Csakúgy, mint a bathi Európa-bajnokságon, a budapesti világbajnokság egyéni
versenyében is a 13. helyen zárt Kovács Sarolta. Az elmúlt három világbajnokságon
aranyérmes magyar válogatott ezúttal az ötödik helyet szerezte meg a csapatversenyben.                      

A pénteki versenynap függvényében bánhatja csak igazán Kovács Sarolta, hogy elrontotta a
csütörtök esti körvívását, hiszen a székesfehérváriak 2016-os világbajnoka két számig még
kiegyensúlyozottan szerepelt a döntő során. Úszásban a 4. legjobb időt érte el a Kincsem
Parkban felállított mobilmedencében, a bónuszvívás során két győzelemmel egészítette ki
alapversenyét, és a lovaglásban is verőhiba nélkül ment végig a pályán Pató Pál úr nyergében
– mindössze négy pont levonást kapott időtúllépésért. A záró számnak, vagyis a laser runnak
a hatodik pozícióban, az élen álló fehérorosz Volha Silkinától 45 másodperccel elmaradva
vághatott neki.
Tudtuk, hogy ez a hátrány ledolgozhatatlan, de reméltük, hogy képes lesz megőrizni
pontszerző helyét a mezőnyben. A székesfehérváriak legjobbja azonban már az első kör után
visszacsúszott a hetedik pozícióba, s sajnos körönként őrölték fel őt üldözői, így – ahogyan az
augusztus eleji bathi Európa-bajnokságon is – a 13. helyen érkezett be a célba.
Fogalmazhatunk úgy, elmaradt a remélt, várt Top10-es eredménytől, ám az már az idei
világkupákon nyújtott teljesítményéből kiderült: a kombinált számban nagyot kell fejlődnie
ahhoz, hogy jövőre az olimpián érmes reményei lehessenek.
„Futásban nagyon sokat kell fejlődnöm, mert elszaladt mellettem a mezőny – a kombinált
számban elért eredményem nem a lövészeten múlt – mondta Kovács. – Elfáradtam, de voltak
jó pillanataim, igyekszem ezeket elraktározni. Remek érzés volt például belovagolni a
pályára, kicsit izgultam, de élveztem minden pillanatát.”
A többi magyar versenyző nem zárt ennyire fényes napot, Alekszejev Tamara úszásban
jócskán elmaradva legjobbjától a 32. helyen zárt, bónuszvívásban két győzelmet könyvelt el,
míg a lovaspályán 282 pontot „rakott össze”, így több mint másfél perces hátrányban a 23.
helyről indulhatott neki a lövészettel kombinált futószámnak, amelynek végén a 25. helyen
érkezett a célba.
„Bevallom, abszolút nem ilyen napról álmodtam – mondta Alekszejev –, de ahhoz képest,
hogy egy hete a korábbi kéztörésem miatt még azt sem tudtam, képes leszek-e egyáltalán
elindulni ezen a világbajnokságon, nem rossz ez az eredmény. Persze titkon azt reméltem,
képes leszek a csodára, de be kell látnom, hogy edzés és egészség nélkül nem lehet nagyot
alkotni.”
Nagyot ment azonban a fiatal Gulyás Michelle, aki a 31. helyről futott fel a 27. pozícióba. A
még junior korú versenyző az erős versenyzők közé tartozik a futópályán, az ő feladata a
jövőben az lesz, hogy beleerősödjön a felnőtt vívómezőnybe a páston.
„A döntőre már megszoktam a feszültséget, a futásban és a lövészetnél sokat segített, hogy
biztattak a magyar szurkolók. Örülök, hogy a gyenge csütörtöki vívásom után fel tudtam állni,
és szép eredményt értem el. Amikor kihirdették, hogy Magyarországon lesz a világbajnokság,
az volt a célom, hogy itt lehessek a rajtnál. Az, hogy egyéniben is indulhattam, és a döntőbe is
bejutottam, a legnagyobb ajándék volt nekem az évben.”

S hogy miként értékelt Kállai Ákos szövetségi kapitány?
„Nem vagyok elégedett, mert vívásban és futásban is nagyon sok hiányzott – mondta a
szövetségi kapitány. – Régóta tudjuk, hangsúlyozzuk, ez a két legfontosabb versenyszám,
amely gyakorlatilag elosztja a helyezéseket, és erről ezúttal is megbizonyosodhattunk. Ha
mindkét számban gyengén teljesítünk, nem tudunk az élmezőnyben végezni. Kovács Sacinak
egyértelműen előre kell lépnie futásban, ha jövőre az olimpián dobogóra akar állni, a
vívásából pedig ki kell iktatni a hullámvölgyeket. Alekszejev Tamara teljesítményére
rányomta a bélyegét a júliusi kéztörése, a fiatalokat illetően más a helyzet, ők a fizikai
számokban erősek, nekik a technikai számokban hiányzik még a rutin ahhoz, hogy
eredményesek legyenek egy felnőtt-világversenyen – a hazai világbajnoki szerepléssel
vérszemet kaptak.”         
Az elmúlt három világbajnokságon aranyérmes magyar csapat, ezúttal nem tudott a dobogón
zárni. A három lány összesített eredménye az ötödik helyre volt elegendő.
Közben a férfiak is elkezdték a döntős szereplést. Csütörtökön még hatalmasat küzdöttek a
bentmaradásért, a döntőbe jutásért, pénteken délelőtt már a Ludovika Arénában a férfi egyéni
döntő körvívásán volt jelenése Kasza Róbertnek és Marosi Ádámnak. A két versenyzőnek egy
rossz selejtezős vívást kellett törölni a fejéből, és egy hatalmas futás után mindössze egy
éjszaka alatt kellett regenerálódni a folytatásra, ami 30 felett ugyebár nem a legegyszerűbb
feladat, de…
De a két versenyző talpra állt, s egy gyengébb kezdés után lépésről-lépésre megkezdte a
kikapaszkodást itt a döntőben is. Marosi Ádám elképesztő formába hergelte magát, s a végén
21 győzelemmel az 5. helyen zárt, Kasza Róbert és Demeter Bence egyaránt 19-19 találattal
zárta a számot, Regős Gergely nem találta a csütörtöki jó formáját 10 győzelemmel a mezőny
végén fejezte be a versenyt. Marosi és a magyar csapat is jó pozícióban várhatja a döntő
szombati folytatását.
„Fogalmam sincs, hogy tudtam ezt az állapotot fenntartani, de most ez egy állati vívás lett a
szó legnemesebb értelmében. Beletettem magam, s nagyon köszönöm a szurkolótáborunknak,
élükön Balogh Gáborral, hogy végigküzdötték velem, velünk ezt a számot" – mondta Marosi
Ádám.
„Egy picit csalódott vagyok, mert néhány tussal adhattam volna többet, két-három találattal
több kell ahhoz, hogy az ember éremért küzdhessen. De a pontszerzés még ott lebeg a
szemem előtt, és természetesen az, hogy a csapatversenyben aranyéremmel zárjunk. Minden
tőlem telhetőt megteszek majd a sikerért” – tette hozzá Kasza Róbert.
UIPM Öttusa-világbajnokság
Nők. Egyéni: 1. Volha Silkina (Fehéroroszország) 1368 pont, 2. Micheli (Olaszország) 1357,
3. French (Nagy-Britannia) 1357, …13. Kovács Sarolta (Magyarország) 1309, …25.
Alekszejev Tamara (Magyarország) 1263, …27. Gulyás Michelle (Magyarország) 1243

 

Cikk:  MÖSZ

Fotó: Szokodi L.

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App