UEFA EURÓPA-LIGA PLAYOFF MÉRKŐZÉS, I., MÉRKŐZÉS
A Ferencváros ma este 18:30-kor, hazai pályán kezdi meg szereplését az UEFA Európa-Liga rájátszásában, ahol az ellenfél az ír Shamrock Rovers csapata lesz Csercsaszovéknak. A hétvégi bajnoki fordulóban a MOL Fehérvárt legyőző Fradi játékát látva bizakodhatunk, hogy ma hazai pályán győztesen és akár nagy gólelőnnyel várhatja a Ferencváros csapata a jövőheti visszavágó mérkőzést.
Fotó/ Szokodi László
Sztanyiszlav Csercseszov.
A sajtóesemény második felében Sztanyiszlav Csercseszov válaszolt az újságírók kérdéseire. Elsőként arra válaszolt, hogy mit tart a Shamrock legnagyobb erősségének és gyengeségének, illetve, hogy hova tudja sorolni az ír együttest az eddigi három selejtezős ellenfélhez képest.
– Természetesen az UEFA Európa Liga-csoportkör előtti ellenfelünket is ugyanúgy kielemeztük, mint bármelyik korábbi ellenfelünket, akár a bajnokságban, akár a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Vannak jó játékosaik, jól működnek csapatként. Hasonló keménységű focit játszanak, mint amit a brit szigetekről megszokhattunk. Képesek akár hosszú labdákkal operálni, de ettől függetlenül úgy készültünk, mint minden egyes összecsapásunkra. Csak és kizárólag arra koncentrálunk, hogy bejussunk az Európa Liga csoportkörébe.
A következő kérdés a csapat összetételére, a sérültekre vonatkozott. Vezetőedzőnk elmondta, hogy bár Thelander sérülést szenvedett a hétvégi bajnokin, de van lehetőség cserélni, ezzel pedig élni is fogunk. Hozzátette, hogy Zachariassen és Samy Mmaee nem áll még készen a csütörtöki találkozóra, de reméli, hogy a visszavágón már mindketten bevethetők lesznek. Csercseszov azt is elmondta, hogy mindig próbálnak frissítést belevinni a játékosállományba, hiszen heti két mérkőzést játszanak.
Ezt követően arra voltak kíváncsiak az újságírók, hogy elégedett lenne-e egy egy gólos sikerrel vagy az a cél, hogy már itt eldöntse a Fradi a párharcot?
– Azt biztosan mondhatom, hogy holnap egy párharc első felét fogjuk játszani. Ilyen szinten nem tervezhetünk azzal, hogy 1-1, vagy 0-0, vagy mi lenne jó. Mindenképp két körben dől el a továbbjutás, és mind a két mérkőzésen nagyon jól kell játszanunk. Azt már láthattuk korábban, hogy míg itthon kikaptunk a Slovantól, kint nyertünk, míg egy 1-1-es idegenbeli Qarabag elleni meccs után hazai pályán vereséget szenvedtünk. Az UEFA változtatott a szabályokon, így már nem számít az idegenben lőtt gól. Mindenképp nyerni akarunk, de tudjuk, hogy egy nagyon jó ellenfél ellen játszunk.
A sajtótájékoztatón az is szóba került, hogy azok, akik hétvégén játszottak a MOL Fehérvár ellen, ők megkapják-e a lehetőséget a Shamrock elleni első mérkőzésen.
– Minden attól függ, hogy az orvosi stáb és az erőnléti stáb mit javasol, hiszen van még egy edzésünk. Az alapján fogunk dönteni, hogy ki milyen állapotban van, így döntök majd a kezdőről is. Van egy napunk még felkészülni, szeretnénk 90 percen át ugyanazt a szintet tartani. 18.30-kor kezdődik majd a találkozó, valószínűleg elég nagy forróság lesz, ezzel is számolnunk kell.
Végezetül arra voltak kíváncsiak a megjelentek, hogy várható-e még változás a csapat keretében.
– Sok mindent lehet olvasni a sajtóban, néha rólam is olyan dolgok keringenek, hogy a feleségem megkérdezi, hogy mi ez, és tudok-e róla. Azt szoktam mondani, hogy nyilván nekem semmi tudomásom nincs ezekről a dolgokról. Az átigazolási időszak nem a kedvenc időszakom. Úgy gondolom, hogy a szeptember, amikor lezárult az átigazolási időszak, minden edzőnek a legkedvencebb időszaka, hiszen tudja, hogy már egy fix csapattal tud számolni – zárta a sajtótájékoztatót Sztanyiszlav Csercseszov.
Forrás/ FRADI.HU
A Ferencváros – MOL Fehérvár utáni sajtótájékoztató, Sztanyiszlav Csercseszov nyilatkozata ( Ferencváros vezetőedzője).
Borítókép/ Szokodi László
UEFA EURÓPA-LIGA PLAYOFF MÉRKŐZÉS, I., MÉRKŐZÉS
18.30: Ferencváros–Shamrock Rovers , ÉLŐ-BEN A SZOKODI ACADEMY MEDIA oldalon.