OTP BANK LIGA 9., FORDULÓ:

 

A válogatott világbajnoki-selejtező mérkőzések után, egyből folytatódik a bajnokság. Az OTP Bank Liga 9. fordulójának nyitómérkőzésébe csöppenek ma bele, az MTK Budapest hazai pályán fogadja a Puskás Akadémiát. Az előző forduló érdekessége, hogy az MTK idegenbeli ZTE 2-0-ás veresége után, a vezetőség, menesztette az olasz szakembert, Giovanni Costantino. A mai Puskás Akadémia találkozóra , az MTK csapatát, Teodoru Vasziliszt megbízott vezetőedző irányítja. A két csapat eddigi egymás elleni mérlege 13 mérkőzésből 8 MTK győzelem mellett, egy döntetlen, 4 Puskás Akadémia győzelem szerepel. Ami érdekesség az Új Hidegkuti Nándor Stadionban még nem játszott döntetlent a két csapat a hét mérkőzésből, négy hazai és két vendég győzelem szerepel. A két csapat a tabellán is szinte egymás mellet áll, a Puskás Akadémia négy győzelemmel, egy döntetlennel, és két vereséggel tizenhárom ponttal az 5. helyen, míg az MTK a 7., helyen, 3 győzelemmel, egy döntetlennel, és négy vereséggel. A mai találkozóról ÉLŐ-ben jelentkezem.

 

Borítókép/Szokodi L.

2021 10.15

 

OTP BANK LIGA 9., FORDULÓ:

10.15 PÉNTEK :

20:00 MTK BUDAPEST – PUSKÁS AKADÉMIA FC

10.16 SZOMBAT:

14:45 GYIRMÓT FC – PAKSI FC

17:00 FERENCVÁROSI TC – ZTE FC

19:30 MOL FEHÉRVÁR FC – BUDAPEST HONVÉD

10.17 VASÁRNAP:

14:30 KISVÁRDA MASTER GOOD – ÚJPEST FC

17:00 MEZŐKÖVESD ZYÓRY FC – DVSC

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App