A cikkem Ohát Zalánnal:

Örömteli pillanatokat okozott szombaton a szegedi Ohát Zalán a Budapesten megrendezett judo világbajnokságon.

A 21 éves versenyző eddigi legnagyobb eredménye az U23-as Európa-bajnokságon szerzett ötödik hely volt, májusban egyéves sérülése és kihagyása után tért vissza. A 100 kg-os súlycsoportban Fogasy Gergő sérülése miatt Ohát Zalán kapott bizalmat a kapitányból. Jól is kezdett a szegedi judós, az első mérkőzésén az ausztrál ellenfelét a szőnyeg elhagyásáért megintették, majd egy ippon értékű dobást is véfre tudott hajtani. A legjobb 32 között a tadzsik Mirmamdov következett, aki szintén ipponnal nyert. Eseménydús mérkőzés volt, Zalán hátrányban sem ijedt meg ellenfelétől, miután a tadzsik kapott egy vazarit. “Tudtam, hogy mennem kell előre, hogy megtörjem az ellenfelem lendületét és a saját akaratomat rá tudjam kényszeríteni – emlékezett vissza Ohát Zalán. Mindketten intést kaptak, de Zalán egy jól sikerült dobással, ipponnal nyerni tudott.

A nyolcaddöntőben az orosz Kiril Gyeniszov következett. Sokkal kezdeményezőbb volt a többszörös Európa-bajnok, de Zalán nem tartott az ellenfelétől – az orosz ugyan kiemelte őt, de Zalán szabadulni tudott. A vége előtt azonban megdobta, így ipponnal vereséget szenvedett a szegedi judós, aki így a legjobb 16 között fejezte be a versenyt. “Hatalmas élmény volt a hazai közönség előtt küzdeni Magyarországért, nagy pluszt adott a teljesítményemhez. Elégedett vagyok az eredménnyel, csak élvezni akartam a judót és kihozni magamból a maximumot. A célom a tokiói olimpia” – fogalmazott A ceglédi színekben versenyző Ohát Zalán, aki legközelebb a pozsonyi Európa-kupán lép tatamira, ahol érmet vár önmagától annak érdekében, hogy a novemberi, Montenegróban esedékes U23-as Európa-bajnokságon kiemelt pozícióban küzdhessen.

www.szegedma.hu

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App