OTP BANK LIGA 10., FORDULÓ:

-A Fehérvár ellen szerezte meg az első bajnoki győzelmét az Újpest!

 

Az OTP Bank 10., fordulójának pénteki mérkőzései nem akármilyen eredményeket hoztak az eddig kétség kívül a bajnokság meglepetés csapata a Kisvárda  a Paks otthonában 2-2-es döntetlennel egy pontot megszerezve a bajnoki tabella élére visszakerült, de a második helyen álló Ferencváros csapata két mérkőzéssel van elmaradva így a Kisvárdai csapat két pontos előnye nem mérvadó. A ZTE a múltheti Ferencváros győzelme után a 10., fordulóban, hazai pályán fogadta az utolsó előtti Gyirmót csapatát és 2-1-re győzte le. A péntek esti rangadót  az Újpest – MOL Fehérvár csapatai vívták. Az előző bajnoki fordulóban a fehérvári csapat győztesként hagyta el  a hazai pályát, de Szabics Imre vezetőedző figyelmeztette a csapatát, hogy egy “sebzett vad nagyot tud marni”, azért, hogy pontokat szerezzen és ez várt rájuk a Szusza Ferenc Stadionban, egy sebzett vad újpesti csapat. A tegnapi mérkőzésen a fehérvári csapat játékosai elbízva léptek pályára és lehet, a sors most kegyes is volt, a hazai csapathoz, na nem a piros lappal kapcsolatosan. Hiszen a mérkőzés 13′, percében a játékvezető a hazaiak játékosát, Pauljevicet, Nego elleni szabálytalan szerelés miatt, piros lappal büntette,( VAR- használat), alapján. Ekkor azt gondolhattuk, hogy a megfogyatkozó Újpest végleg összeomlik, nem így történt. Az első félidő gól nélküli döntetlennel zárult, de Michael Oenning a hazaiak vezetőedzője ráhatást gyakorolhatott a csapatára, hiszen a lila-fehérek a második félidő 5.percében Andó-Szabó révén megszerezték a vezetést, 1-0. A 80′-percet emberhátrányban játszó újpestiek ezen a mérkőzésen mutatták meg, hogy küzdésben nem lehet ezt a csapatot leírni egyik ellenfélnek sem, sőt a saját szurkolóinak sem. Ezzel a győzelemmel a bajnoki tabellán az Újpest nem lépett előrébb, maradt az utolsó helyen, de abban biztosak lehetünk, hogy nem ez volt, az első és utolsó győzelme a lila-fehéreknek az idei bajnokságban.

 

 

Újpest FC-MOL Fehérvár FC 1-0 (0-0)

Szusza Ferenc Stadion, 1508 néző, V: Andó-Szabó

Újpest FC: Banai – Kastrati, Kutrumpisz, Csongvai – Pauljevic, Mack, Mitrovic, Katona (Stieber Z., 75.) Antonov – Mory (Diaby, 19.), Beridze (Croizet, 70.)

Vezetőedző: Michael Oenning
MOL Fehérvár: Kovács D. – Fiola (Dárdai, 71.), Rus, Musliu, Stopira (Heister, 78.) – Nego, Makarenko – Bamgboye, Kodro (Jallow, 71.), Petrjak (Kovács I., a szünetben.) – Zivzivadze (Nikolics, 61.)

Vezetőedző: Szabics Imre

Gólszerző: Csongvai (50.)
Piros lap: Pauljevic (13.)

Borítókép/Szokodi László

2021 10.23

 

OTP BANK LIGA 10., FORDULÓ:

10.22 PÉNTEK:

15:30 ZTE FC – GYIRMÓT FC GYŐR 2-1

17:45 PAKSI FC – KISVÁRDA MASTER GOOD  2-2

20:00 ÚJPEST FC – MOL FEHÉRVÁR FC 1-0

10.24 VASÁRNAP:

13:30 DVSC -PUSKÁS AKADÉMIA

15:45 BUDAPEST HONVÉD – MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC

18:00 FERENCVÁROSI TC – MTK BUDAPEST

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App

Powered by Live Score & Live Score App