– A Grosics Akadémia idegenben, a Szegedi VSE hazai pályán kezdi meg a szereplést, az idei MOL Magyar Kupasorozatában.

„A MOL Magyar Kupa különlegessége abban rejlik, hogy az országunk minden régiója képviselteti magát, a legjobb amatőr és élvonalbeli csapatok egyaránt. A Magyar Kupában egy kis falu focistáinak is megvan a lehetősége arra, hogy a legnagyobb klubokkal mérkőzzenek meg, és megmutassák az erejüket.” – mondta Hernádi Zsolt, az MOL elnök-vezérigazgatója

 

 

Az idei 128 csapat részvételével elinduló, 2020-2021- es labdarúgó kupasorozat már új néven, MOL Magyar Kupa néven indul.

Az első- és a másodosztály teljes mezőnye száll harcba az Európa-liga indulást is jelentő 2021-es címért. A főtáblára az alacsonyabb osztályú együttesek között megyei másodosztályú gárda is kvalifikálta magát, ráadásul éppen a Ferencvárossal mérheti össze erejét. A névadó szponzor szerepvállalásával új lendületet kap az 1909-ben útjára indított sorozat: bemutatkozik az új arculat, indul az út a Puskásba, olvasható , az MLSZ honlapján.

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke hozzátette: a több mint 110 éves múltra visszatekintő Magyar Kupának még sosem volt ilyen jelentős névadó szponzora.

„A kupa számomra a lehetőséget, a reményt jelképezi a labdarúgásban. Nagyon hálásak vagyunk a MOL szerepvállalásáért, hiszen jelenlétük garancia a fejlődésre, a kupa presztízsének emelkedésére. A MOL Magyar Kupa igazi országos lefedettséggel rendelkező sorozat, mely a kis településekre és a nagyvárosokba is eljut.

Úgy vélem, fontos volt az elnökség tavalyi döntése, amelynek köszönhetően minden esetben egy mérkőzésen dől el a továbbjutás kérdése, ezzel is nagyobb esélyt kapnak a kisebb klubok, hiszen egy meccsen bármi megtörténhet, és a nagy csapatok sem vehetik félvállról a sorozat egyetlen mérkőzését sem. A tény, hogy a mindenkori döntő helyszíne a Puskás Aréna lehet, hatalmas lökést adhat a sorozatnak a jövőben: reményeink szerint minden évben több mint hatvanezer ember lehet jelen a két legjobb kupacsapat mérkőzésén.”-mondta Csányi Sándor

A MOL az MLSZ-szel együttműködve szeretné elérni, hogy a nyugat-európai kupasorozatokhoz hasonló figyelem és népszerűség övezze ezt a nagy tradíciójú és az ország kisközösségeit is felvonultató sorozatot. Ezért elindítják az M4 Sport csatornán jelentkező „Út a Puskásba” című heti magazinműsort is, amely a sporteredményeken túl bemutatja a játékosok mindennapjait, felkészülésük részleteit is.

A MOL-csoport szerepvállalása a hazai és régiós labdarúgásban nem újkeletű. A FC Fehérvár mellett számos határon túli csapatot is támogat a vállalatcsoport, így például a felvidéki DAC, az erdélyi Sepsi vagy a vajdasági Topolya klubokat. Szlovákiában és Csehországban pedig évek óta az elsőosztályú bajnokságokat támogatják a helyi tagvállalatok.

Az idei kiírásra összesen 480 csapat nevezett az ország minden tájáról. A mezőny nagyobb része már augusztus elején megkezdte szereplését a megyei selejtezőkben, ahonnan végül 47 együttes került fel a főtáblára. Hozzájuk csatlakozott 49 NB III-as, 20 Merkantil Bank Ligás és 12 OTP Bank Ligás csapat, így alakult ki a 128-as főtábla mezőnye.

 

Egy összecsapáson dől el a továbbjutás kérdése, az MLSZ elnökségének döntése értelmében a 128-as főtábla első teljes körének mérkőzéseit hétvégén, szeptember 18-20-án rendezik, ezzel is lehetőséget teremtve a kisebb csapatoknak kiemelkedő összecsapások rendezésére.

