-Jó hangulatban telt a válogatott utolsó hazai edzése.

 

A szerda délelőtti utolsó hazai edzés után, elindult a Magyar Labdarúgó -válogatott Sivasba. A járvány okozta fennakadás miatt, kilenc hónapot kellett várni, hogy ismét lehessen nemzetközi mérkőzéseket  rendezni. A válogatott összeállításában Marco Rossi szövetségi kapitány először 25 játékosból 11 volt , új a behívottak között. Később 5 játékos sérülés, vagy klubcsapatában koronavírusgyanú miatt, nem csatlakozhattak a válogatotthoz. A mai sajtótájékoztatón a kapitány jó hírként említette, minden játékos koronavírus tesztje negatív lett! Viszont két játékos, Bese Barnabás és Bolla Bendegúz a mai napon mégsem utazik a csapattal. 

Marco Rossi:

– Már az edzőtábor előtt sokat dolgoztunk a taktikán, és ez volt a legfontosabb feladatunk az elmúlt két napban is. Két nap kevés idő a taktikai elemek gyakorlására, ráadásul adódtak nem várt nehézségeink is, ezért el kell ismerni, nem volt könnyű dolgunk. Összesen nem kevesebb, mint 15 kiszemelt játékost vesztettünk el különböző okok miatt, négy jobb oldali védőről és négy bal oldali védőről kellett lemondanunk – fogalmazott a szövetségi kapitány. – Én azonban optimista vagyok, szeretem félig tele látni a poharat, és inkább arra fókuszálni, hogy így lehetőségünk adódik új játékosok kipróbálására, és megadni a lehetőséget néhány fiatal labdarúgónak is. Papíron erősebb csapat nálunk a török, de a pályán néha eltűnnek az ilyesfajta különbségek, ez sok körülménytől függ. A törökök szinte minden topjátékosukat meg tudták hívni, így közel a legerősebb csapatukkal léphetnek pályára, de harcossággal, küzdeni tudással kompenzálhatjuk a különbségeket. Ahogy minden mérkőzésen, most is az eredmény a leglényegesebb, de jelenleg arra is gondolnunk kell, hogy a legfontosabb őszi mérkőzésünk a bolgárok elleni lesz, ezért szeretném azt látni, hogy taktikailag sikerült előrelépnünk.

Marco Rossi hozzátette: a stábnak korábban is akadtak problémái a csapat összeállításakor, a horvátok elleni idegenbeli mérkőzésen a középpályásaink, Walesben a védőink estek ki.

– A hazai Eb-selejtezőkön láttuk, hogy a legerősebb játékosainkkal versenyképesek lehetünk a nálunk erősebb csapatok ellen is, amikor viszont kiestek alapemberek, egész más arcát mutatta a csapat. Azt szeretném, hogy játékosaink nagyobb önbizalommal lépjenek pályára, ennek érdekében pszichológiai aspektusban is előre kellett lépnünk. A mostani helyzetre is igaz, hogy nem szabad tartanunk senkitől, harcosan és bátran kell játszanunk a mérkőzéseinken – tette hozzá a kapitány.

A sajtótájékoztatón Cseri Tamás, a válogatott egyik újonca elmondta: a csapat felkészült a mérkőzésre, és Törökországban mindent megtesz majd a jó eredmény érdekében.

– Nagyon jók az első tapasztalataim, a társak befogadóak voltak, örülök hogy itt lehetek. Rövid idő állt rendelkezésünkre a felkészülésre, de mindent megtettünk annak érdekélben, hogy mielőbb egy hullámhosszon legyünk, és ezt sikerült is megvalósítani. Felkészültünk a mérkőzésre, jó a hangulat a keretben, ezt reményeim szerint a pályán is meg fogjuk mutatni. A szakmai stáb mindent megmutatott a törökökről, tudjuk, hogy jó csapatról van szó, de ez rólunk is elmondható, mindent megteszünk, hogy győzelemmel hagyjuk el a pályát – fogalmazott a Mezőkövesd játékosa.

Képgaléria:

Fotó/SZAMY

 

 

SZAVAZZ!

A holnapi törökök elleni mérkőzésen, Szoboszlai D., vagy Sallai R. lő gólt?

 

 

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT ŐSZI PROGRAMJA
NEMZETEK LIGÁJA (2020–2021)
Szeptember 3., 20.45: 
Törökország–Magyarország
Szeptember 6., 18.00: Magyarország–Oroszország
Október 11., 20.45: Szerbia–Magyarország
Október 14., 20.45: Oroszország–Magyarország
November 15., 20.45Magyarország–Szerbia
November 18., 20.45
Magyarország–Törökország

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App