FIFA LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG 2022 KATAR
Parádés védésekkel, Alilovic a meccs embere
Pick Szeged – Elverum Handball 30 – 23 (16 – 10)
Pick Aréna: 4000 néző
Hazai pályán lépett ma pályára a Pick Szeged, aki a norvég Bajnokot fogadta a Pick Arénában
a EHF Bajnokok Ligája 5. fordulójában. Mind a két együttesben benne volt a bizonyítás vágya, hiszen
ebben a BL idényben még pont nélküli csapatok a csoportban. Az eddigi egymás elleni mérkőzések
alapján a Szeged bízhatott jobban a győzelemben, 7 korábbi mérkőzés szegedi győzelemmel zárult.
A vendégeket 30 hazai szurkoló is elkíséret, akik lelkesen buzdították kedvenceiket!
A szegedi keretből sérülés miatt hiányzott, Bánhidi Bence (27), Sebastian Frimmel (25),
Mikler Roland (16) és hosszú idő óta Luka Stepancic. A hiányzók miatt lehetőséget kapott Radvánszki
Zsolt (26), Luka Krivokapic (77) és Molnár Robin (88) is. Ahogy a vendégeknél Imsgard Emil Kheri
(kapus), aki jövőre már a Szegedet erősíti majd a hírek szerint.
Két Rosta (45) góllal kezdődött a mérkőzés, majd egy Alilovic (32) védéssel folytatódott. A mérkőzés
első szakaszát a pontatlanság mindkét oldalon, és a hazaiak középen erőltetett játéka jellemezte.
A 10-dik percben megérkezett a hazai szurkolótábor biztatása is, és a PICK Szegedet skandálva
zengték be az Arénát.
18:37 vendégek időt kértek 12-7. Alilovic védései és a vendégek kihagyott helyzetei is kellettek ehhez
az eredményhez, melyet a Szurkolók a hálóőr éltetésével honoráltak. Az I-re a pont a kapus góllal
tette a 23-dik percben.
26:09 Pastor Mester is időt kért 15-9. Alilovic rég mutatta már ennyire jó formáját, sorra védte a
ziccereket. A félidő végén, még kiharcoltak a hazaiak egy hétméterest, azonban Radivojevic (17) nem
tudta értékesíteni, ahogy a lefújás előtti kontrát a vendégek sem.
Az első félidőből Alilovic mellett Rosta és Tonnesen (5) teljesítményét is ki kell emelni. Nyilván
bizonyítási vágy is volt benne, hiszen honfitársai ellen lépett pályára.
Alilovic ott folytatta, ahol az első félidő végén abbahagyta. A játék azonban mind a két oldalon eléggé
döcögött. Rosta és Tonnesen mentette a menthetőt. Távolodott egymástól a két Csapat 22 – 12-nél a
hazai szurkolótábor rá is számolt az Elverum Csapatára.
42:27 ismét vendég időkérés következett 23 – 13. Az időkérésből a vendégek jöttek ki jobban, először
Tonnesent, majd Sostaricot (24) állították ki kettő percre. Majd egy eladott labdából vezetett
támadást követően kétszer is védett Alilovic, ismét felrobbant az Aréna a Szurkolók bíztatásától.
52:52, újabb vendég időkérés 27 – 19.
Az utolsó két támadásnál már felállva tapsolt a publikum, és 59:43-nál Mister is kérte idejét,
megnyugtatva Csapatát, hogy ez a mérkőzés már meg van!!
A korábbi mérkőzések ritmusához képest alacsonyabb hőfokon kézilabdáztak a Csapatok, az a
lőtt és kapott gólok számából is látható volt. Meg kell hagyni ez a ritmus jobban fekszik a Pick
Szegednek, mint amit egy Barcelona, egy Kielce, vagy akár egy Kiel játszik mostanában. A
győzelemnek az elmúlt időszak után örülni kell, bízva abban, hogy ez visszahozza a Csapat önbizalmát
is. Egy biztos az eddigi teljesítmény ellenére is a Szurkolók, bár nem teltházzal, de maximális
odaadással éltették a hazaiakat.
Bajnokok Ligája, „B”- csoport, 5. forduló. Szeged, PICK Aréna, 4000 néző. V: D. Martins, R. Martins (portugálok).
PICK Szeged: Alilovic 1 – Sostaric 3, Tönnesen 6, Bombac 3, Rosta 6, Mackovsek 2, Szita 1. Csere: Gaber, Garciandía 1, Martins 3, Blonz 4/3, Radivojevics.
Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.
Elverum Handball: Imsgard – Berg 3, Hedberg 1, Fingren 1, Blomgren 4, Langaas 2, Gröndahl 2/1. Csere: Mizera (kapus), Thorkelsson 1, Heldal 3/2, Borzas 3, Awad 1, Haugseng, K. Lien 1, Anderson 1
Vezetőedző: Börge Lund
Hétméteres: 4/3, ill. 6/3.
Kiállítás: 8, ill. 6 perc.
Így értékeltek a Felek:
Böreg Lund – az Elverum Handball vezetőedzője: az elmúlt időszak legstabilabb játékát tudtuk
nyújtani. Tudtuk, hogy mire készülhettünk, taktikailag más játékkal. Mirkó Alilovic csodlatosan
védett, a helyzeteinket nem tudtuk érvényesíteni.
Uros Borzas – az Elverum Handball játékosa: élmény mindig itt játszani. Tudtuk, hogy nyomás alatt
fog játszani a Szeged. Nem játszottunk jól, volt 15 helyzetünk, ami kimaradt és Mirko is nagyon jól
játszott.
Juan Carlos Pastor – a Pick Szeged vezetőedzője: elsőként gratulált Csapatának a győzelemhez. Olyan
csapat ellen sikerült megvalósítani az ellen támadásainkat, akik más taktikával játszott. Mirko nagyon
jól játszott és az 5-6 gólos előny is megnyugtató volt. A második félidőben már igyekeztünk megőriz
előnyünket. Fontos ez a győzelem Nekünk. Nyomás alatt játszottunk, de ez akkor is egy szép siker.
Egymás ellen mindig sportszerűen játszunk.
Rosta Miklós – a Pick Szeged beállója: ezzel a győzelemmel megszereztük első pontjainkat, nagyon
örülünk neki. Bízik benne, hogy a későbbiekben is ugyan ezt a jó védekezést tudjuk mutatni.
Cikk: M.A.
Borítókép/ Szokodi László