A tavalyi bajnok Budapest Honvéd a Termálfürdő FC Tiszaújváros otthonába látogat, a Szeged-Csanád G.A. a VLS Veszprém otthonában harcolhatja ki a továbbjutást, a Szegedi VSE hazai pályán juthat tovább, ha legyőzi a Szombatelyi Haladás csapatát.

A sorsoláson kialakuló párosítások közül az M4 Sport még a héten kiválasztja azokat, amelyek élőben képernyőre kerülnek.

A MOL Magyar Kupa 128-as főtáblájának sorsolása:

Csepel FC–Soroksár SC
Makó FC–PMFC
43. sz. Építők–MTK Budapest
Pápai Perutz FC–ETO FC Győr
Mohácsi TE–Budafoki MTE
Sárvár FC–Kaposvári Rákóczi
Diósjenő SE–Dorogi FC
Mezőkeresztes VSE–ZTE FC
VLS Veszprém–Szeged-Csanád Grosics Akadémia
Toponár SE–Puskás Akadémia FC
Lőrinci VSC–Nyíregyháza Spartacus FC
Szarvaskend SE–Aqvital Csákvár
Tiszakécske LC–DVSC
Sényő-Carnifex FC–Vasas FC
Balatonfüredi FC–DEAC
Szeghalmi FC–Szolnoki MÁV FC
Jászberényi FC–Budaörs
Balassagyarmati VSE–DVTK
Credobus Mosonmagyaróvár–BFC Siófok
Szegedi VSE–Szombatelyi Haladás
Ráckeve VAFC–Ferencvárosi TC
WATI-Kecskéd KSK–Kisvárda Master Good
Termálfürdő FC Tiszaújváros–Budapest Honvéd
Sárbogárd–Kolorcity Kazincbarcika FC
Tiszaföldvár VSE–MOL Fehérvár
BKV Előre–Szentlőrinc
Kerekegyházi SE–Gyirmót FC Győr
Iváncsa KSE–Újpest FC
Ikarus-Maroshegy–FC Ajka
Mándok VSE–Mezőkövesd Zsóry FC
FC Hatvan–Paksi FC
Vác FC–Békéscsaba 1912 Előre
Tarpa SC–Komárom VSE
Ceglédi VSE–Rákosmente FC
ASR Gázgyár–Gesztelyi FC
Csornai SE–Dabas-Gyón FC
Fémalk-Dunavarsány–Körösladányi MSK
Zsámbéki SK–THSE-Szabadkikötő
Bodajk–Érdi VSE
FC Dabas–Dunaújváros
Király SE–Bicskei TC
Bátaszék SE–Fehérgyarmat SC
Teskánd KSE–Taksony SE
ESMTK–Tállya KSE
Balmazújvárosi FC–III ker. TVE
Zalaszentgróti VFC–Nagyatádi FC
Kabai Meteorit SE–AC Nagybajom
Kiskunfélegyházi HTK–Majosi SE
Tiszafüredi VSE–Putnok FC
Abda SC-VVFK-BAU–Hódmezővásárhelyi FC
Mezőtúri AFC–Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak
Csácsbozsok-Nemesapáti SE–Szekszárdi UFC
Gyöngyöshalász SE–FC Nagykanizsa
Mátraterenye SE–CSO-KI Sport
Bonyhádi VLC–Monor
SC Sopron–BVSC-Zugló
Füzesgyarmati SK–Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő
Tihany FC–Kecskeméti TE
Mórahalom VSE–Gyöngyösi ÁK-Mátra Beton
Sajóbábonyi VSE–Eger SE
BTE Felsőzsolca–Clean Way-Gyulai TFC
PTE PEAC–SBTC
Ajka Kristály SE–Lipót Pékség SE
HR-Rent–Kozármisleny-Tatabányai SC

Forrás: www.mlsz.hu

Forrás: YOUTUBE,

Budapest Honvéd – Mezőkövesd Zsóry FC | 2-1 (1-1) | Magyar Kupa-döntő | 12. forduló | MLSZTV

Forrás: YOUTUBE

 

Academy Media beszámoló a tavalyi Magyar Kupasorozatból: link itt, Magyar Kupa cikk

 

Fotó/SZAMY

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App