Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy kétéves szerződést kötött a magyar válogatott irányítóval, Lukács Péterrel, aki a nyáron csatlakozik a klubhoz. 

 

TÁMOGATÁS

 

– A Tisza – parti klub hivatalos honlapján jelentette be  Lukács Péter érkezését . A fiatal tehetséges  magyar játékos nyártól csatlakozik a klubhoz. A válogatott irányító, akinek játékát régóta figyelte a klub, a norvég Elverum Handball együttesének meghatározó tagja. Az idei szezonban eredményesen játszik, a góljai mellett a játékszervezésben is jeleskedik.

OTP BANK PICK SZEGED – Új játékos

 

„Nagy öröm számunkra, hogy a keretben egy újabb magyar fiatal kaphat majd szerepet” – nyilatkozta klubunk cégvezetője, Kiss Bence.

 

Forrás/ OTP Bank Pick Szeged , Facebook

OTP BANK PICK SZEGED – Lukács Péter pályafutása

 

Lukács Péter – vagy ahogyan a kézilabdás közeg ismeri, Lukács „Pepe” – 2002. július 30-án született Budapesten. Az utánpótlás-neveléséről híres PLER-Budapestben kezdte pályafutását, innen került 2015-ben a Ferencvárosi TC csapatához. 2020-ban Veszprémbe igazolt, majd 2023-ban kölcsönbe került a norvég Elverum Handball együtteséhez, ahol jelenleg is játszik.

2023-ban a junior világbajnokságon ezüstérmet szerzett a magyar válogatott tagjaként. Jelenlegi csapatával vezeti a norvég bajnokságot, megelőzve a BL-ben is induló Kolstad Handball gárdáját. Az irányító remek szezont fut az Európa-ligában, eddig 54 gólt dobott. A januári Európa-bajnokságon pedig pályára lépett a magyar nemzeti együttesben.

OTP BANK PICK SZEGED – Lukács Péter , első Pick – nyilatkozata

 

Hatalmas öröm számomra, hogy egy ilyen komoly múlttal és eredménnyel rendelkező klub szerződtetett, és a nyártól magamra ölthetem az OTP Bank-PICK Szeged szerelését. Nagy várakozás és izgalom dolgozik bennem, hogy elkezdhessük a közös a munkát. A csapatot, a leendő társakat nem igazán kell bemutatni nekem, mindenkit jól ismerek, tavaly nyáron pedig az elverumi nemzetközi tornán már meg is mérkőztünk egymással. Nagy megtiszteltetés volt a szegedi klub megkeresése, örömmel írtam alá a szerződésem, és már nagyon várom, hogy Európa egyik legszebb Arénájában, fantasztikus szurkolótábor előtt léphessek pályára – nyilatkozta Lukács Péter.

 

Cikk/ Szokodi László

Fazekas első ízben léphet pályára Pick – mezben a Magyar Kupa négyesdöntőjében, ha Appelgren edző engedi.

Hírlevél

Verified by MonsterInsights
Verified by MonsterInsights