A mai napon Szegeden is méltó módon, tiszteletteljes ünnepségsorozattal emlékeztek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójáról. A Szokodi Academy Media stábja a helyszínről, élőben közvetítette az eseményeket, ahol Botka László, Szeged polgármestere mellett a város számos tisztségviselője, meghívott előkelőségek és emlékező polgárok százai hajtottak fejet a hősök előtt. A történelmi pillanatokat és az ünnepség emelkedett atmoszféráját Szokodi László, a Szokodi Academy Media fotóriportere örökítette meg exkluzív képriportunkban
Cikk/ Szokodi László
„Hetven éve Szegeden, ezen a napon, a kora esti órákban több ezer ember gyűlt össze a Klauzál téren.
A Kossuth-szobornál esküt tettek. Visszhangzott Szeged belvárosában a Nemzeti dal refrénje. Esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk.
Forrás/ Szokodi Academy Media ( Facebook )
Senki sem gondolta, hogy a szegedi diákoknak az orosz nyelv kötelező oktatását eltörlő követelése nyomán tízezrek skandálják majd pár nap múlva az utcán, hogy „Ruszkik, haza!”
Senki sem gondolta akkor, hogy Szeged lesz a Tűz csiholója.
Hetven éve a szegedi fiatalok bátran kimondták mindazt, amiről milliók álmodtak az országban.
A szegedi egyetemisták húsz pontja futótűzként terjedt az országban. A szegedi követelések az egész nemzet szívében visszhangra találtak.
Városunk történelme újra és újra tanúsítja, hogy a szegediek sosem maradtak némák, amikor a szabadságért kellett kiállni.
Nemzedékek változtak, történelmi korszakok múltak el, de a szegediek szabadság és függetlenség iránti vágya megmaradt. Mert az európai értékeire büszke, összetartó közösségünk mindig a haladás, a fejlődés oldalán állt. Szeged mindig a szabadság bástyája volt,
A polgármester elmondott beszédét változtatás nélkül közöljük, ahogy Szeged.hu oldalon megjelent.
És ez nem csak a múltunk. Ez a jelenünk is.
Egy friss felmérés szerint a szegediek közel nyolcvan százaléka úgy látja: városunk jó irányba fejlődik.
Ez számunkra egyszerre visszaigazolás és felelősség. Felelősség, hogy továbbra is olyan Szegedet építsünk, amely hű a múltjához, büszke a jelenére, és magabiztosan tekint a jövőbe.
Egy város szabadsága nemcsak abban mutatkozik meg, hogy képes-e kiállni az igazáért. Hanem abban is, hogy képes-e saját kezébe venni a jövőjét. Hogy felismeri-e korának kihívásait. És tud-e ezekre jó válaszokat adni. Mi olyan várost építünk közösen, amely nemcsak alkalmazkodni tud a változó körülményekhez, de amelyben a gyermekeink és unokáink is otthon érezhetik magukat. Önkormányzatunk tavaly év végén a korábbi támogatásokon felül újabb 18 milliárd forint értékű támogatási szerződést kötött az Európai Unióval. Ebből számos fejlesztést valósítunk meg városszerte.
Egy város ereje azonban nemcsak a felújított utakban és épületekben van. Egy város ereje nemcsak a kövekben van. Egy közösség valódi ereje abban is mérhető, hogyan fordul azok felé, akik segítségre szorulnak. Önkormányzatunk idén már 2,5 milliárd forint szociális támogatást nyújt saját forrásból a szegedi családoknak, időseknek és nehéz sorban élőknek. Ez a támogatás évente hétezer rászoruló szegedi családhoz jut el.
Mert mi senkit nem hagyunk magára. Figyelünk egymásra. Segítünk azoknak, akiknek segítségre szorulnak. Mert Szeged szolidáris, gondoskodó város.
Ha 1956-ról beszélünk, nemcsak az eseményekre emlékezünk. Hanem azokra az emberekre is, akik bátorságukkal és helytállásukkal örökre beírták nevüket a magyar történelembe.
