobbára védekeznünk kellett, de ezt jól csináltuk, egy csapatként küzdöttünk, hogy megtartsuk az eredményt. Emellett, két nagy lehetőségünk is volt a második játékrészben, így azt gondolom, hogy a játék képe alapján megérdemelten győztünk, több helyzetet alakítottunk ki. Tanulni is kell ebből a mérkőzésből, viszont a csapatot dicséret illeti, mert az utolsó három mérkőzésünket megnyertük. Azt gondolom, hogy elégedettek lehetünk, de megelégedni nem fogunk és szeretnénk ezen az úton továbbmenni!, nyilatkozta a ZTE vezetőedzője.

Forrás:ZTE

A második pénteki mérkőzés a Paks hazai pályán fogadta a Kisvárda csapatát és amint azt megszokhattuk a paksi mérkőzéseken ez is egy gólgazdag mérkőzés volt. Négy gól született, amin a két csapat osztozkodott. A Kisvárda visszaugrott a tabella élére.

PAKSI FC – Kisvárda Master Good 2 – 2 (2 – 1)

 

„Az első félidőben akár többgólos előnyt is szerezhettünk volna, és a fordítás után sokkal nyugodtabban is mehettünk volna a szünetre. A második játékrészben már hiányzott az átütő erő a csapatból. Csak lehetőségeink voltak, de nagy helyzeteink nem adódtak, így azt kell mondjam, reális a döntetlen. Sajnálhatjuk ugyanakkor, hiszen – ahogy már említettem – az első negyvenöt percben még több gólt is szerezhettünk volna. Van ilyen, mikor egy csapat sajnos nem tud zsinórban meccseket nyerni, tavaly is volt hasonló, de olyan is, hogy ötöt húztunk be egymás után. Persze ezt a nyeretlen sorozatot minél előbb meg szeretnénk szakítani, ettől függetlenül nem állunk rossz helyen a tabellán, és lassan vége az első körnek. Összességében nem rossz tíz találkozó mögöttünk” – fogalmazott Bognár István közvetlen a találkozót követően.

„A sebzett bokszoló nagyon veszélyes!”-Szabics Imre

Az esti rangadó az Újpest FC – MOL Fehérvár mérkőzésről én is készítettem beszámolót. Egy rövid beszámoló  link itt: Újpest- MOL Fehérvár
Nem csodálkoznék, ha a mérkőzést követő héten Szabics Imre a MOL Fehérvár vezetőedzője, szigorúbb és akár büntetéseket is kilátásba helyezne a játékosinak, az Újpest ellen elvesztett mérkőzést követően. A mérkőzés utáni hivatalos sajtótájékoztatón a vezetőedző nem tagadta, hogy a csapat játéka nem érte el azt a szintet, amit ő szeretett volna. A mérkőzést tekintve a 13’percben emberhátrányba kerülő Újpest, azt kell, hogy mondjam végig erőn felül teljesített, amit nem értek, hogy eddig miért nem láttunk a csapattól! Igazán a másik csapat részőről pedig azt nem láttam, hogy ezen a találkozón le tudnák győzni a hazai Újpestet és ezzel nem csak én voltam, így a MOL Fehérvár vezetőedzője, Szabics Imre is értetlenül állt, úgy, hogy a mérkőzés előtt a játékosainak is felvázolta, hogy „A sebzett bokszoló nagyon veszélyes”.
Szabics Imre :

A bajnoki szezon első győzelmét megszerző Újpest FC vezetőedzője , Michael Oenning is értékelte a találkozót.

Borítókép/Szokodi László

2021 10.26

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App