Fotó: Szokodi L.

A macedón Vardar Szkopje nyerte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját, miután a kölni négyes döntő vasárnapi utolsó mérkőzésén, a fináléban 24-23-ra legyőzte a francia Paris Saint-Germaint.

Kiválóan kezdte a találkozót a négyes döntőbe első alkalommal bejutott Vardar – amelynek keretében csupán egy macedón játékos szerepelt -, és a 12. percben már három góllal vezetett (5-2). A meccs a világ legjobb kapusainak párharcát hozta, a franciáknál Thierry Omeyer, a túloldalon Sterbik Árpád remekelt. A PSG-nek a félidő végén sikerült felzárkóznia, sőt a szünetben egy góllal már vezetett is (11-12).

A második felvonásban folytatódott az óriási küzdelem, egy ideig továbbra is szoros volt az állás, majd a 44. percben két üres kapus gólt követően 20-17-re ellépett a Vardar. A hajrá ismét szoros volt, mert a párizsiak egyenlítettek (21-21), de a szkopjei együttes szigorított a védekezésén és négy perccel a vége előtt megint kettővel jobban állt ellenfelénél (23-21).

A PSG ugyanolyan helyzetben volt, mint szombati ellenfele, a Veszprém, vagyis egygólos hátrányban támadott, fél perccel a végső dudaszó előtt. Nyolc másodperc volt hátra, amikor Daniel Narcisse betalált, a Vardar időt kért, majd egy másodperccel a vége előtt a horvát Ivan Cupic megszerezte a BL-sikert jelentő gólt (24-23).

A jobbszélső az egyetlen, aki idén megvédte címét a Bajnokok Ligájában, ugyanis tavaly még a lengyel Kielce játékosa volt. A Vardar a Barcelonával szembeni szombati elődöntőt is egy utolsó másodperces góllal nyerte meg.

A vajdasági születésű kapus, Sterbik Árpád pályafutása kilencedik BL-döntőjét játszotta. Korábban a Veszprém, a Ciudad Real és a Barcelona színeiben szerepelt a fináléban, amelyek közül ötöt elveszített, és ez volt a negyedik sikere.

Férfi Bajnokok Ligája, döntő

Vardar Szkopje (macedón) – Paris-Saint Germain (francia) 24-23 (11-12)
A legeredményesebb játékosok: Gyibirov 7, Cindric, Cupic, Borozan 3-3, illetve N. Karabatic 5, Hansen, Narcisse 4-4.

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App