EURÓPA KONFERENCIA LIGA-SELEJTEZÖ, 2., FORDULÓ, 1., MÉRKŐZÉS

 

A MOL Fehérvár a Konferencia Liga-selejtező, 2., fordulójában, az első mérkőzésen hazai pályán fogadja, az azeri Quabala csapatát. Az első harminc perc nem a fehérváriakról szólt, hiszen az azeri Qabala csapata a mérkőzés első tizenötperc végén megszerezte a vezetést. A nagy meleg miatt a játékvezető fél óra elteltével ivószünetet rendelt el.

Fotó/ Szokodi László

Ezt a MOL Fehérvár csapat vezetőedzője Michael Boris kihasználva taktikai utasításokkal látta el csapatát. Az ivószünet után visszatérő fehérváriaknak jót tehetett a friss víz és Boris utasítása, hiszen pár perc múlva Nego beívelt labdáját könnyedén levette az ellenfél ötösénél és fordulásból a kapuba lőtte a labdát, 1-1. Az első félidő 1-1-es döntetlennel zárult és ez a hazai csapat számára lendületet adhatott, hogy nem hátrányból kezdhették a második félidőt. Bizonyára az öltözőben M.Boris még több taktikai utasítással látta el csapatát, mivel a második félidőre egy „másik” fehérvári csapat lépett pályára. A második félidőben a három hazai gól mellett, kapufa is akadt a magyar csapat számára és így magabiztos 4-1-es hazai győzelemmel zárult a találkozó. A MOL Fehérvár háromgólos előnnyel várja a jövőheti azeri visszavágót. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón M.Boris a sajtótájékoztatón, a csapat erőnlétről és az azeri visszavágóról is beszélt a vezetőedző.

MOL Fehérvár FC – Qabala ( azeri)   4 – 1

Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó, 4750 néző,  V: Sjöberg (svéd)

Gólszerzők: 30′,74’, Kodro, 67’,Rus,90’Zivzivadzew ill., 16′, Raphael A.
Mol Fehérvár: 
Kovács D. – Rus, Szerafimov, Sabanov – Nego, Rúben Pinto, Fiola, Heister – ifj. Dárdai Pál, Petrjak – Kodro
Vezetőedző: 
Michael Boris


Vezetőedző: 
Rockov (k.), Dala (k.), Pokorny, Makarenko, Zivzivadze, Stopira, Kojnok, Hangya, Bamgboye, Lednev, Babos, Bumba
Qabala: 
Agayev – Qirtimov, Musayev, Ruan, Isayev – Abu Akal, Alimi – A. Mammadov – Muradov, Santos, Schorr Utzig


Vezetőedző: 
Elmar Bakhshiyev

Borítókép/ Szokodi László

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App