OTP BANK LIGA 30.FORDULÓ

Idegenben tudta legyőzni a Kisvárda az MTK-t!

Az első félidő első negyedében mind a két csapat nagy iramot diktált. A 24. percben Cirkovis fejes gólja törte meg a lendületet. A hazai csapat figyelmetlenségét használta ki a vendég alakulat, 0-1.

Fotó/Szokodi L.

Az első félidőben nagyobb helyzet nem alakult ki Dombónak volt, egy kis lábgyakorlata de abból gól nem született. A második félidőben is egy közepes iramú találkozót láthattunk.

Fotó/Szokodi L.

Egy szabadrúgásból egyenlíthetett volna, a hazai csapat, de Varga lövése, a kapufára csapódott és kifele pattant. Az MTK a mai mérkőzésen nem tudott felpörögni és erőben sem tudták felvenni a Kisvárdával az iramot. Ez betudható, hogy az MTK a kupasorozatban is érdekelt volt, és a sorozatos mérkőzések fáradtsága mostanra tetőzött. Az biztos ha a kitűzött célt, a min. 45 pontot,  el szeretné érni a csapat, akkor a hátralévő három mérkőzésből még kettőt meg kell nyerniük.

„Nincs más hátra, ilyenkor harcolni, küzdeni kell, és akkor megfordul ez a helyzet, mert egyértelmű célunk, hogy nyerjünk még meccseket ebben az idényben, szeretnénk szépen zárni a szezont.”-Michael Boris

 

 

MTK Budapest–Kisvárda Master Good 0–1 (0–1)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, zárt kapus, v.: Pillók
gólszerző: Cirkovic (24.)
sárga lap: Dimitrov (9.), Kata (46.), illetve Sassá (3.), Melnyik (87.)

MTK Budapest: Mijatovic – Alho, Nagy Zs., Varju, Herrera (Cseke, 82.) – Kata (Perkovic, 58.) – Prosser, Kanta (Palincsár, 58.), Dimitrov (Bíró B., 76.), Schön – Varga R.
Kisvárda Master Good: Dombó – Hej, Kravcsenko, Cirkovic, Matheus – Karabeljov, Melnyik – Bumba (Ötvös, 79.), Zlicic (Kovácsréti, a szünetben), Camaj (Jelena, a szünetben) – Sassá (Viana, 83.)

 

Az ezüst éremre esélyes Puskás Akadémia, a kieső helyen álló DVTK vendége volt. A nagy csapatok ellen jól megy a diósgyőri csapatnak, a már bajnok Ferencváros csapatát idei szezonban csak ők tudták legyőzni. A mai találkozón a hazai csapat gyorsan megszerezte a vezetést, és a gól jót tett a mérkőzésnek is. A Puskás Akadémia bekapott gólra a 75. percben Urblik révén tudott válaszolni. A szerencse viszont nem állt most a felcsúti csapat mellett, a hosszabbításban 93. percben a hazai csapat tudott egy gólt szerezni és ezzel a góllal a győzelmet, három pontot és reményt a bennmaradásért.

Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia FC 2–1 (1–0)
Miskolc, zárt kapus, v.: Vad II.
gólszerzők: Grozav (22.), Molnár G. (93.), illetve Urblík (75.)
sárga lap: Suljic (29.), Vanecek (68.), Soldo (85.), illetve Slagveer (52.), Urblík (66.), Meissner (89.)

Diósgyőri VTK: Malenica – Polgár, Milovic, Soldo, Pikk – Grgic (Ivanovski, 83.), Max (Szűcs K., 83.), Grozav – Suljic (Molnár G, 83.), Vanecek (Drazic, 71.), Groshi (Márkvárt, 71.)
Puskás Akadémia FC: Tóth B. – Nunes, Meissner, Spandler, Deutsch – Van Nieff (Géresi, 34.), Urblík – Slagveer, Knezevic, Kiss T. – Plsek (Corbu, 77.)

Fotó/Szokodi L.

OTP BANK LIGA 30., FORDULÓ

TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK:

2021 04.20

17:30 ZTE FC – BUDAFOKI MTE 5-0

20:00 FERENCVÁROSI TC – ÚJPEST FC 3-0

2021 04.21

15:15 MTK BUDAPEST – KISVÁRDA MASTER GOOD 0-1

17:30 DVTK – PUSKÁS AKADÉMIA 2-1

20:00 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC – MOL FEHÉRVÁR FC

20:15 PAKSI FC – BUDAPEST HONVÉD

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App