„A veszélyes ballábas focista!”- Katona Máté

 

A Labdarúgó NB I. bajnokság,  2. fordulójában az MTK Budapest csapata 3-1-re győzött, a Budapest Honvéd csapata ellen. Michael Boris (MTK Budapest) vezetőedzője értékelte  a mérkőzést erről, már előző számunkban beszámoltunk link itt: M. Boris nyilatkozata   

 

BORIS: „SENKI NEM FOG ELSZÁLLNI AZÉRT, MERT JÓL RAJTOLTUNK”

Az idei szezonban ismét a labdarúgó bajnokság NB I. idei szezonjában visszatérő MTK Budapest csapatában, több fiatalnak, adott már  játéklehetőséget, Michael Boris vezetőedző. A fiatal 23 éves  középpályás Katona Máté, aki  ebben a  szezonban már a második gólját szerezte, egyike azon tehetségeknek, aki lehetőséget kapott. A soproni születési játékos a SC Sopron csapatából igazolt, igaz akkor még az MTK U15 I. Nyugat 2. csapatában játszott. A 2020-2021- es szezonban már két gólt is rúgott, bal lábbal.

Bemutatás:

2016-ban, 19 évesen debütált az NB I-ben, miután végigjárta a Sándor Károly Akadémia korosztályos csapatait. Szélső hátvédként és védekező középpályásként is bevethető az U21-es válogatott játékos, aki fiatal kora ellenére már közel 50 élvonalbeli meccsel rendelkezik. NB II-es és NB I-es gólja is van már, utóbbi ráadásul rendkívül látványosra sikeredett. Az NB II őszi idényében igazi Jolly Joker volt, hiszen a védelemtől kezdve a támadószekcióban is lehetőséget kapott. Gólokkal, gólpasszokkal segítette az együttest, Michael Boris végig kiemelten épített rá.

Forrás: https://www.mtkbudapest.hu/

Forrás: https://m4sport.hu/

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App