– Két gólt rúgott a Budafoki MTE, az MTK otthonában és három ponttal távozott.

 

 

MTK Budapest-Budafoki MTE 1-2 (0-1)

Gólszerzők: Miovski (73.), illetve Skribek (3.), Ihrig-Farkas (88.)
Piros lap: Huszti A. (81.)
MTK Budapest: Mijatovic – Ikenne-King (Balázs B., 61.), Nagy Zs., Ferreira, Herrera – Kata, Mezei Sz. (Kanta, 86.), Palincsár (Lencse, a szünetben) – Gera, Bíró B. (Miovski, 61.), Schön
Budafoki MTE: Póser – Huszti A., Romic, Vaszicsku, Medgyes – Micsinai, Oláh – Skribek (Ihrig-Farkas, 70.), Kulcsár K. (Lőrinczy, 70.), Szabó M. (Margitics, 84.) – Kovács D. (Mervó, 94.)

CIKK/SZAMY

 

A harmadik percben Skribek Alen remek kapáslövésével szerzett vezetést a vendégcsapat, amely a kiváló iramú folytatásban kontroll alatt tartotta a némi mezőnyfölényhez jutó, de kevés és akkor sem túl veszélyes helyzetet kialakító MTK-t. A szünet előtti hajrában az addig kontrára építő Budafok izgalmas pillanatokat okozott Mijatovic kapuja előtt, de az eredmény nem változott. A küzdelmes játékrészben mindkét oldalon akadt vérző sérülés, ami után Nagy Zsombor és Huszti András is turbánnal a fején futballozott. A második felvonásban az MTK nagy erőket mozgósított, ennek köszönhetően egyre inkább beszorította a Budafokot, majd a 73. percben a csereember, Miovski fordulásból leadott kapáslövésével egyenlített. Támadásban maradt az MTK, a hajrában pedig – Huszti második sárgáját követően – emberelőnybe is került. Viszont túlságosan kitámadott, Medgyes egy elcsent labdával meglódult, a budafoki akciót aztán Ihrig-Farkas zárta gólt érő lövéssel. Az MTK így már négy forduló óta nyeretlen, legutóbbi három találkozóját elveszítette. A Budafok három fordulót követően nyert ismét a bajnokságban, és élvonalbeli története során először győzött vendégként.

Forrás: www.mlsz.hu

Vezetőedzői értékelések:

Klip/SZAMY: Michael Boris, az MTK Budapest vezetőedzőjének nyilatkozata.

 

 

Klip/SZAMY: Csizmadia Csaba, a Budafoki MTE vezetőedzőjének nyilatkozata

 

Hétvégi mérkőzések:

  • MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–KISVÁRDA MASTER GOOD
    (Szombat, Mezőkövesd, 17.00)
  • DIÓSGYŐRI VTK–PAKSI FC
    (Szombat, Diósgyőr, 19.30)
  • ZALAEGERSZEGI TE FC–BP. HONVÉD
    (Vasárnap, Zalaegerszeg, 15.00)
  • FERENCVÁROSI TORNA CLUB–PUSKÁS AKADÉMIA FC
    (Vasárnap, Groupama Aréna, 17.30)
  • MOL FEHÉRVÁR FC–ÚJPEST FC
    (Vasárnap, MOL Aréna Sóstó, 20.00)

 

 

A BAJNOKSÁG  ÁLLÁSA NB I. 10.02:

Képgaléria:

Fotó/SZAMY

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App