MERKANTIL BANK LIGA 38., UTOLSÓ FORDULÓ

  • A hazai NB II.es labdarúgó – bajnokság zárófordulója előtt , már biztos volt, hogy a DVTK mellett a az MTK Budapest csapatai jutnak fel az NB I-be. A harmadik helyre az FC Ajka érkezett, míg a Szeged az utolsó fordulóban a Nyíregyháza otthonában 3-1-re tudott győzni és ezzel a 4., helyen zárta az idei bajnoki szezont.

FC AJKA–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 2–1 (2–0)

Gólszerző: Kenderes (9.), Zsolnai R. (26.), ill. Máris (48.)
Piros lap: Mikló (90+4.)

Jeney Gyula együttese már az első tíz percben megszerezte a vezetést, ami azt jelentette, hogy a b. A folytatásban sem változott a szezon meglepetés csapatának tekinthetünk, hiszen a két feljutó csapatok mellett az Ajka szerezte a legtöbb győzelmet az idei szezonban . A félidő előtt egy Zsolnai góllal már 2-0-ra tudta növelni előnyét a hazai csapat.

26′ perc: – Zsolnai az ellenfél kapuja előtt kb.: tizenhét méterrel kapja a labdát sokat nem bíbelődik a labdával, fordulásból a kapura küldi és a labda a bal alsó sarokban landol, 2-0. A fordulás után a vendég csapat is szerzett egy gólt Máris révén, de ez csak a szépítésre volt elegendő, 2-1. A mérkőzés hátralévő részében nem esett több gól, így a  Békéscsaba az NB II.-es utolsó meccsét vereséggel zárta és így el is dőlt a csapat sorsa, a  következő szezont , nem az NB II.-ben folytatja.

Jeney Gyula: – Nagyot küzdött a Békéscsaba, nekünk pedig feküdt az, hogy az ellenfélnek jönnie és támadnia kellett, így jó néhány helyzet adódott előttünk. Egyszer meginogtunk hátul, amiből szépítettek a vendégek, de azt gondolom, ez benne van, és ennek ellenére jó meccset játszottunk, amelyen kiszolgáltuk a közönségünket., nyilatkozta a FC Ajka vezetőedzője.

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia utolsó bajnoki mérkőzésén 3-1-es győzelmet aratott a Nyíregyháza otthonában. A Tisza-parti együttes idei játékát tekintve, megérdemelte volna, hogy dobogón végezzen. A Nyíregyháza a vereség ellenére még reménykedhet a rájátszásban, hogy bent maradjon jövőre  is az NB II.-ben

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–SZEGED-CSANÁD GA 1–3 (1–1)

Gólszerzők: Novák Cs. (36. – 11-esből), ill. Kundrák (20.), Rácz B. (58.), Bíró B. (83.)

Alekszandar Sztevanovics:

„Gratulálok a csapatomnak, sikerült győzelemmel zárni a bajnokságot, a Nyíregyházának azt kívánom, maradjon bent a másodosztályban., nyilatkozta a Szeged vezetőedzője.

Fotó/ Szokodi László

 

PMFC – Dorogi FC 3-0 (1-0)
Gólszerzők: .: Tóth-Gábor (10.), Szabó (58.), Kocsis (61.)

A Pécs gólzáporos hazai  győzelemmel zárta a bajnokságot, a Dorog ellen és a 7., végzett.

Weitner Ádám: – A korai gól megalapozta a lelkesedést, de… azért hiányoztak a pontos passzok, a szünetben nagyobb intenzitást kértem, ennek köszönhetjük a magabiztos győzelmet.

Fotó/ Szokodi László

 

MERKANTIL BANK LIGA 38., UTOLSÓ FORDULÓ

Gyirmót FC Győr–MTK Budapest 1–2
Szombathelyi Haladás–Diósgyőri VTK 0–2
Soroksár SC–Credobus Mosonmagyaróvár 2–1
Pécsi MFC–Dorogi FC 3–0
ETO FC Győr–Aqvital FC Csákvár 2–2
BFC Siófok–HR-Rent Kozármisleny 1–0
Tiszakécskei LC–Budafoki MTE 1–0
FC Ajka–Békéscsaba 1912 Előre 2–1
Kolorcity Kazincbarcika SC–Szentlőrinc 1–0
Nyíregyháza Spartacus FC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–3

# Csapat LM Gy D V RG KG GK P
1 Kisvárda 27 17 5 5 55 39 +16 56
2 Kazincbarcika 27 13 9 5 48 28 +20 48
3 Vasas SC 27 14 3 10 41 32 +9 45
4 Szentlőrinc SE 27 11 10 6 38 28 +10 43
5 Kozármisleny 27 12 6 9 40 38 +2 42
6 Szeged-Csanád 27 9 11 7 32 28 +4 38
7 Mezőkövesd 27 10 7 10 38 33 +5 37
8 Budapest Honvéd FC 27 10 6 11 36 36 +0 36
9 BVSC Zugló 27 8 11 8 27 28 -1 35
10 Csákvári TK 27 9 6 12 38 44 -6 33
11 Budafoki MTE 27 8 8 11 39 48 -9 32
12 Soroksár SC 27 8 7 12 36 41 -5 31
13 Ajka 27 7 10 10 30 37 -7 31
14 Békéscsaba 27 7 8 12 26 33 -7 29
15 Gyirmót 27 6 10 11 35 41 -6 28
16 Tatabánya 27 6 5 16 25 50 -25 23

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Verified by MonsterInsights
Powered by Live Score & Live Score App
Verified by MonsterInsights