Potyognak az edzők és a játékosok, de ki merre?

 

SUPKA ATTILA KIPOTTYANT A KISVÁRDÁTÓL!

Fotó/Szokodi L.

A labdarúgó OTP Bank Liga 2020/2021-es szezon egyik legnagyobb meglepetését  szerintem, a Kisvárda csapata okozta, amelyik a bajnoki szezonban 12 győzelem mellett, 10 döntetlent és 11 vereséget ért el és ez az eredmény az 5. helyre volt elég. A bajnoki forduló utolsó találkozóján a Paks csapatát fogadták és úgy helyben hagyták Bognár György csapatát, mint annak a rendje, 5-1.

HOPPÁ!

Ezzel a győzelemmel a tabella 5. helyére kúsztak fel a vitézek, amit szerintem ős sem reméltek, még  álmaikban sem. A bajnoki szezonban öt gólt egy mérkőzésen sem rúgott a csapat, és nem is volt, jellemző, a sok gólos kisvárdai találkozó. Egy-két góllal elporoszkáltak, közben begyűjtötték a pontot, vagy pontokat és ez a végelszámolásnál az 5. hely megszerzésére lett elég. Ehhez azért kell egy olyan edző is aki tudja kontrollálni a játékosokat és a taktikát, ő nem más, mint Supka Attila. A tréner a 2020/2021-es szezon kezdetekor érkezett a klubhoz. Előtte  dolgozott a Szombathelyi Haladásnál, és itt Szegeden is. Az idei szezonban a Kisvárda nem csak a bajnoki szezonban produkált fényesen a MOL Magyar Kupában a győztes Újpest búcsúztatta a elődöntőben. Egy kicsit számomra meglepő volt, hogy a klub megvált a szakembertől, de ha új klubhoz igazol Supka Attila arról is beszámolok.

DÖNTÉS!

Leültünk megbeszélni az elmúlt szezon tapasztalatait, amelyek mindkét részről pozitívak voltak. Ez nem is csoda, hiszen a klub történetének legjobb eredményét értük el. Ezek után sokan meglepve kaphatják fel a fejüket, hogy miért nem ér mindez automatikus szerződéshosszabbítást. Nos, tisztáztuk az esetleges jövő évi igényeket és feltételeket, és abban maradtunk, amennyiben Supka Attilának van lehetősége tovább- és feljebb lépnie, akkor azt most ki kell használnia. Ezzel szemben úgy érezzük, klubunk helyzete stabilizálódott, viszont pénzügyi területen a lehetőségeink határán vagyunk, ettől többet nem tudunk a csapatra áldozni. Emiatt és a közép- valamint hosszútávú terveink miatt is nagyobb létszámban szeretnénk a keretben látni a fiatal futballistákat. Ezért úgy ítéltük meg, hogy a fiatal játékosok képzésében jártasabb stábot szeretnénk alkalmazni. Még úgy is, hogy ezzel a lépéssel felvállaljuk annak a kockázatát, hogy az a fajta sikeresség és stabilitás, ami az elmúlt idényben jellemzett bennünket, most csorbát szenved. Ugyanakkor biztos vagyok benne, a Supka Attila által hozott szemléletmód és átadott tudás a jövőben a klub hasznára válik, bebizonyította, nagy tapasztalattal rendelkező szakember, akinek remek érzéke van ahhoz, hogy a kész játékosokból miként lehet csapatot, nagyszerű közösséget összegyúrni. A következő bajnokságban azonban várhatóan nem csak ilyen labdarúgók alkotják majd a keretet, több, az egyéni fejlesztéssel foglalkozó szakemberre lesz szükségünk. Most a megfrissülést választottuk.”, – nyilatkozta, Révész Attila sportigazgató, olvasható a Kisvárda FC hivatalos honlapján.

NYILATKOZAT

 

(MTK Budapest – Kisvárda Master  Good 0-1, 2021 04.21)

(Supka Attila nyilatkozata.)

 

Folytatás hamarosan, hiszen több játékos is van aki a következő szezont, már nem az eddigi csapatában folytatja!

2021 05.12

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App