A világ legnagyobb amatőr rally versenyén vesz részt három makói fiatalember. Az útjukról folyamatos beszámolót, az Academy Media közöl.

A csapat 4×4 – es  túra kategóriában indul.

Radiszláv M., Bálint A., Roland Sz. a felkészülésről, és milyen körülmények között készültek az útra a következő számban tudósítjuk a szurkolókat. A harmadik versenyző még úton volt, ezért ő majd csak az induláskor csatlakozik a csapathoz.

Jó utat fiúk, várjuk az információkat, amit itt az Academy oldalon olvashattok.

 

Fotó:/SZAM.Szokodi L.

Útvonal:

START – BUDAPEST 2020. Január 31.

Ezúttal is Európa egyik legszebb városa, Budapest ad otthont a rajt ceremóniának.

  • EURÓPA

Az idei futam is egy extra hosszú, 4 napos szuper maratoni etappal kezdődik. Versenyfeladatok a magyar és szlovén földutakon lesznek, péntek éjjel.

  • MAROKKÓ

Látványos hegyi utak, az Atlaszt átszelő sziklás ösvények, a Sarhro és Bani-hegységek régi Dakar-pisztjei fogadják az indulókat Marokkóban. Idén igyekeztünk úgy összerakni az útvonalat, hogy Marokkó melegebb és kevésbé csapadékos részén haladjunk át. A marokkói napok összetettek és nehezek lesznek, sok kihívással. Zagorában és Erg Chigagában megismerhetitek az igazi touaregek életét és a szaharai kultúrát. Idén is eltöltünk egy éjszakát Dakhlában, a termálforrás közelében.

  • MAURITÁNIA

A rally ellátogat Mauritánia leglátványosabb tájaira, ahol klasszikus szaharai autózás vár az indulókra. Aranyszínű homokdűnéken, puha homokos piszteken, és kiszáradt sóstavak medreiben is fogunk autózni. A Banc D’Arguin Nemzeti Park ismét az útvonal része lesz.

  • SZENEGÁL

Szavannák, fekete nők, krokodilok, vízilovak. Szenegál leglátványosabb kis falvain, szűk, szamárkocsis ösvényeken át dönget a mezőny le a dindifeloi vízesésig, ami hűsítő fürdőt ígér a meleg napok után.

  • GUINEA & SIERRA LEONE

A száraz szavannákat, buja erdők és sűrű dzsungelek váltják fel. A guineai magasföldek legfestőibb részén halad el a mezőny át Sierra Leonébe és az Atlanti óceán partjaihoz. Freetownban ér véget a futam. Guineában pocsék utak és poros, sáros szakaszok várhatók.

Cikk/SZAM:Szokodi L.

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App