Itt áll előttünk a mártír miniszterelnök, Nagy Imre szobra.
2003-ban, polgármesterként ezt avattam fel első köztéri szoborként, Nagy Imre unokájával, Jánosi Katalinnal együtt.
Nagy Imre elsősorban ember volt. Hibákkal és erényekkel. De amikor eljött a döntés pillanata, képes volt változni, képes volt változtatni. Felismerte, mit kíván tőle a történelem. Páratlan bátorsággal vállalta döntéseit. Végül pedig meghozta a legnagyobb áldozatot: az életét adta Magyarország szabadságáért.
És ha körülnéznek a téren, láthatják az ’56-os tablók sorát is.
A fényképeken megelevenednek a hetven évvel ezelőtti szegedi események. Azok a pillanatok, amikor a szegediek is történelmet írtak. A képek segítenek közelebb hozni a hetven évvel ezelőtti világot. És emlékeztetnek bennünket arra, hogy a történelem nem távoli események sora. Emberek döntéseiből, bátorságából és áldozataiból születik. A hetvenedik évforduló alkalmából a tablók a belváros különböző pontjaira is eljutnak, hogy minél több szegedi megismerhesse és felidézhesse Szeged ’56-os történetét. Mert egy közösség akkor tudja igazán megbecsülni a jelenét és építeni a jövőjét, ha ismeri és tiszteli a múltját.
1956 egyik hőse, az életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Göncz Árpád, a rendszerváltás utáni első köztársasági elnökünk, 1990-ben így fogalmazott:
„Ötvenhat mindenkié: ha annyiféle volt is, ahány a résztvevője.”
És valóban.
De egyetlen ügye a szabadság. Amivel a magyar nép kivívta az egész világ tiszteletét.
Aztán jöttek a szovjet tankok, és eltiporták a forradalmunkat. Vérbe fojtották a szabadságharcunkat. Kegyetlen megtorlás következett. Százezrek kényszerültek elhagyni hazájukat. Családok ezrei szakadtak szét. Életek törtek derékba.
Nem tudjuk, milyen lesz Magyarország hetven év múlva. Nem tudjuk, milyen lesz Szeged hetven év múlva. Csak azt tudjuk, hogy a jövő rajtunk múlik. Azon, hogy mit őrzünk meg. És azon, hogy mit adunk tovább.
Egy közösség addig erős, amíg emlékezni tud. Addig erős, amíg tiszteli azokat, akik áldozatot hoztak érte.
Göncz Árpád így fogalmazott:
„Éljünk bátran ötvenhat szellemével, amely arra tanít, hogy egy nép, ha talpra áll önmaga védelmében, ha közösnek érzi a haza ügyét, ha képes legyőzni előítéletet és ellenszenvet, ha képes felülemelkedni a kicsinyes érdekeken, akkor képes közösen nemzetté nemesedni. S ha erre képes, csak a pokol kapui vehetnek erőt rajta.”
Ez ’56 öröksége. Ez ’56 üzenete.
Az összetartozásé. A bátorságé. A szabadságé. A hit abban, hogy amikor a haza ügye valóban közös üggyé válik, akkor egy nemzet képes felemelkedni.
Hajtsunk fejet 1956 valamennyi hőse és áldozata előtt.
Mert az ő bátorságuk a mi örökségünk. És emlékük örökké kötelez bennünket. Éljen bennünk tovább ’56, a szabadság szelleme! És maradjunk mi, szegediek mindig a Tűz csiholói.”
A polgármester beszédét követően,a Szegedi Pinceszínház ünnepi előadása következett:
Pinceszínház művészei egy megrázó, korabeli dokumentumokra és visszaemlékezésekre épülő ünnepi műsort adtak elő, megidézve a hetven évvel ezelőtti utcák hangulatát.
Az ünnepség a Nagy Imre-szobor és a téren felállított ’56-os tablók ünnepélyes megkoszorúzásával zárult, ahol a tisztségviselők és az emlékezők elhelyezték a kegyelet virágait.
