MERKANTIL BANK LIGA 35. FORDULÓ

 

– Dzsudzsák gólja pontot ért a DVSC-nek a Békéscsaba ellen.

  • A labdarúgó NB II. hétközi fordulója parázs hangulatú, gól gazdag  mérkőzéseket hozott. A két listavezető csapat idegenben lépett pályára és izgalmas körülmények között, mind a két alakulat csak egy ponttal tudott hazatérni. Na de kezdjük a listavezető Vasas csapattal, akik a Soroksár csapatához látogattak. A mérkőzést jól kezdte a hazai csapat és sorra alakította ki a helyzeteit és  a 23. percben Csernik találatával meg is szerezte a hazai csapat a vezetést.  

A bekapott gól után feleszmélt a vendég csapat, és intenzívebb iramot vett fel , majd a 33. percben Szatmári révén ki is egyenlítettek, 1-1. Az első félidőben már több gól nem esett, de Lipcsei Péter érezhette, hogy ezen a mérkőzésen van esélye a csapatának, pontot , pontokat megszerezni a bajnokságot vezető Vasas ellen. A második félidő 53. percében egy hazai támadás során a Vasas kapusról, Radosról kipattanó labdára lecsap Valencsik és bepréseli a labdát a kapuba, 2-1. A bekapott gól után ingerültebb Vasas több hibát is vétett , Otigba több szabálytalanság után a második sárga lapja után a játékvezető beváltotta számára a sárga lapokat, és piros lappal elküldte pihenőre. Az utolsó perceket emberhátrányban játszó Vasas mindent feltett annak érdekében, hogy ne hagyjon pontokat Soroksáron és a hosszabbítás utolsó percében Hidi M. okosan helyezkedve megkapta a labdát és minden erejét beleadva lőtt és a “labda a kapuban térve ért magához”, 2-2. Ezzel a góllal egy pontot tudott elvinni a fővárosi csapat, aminek nagyon örülhetett a mérkőzés lefújását követően.

A DVSC, Békéscsabára látogatott és valami fenomenális játékot játszott egymás ellen a két csapat. A DVSC 2-o-ás vezetés után kiengedett, vagy legalábbis a hátvédsor. A hazaiak az első félidőben bekapott két gól után a második félidőben pályára lépve nem kímélték a bajnoki tabellán második helyen álló debrecenieket. Ennek meg is lett az eredménye, egy hazai támadást követően a vendégek hátvédje Kinyik lerántásáért ítélt büntetőt a játékvezető, amit a sértett Lukács értékesített, 1-2. A hazai csapat vérszemet kapott és ezután pár perccel Paudits fejjel a kapuba fejelte a labdát, 2-2.

Elképzelhető, hogy a mai időjárási front megtréfálta a vendég hátvédeket, mert sorra több szabálytalanságot elkövettek, ezen a találkozón. Gróf az előző büntetőben is főszereplő hazai játékost rúgta meg, amiért a játékvezető befújta a második büntetőt a mérkőzésen. Lukács végezte el ezt a büntetőt , amit értékesített is, 2-3.

HAZAI PÁLYÁN VEZET A BÉKÉSCSABA!

A folytatásban Kinyik Ákos fejes góljával egyenlítettek a vendégek, majd két percre rá a hazai csapat szerzett vezetést, egy fejes góllal.

Itt már érződött a vendégek csapatkapitányán ,Dzsudzsák Balázson, hogy nem érti csapata hátsó alakzatában, mi történik. A 82. percben közel  30 méterről elengedett egy bomba lövése becsapódott az ellenfél kapujába, GÓÓÓL, 4-4.  A játékvezető öt percet hosszabbított, majd lefújta a mérkőzést. Az, hogy a debrecenieknek nyertes mérkőzés után elvesztettek három pontot és csak az utolsó pillanatokban szerzett góllal ponttal tudtak távozni, azt majd meglátjuk mire lesz elég, arra biztos nem, hogy a bajnoki forduló végére meg tudják előzni a Vasas csapatát. A Szeged újabb győzelme azt jelentette, hogy  a tabellán egy hellyel előrébb tudtak jönni, a 11. helyre.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–DEBRECENI VSC 4–4 (0–1)
Békéscsaba
, zárt kapuk mögött. Vezette: Antal Péter 
BÉKÉSCSABA:
 Krnács – Horváth P., Farkas M., Bora, Kasik (Fazekas, a szünetben) – Nagy S. – Hodonicki, Kitl M. (Styecz, 32.) – Paudits, Lukács (Pantovic, 88.), Kovács Á. (Szabó P., 74.).

Vezetőedző: Preisinger Sándor
DEBRECENI VSC: Gróf – Bévárdi, Kinyik, Poór, Ferenczi J. – Dzsudzsák, Varga J. – Baráth P., Bódi, Szécsi M. – Bárány (Ugrai, 64.).

Vezetőedző: Toldi Gábor
Gólszerző: Lukács R. (51., 68. – mindkettőt 11-esből), Paudits (59., 78.), ill. Szécsi M. (26.), Bévárdi (49.), Kinyik (76.), Dzsudzsák (81.)

 

Vezetőedzői értékelések:

Preisinger Sándor: Küzdeni tudásból jelesre vizsgáztunk, rúgtunk 4 gólt, és még voltak helyzeteink. Igaz, a Debrecennek is voltak lehetőségei.

Fotó/Szokodi L.

Toldi Gábor: Jól kezdtük a meccset, de számunkra is érthetetlen, hogy a 2-0-s vezetés birtokában ismét elemi hibákat követtünk el. Ezekért és a döntetlenért csak saját magunkat okolhatjuk, ismét.

Fotó/Szokodi L.

MERKANTIL BANK LIGA 35. FORDULÓ

EREDMÉNYEK:

DEAC–Kaposvári Rákóczi FC 3–0 (Bényei B. 38., Nagy K. 56., Sidibe 85.) – Kihagyott 11-es: Nagy K. 56. 

Dorogi FC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 2–3 (Szerencsi 27., Belényesi 71., ill. Oláh G. 35., Haruna 50., Gajdos 79.

Pécsi MFC–FC Ajka 0–1 (Soltész 2.)

Soroksár SC–Vasas FC 2–2 (Csernik 23., Valencsik 53., ill. Szatmári L. 33., Hidi M. S. 90+5.)

Szentlőrinc–Szombathelyi Haladá1–0 (Mervó 52.)

Békéscsaba 1912 Előre–Debreceni VSC 4–4 (Lukács R. 51., 68. – mindkettőt 11-esből, Paudits 59., 78., ill. Szécsi M. 26., Bévárdi 49., Kinyik 76., Dzsudzsák 81.)

Aqvital FC Csákvár–Budaörs 0–2 (Molnár T.  41., Halmai 84.)

WKW ETO FC Győr–Szolnoki MÁV FC 2–3 (Lipták 56., Fejes 81., ill. Kovács O. 23., Tisza K. 29., Novák Cs. 84. – 11-esből)

Kolorcity Kazincbarcika SC–BFC Siófok 0–1 (Balogh B. 78.)

Nyíregyháza Spartacus FC–Gyirmót FC Győr 0–1 (Varga B. 73.)

MERKANTIL BANK LIGA 35. FORDULÓ

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App

Powered by Live Score & Live Score App