MERKANTIL BANK LIGA 34. FORDULÓ.

 

-Magabiztos szegedi győzelem, a Soroksár ellen.

Az első félidőben, mind a két csapatnak akadt helyzete, a soroksári csapatnak, az egyik legnagyobb  helyzete a 20. percben a szegedi kapufán csattant. Az első játékrészben, nem született gól, a második félidőben, a szegedi hálóőrnek, Takácsnak több ziccer védése is volt.

A második félidő:

76. perc Szegedi támadást követően Gajdos a jobb oldalról megkapja a labdát igazít rajta egyet és az elfekvő Major mellett lő egy bomba gólt, 1-0 a hazaiaknak.

83. percben Újabb szegedi támadás során Jovanovics az ellenfél bal oldali tizenhatoson belülről átíveli a labdát a jobb oldalra, Kóródinak, aki az ötös vonal csücskébe villog, majd ő  belefejel a labdába ami Haruna elé pattan bal lábbal belepiszkál és a labda begurul a kapuba, 2-0.

SZÉP SZEGEDI JÁTÉK ÉS ÚJABB GYŐZELEM HAZAI PÁLYÁN!

 

SZEGED-CSANÁD GA–SOROKSÁR SC 2–0 (0–0)
Szeged, 
Szent Gellért Fórum, zárt kapuk mögött. Vezette: Szigetvári Márk

SZEGED: Takács J. – Ódor, Szilvási, Moga, Mohl – Kóródi (Kővári, 85.), Jovanovic (Oláh G., 90+2.), Simon Á.,Varga Sz. (Gréczi M., a szünetben) – Dobos Á. (Gajdos, 67.), Grumics (Haruna, 67.) Vezetőedző: Dragan Vukmir
SOROKSÁR: Major B. – Kópis (Gárdos, 75.), Gengeliczki, Csontos, Pászka – Derekas, Hudák M. – Csernik (Orosz M., 84.), Korozmán, Magyari (Ramadan, 67.) – Erdélyi L. (Lovrencsics B., 67.) Vezetőedző: Lipcsei Péter
Gólszerző: Gajdos (1–0) a 76., Haruna (2–0) a 83. percben

 

VEZETŐEDZŐI ÉRTÉKELÉSEK:

Dragan Vukmir: – Kitűnő ellenfelet győztünk le, külön öröm, hogy a csereként pályára lépők jó teljesítményükkel, illetve góljaikkal tették egyértelművé győzelmünket.
Lipcsei Péter: – A játék képe alapján nem túlzó a kijelentésem, Szegeden hagytunk három pontot. Amíg nem használjuk ki helyzeteinket, nem számíthatunk sikerre.

Fotó/Szokodi L.

MERKANTIL BANK LIGA 34. FORDULÓ.

EREDMÉNYEK:

2021 04.23 péntek:

VASAS–PÉCSI MFC 3–0 (1–0)

2021 04.25 VASÁRNAP:

Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Soroksár SC 2–0 (Gajdos 76., Haruna 83.)
FC Ajka–Kaposvári Rákóczi FC 3–1 (Csizmadia Z. 17., Soltész  D. 27.  11-esből, Szekér 56., ill. Balázs Zs. 66.)
Szombathelyi Haladás–Aqvital FC Csákvár
 0–1 (Mim 37.)
Budaörs–Békéscsaba 1912 Előre 1–0 
(Pethő 77. – 11-esből)
Debreceni VSC–Kolorcity Kazincbarcika SC 
3–1 (Szécsi 3., Kinyik 73., Dzsudzsák 87.  11-esből, ill. Takács T. 31.)
BFC Siófok–WKW ETO FC Győr
 2–2 (Elek B. 66., 81. – mindkettőt 11-esből, ill. Priskin 22. – 11-esből, Fejes A. 33.)
Szolnoki MÁV FC–Nyíregyháza Spartacus FC
 2–0 (Rokszin 4., Tisza K. 31.)
Gyirmót FC Győr–Dorogi FC
 3–1 (Lencse 16., 55. – mindkettőt 11-esből, Varga B. 61., ill. Lénárth 25. – 11-esből) (Kiállítva: Zuigéber 76. – Dorog)
Szentlőrinc–Debreceni EAC 0–0

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App