UEFA BAJNOKOK LIGÁJA DÖNTŐ, ISZTAMBUL 2023

Manchester City – Inter , ÉLŐ-ben 

 

Fotó/ UEFA  (Photo by Francois Nel –  Getty Images)

 

  • Az idei Bajnokok Ligája-döntőt, az olasz Inter és az angol Manchester City csapatai játssza , most szombaton Isztambulban az Atatürk Olimpiai Stadionban. Bizonyára teltház lesz a több, mint nyolcvanezres stadionban, de a budapesti EL-döntő előtt több szurkoló említette, hogy ők inkább a budapesti döntőt választották, mert biztonságosabbnak ítélték meg, mint az isztambulit. A BL-döntő mérkőzést a tavalyi katari labdarúgó-döntőjét bíráskodó ,lengyel Szymon Marciniak fogja vezetni, akinek a döntő előtt kisebb félreértés miatt magyarázkodnia kellett,  egy rendezvényen való részvétel miatt.

Fotó/ Szokodi László

Szeretném a legmélyebb bocsánatomat kifejezni a részvételemért, valamint az általam okozott kellemetlenségekért és károkért” – mondta Marciniak az UEFA által megosztott nyilatkozatában.

„A mérlegelés és a további vizsgálat után nyilvánvalóvá vált, hogy súlyosan félrevezettek, és egyáltalán nem voltam tisztában a szóban forgó esemény valódi természetével és hovatartozásával. Nem tudtam, hogy ez egy lengyel szélsőjobboldali mozgalomhoz kapcsolódik” – tette hozzá.

Az UEFA elismerte a játékvezető „mélységes bocsánatkérését”, és hozzátette, hogy a Never Again Association kérte, hogy a játékvezető maradjon a szerepében, „határozottan kijelentve, hogy az eltávolítása aláásná a diszkriminációellenesség előmozdítását”.

A szombati döntőben a lengyel szakember munkáját Kovács István erdélyi magyar (ROM), ( játékvezető asszisztens) is segíti majd.

A 2023-as UEFA Bajnokok Ligája-döntő játékvezetői csapat

Játékvezető:  Szymon Marciniak  (POL)
Asszisztensek:  Paweł Sokolnicki  és  Tomasz Listkiewicz  (POL)
4. hivatalos:  Kovacs István  (ROM)
Tartalék AR:  Vasile Florin Marinescu  (ROM)
VAR:  Tomasz Kwiatowski  (POL)
Asszisztens VAR:  Bartosz Frankowski  (POL)
VAR Támogató:  Marco Fritz  (GER)

Borítókép/ Szokodi László

 

UEFA BAJNOKOK LIGÁJA DÖNTŐ, ISZTAMBUL 2023

Manchester City – Inter , ÉLŐ-ben 

06.10 21:00 Isztambul, Atatürk Olimpiai Stadion

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App