Európa-liga döntő Budapesten. A 2023-as év egyik legnagyobb hazai sportrendezvényéről, a budapesti UEFA Európa Liga – döntőjéről készíthettem élő-ben beszámolót. A Szokodi Academy Media jóvoltából a döntőről készített képes  beszámolómat itt   tekinthetitek meg.

UEFA EURÓPA-LIGA- DÖNTŐ BUDAPEST 2023 

 

Milyen is volt az EL-döntő?

Fotó/ Szokodi László ( UEFA EL-döntő Budapest 2023 , Sevilla (spanyol)  – AS Roma (olasz) 1–1 (0–1, 1–1, 1–1) – ( 11-esekkel,  4–1)

ELŐZMÉNY:

 

♦Teszem fel magamnak a kérdést, és egyből egy gyors választ is adhatok azon több, mint hatvanezer szurkolótársam nevében , akikkel együtt a Puskás Arénában élhettük át ezt a fantasztikus döntőt, SZUPER volt. Elfogultság vagy sem, azt majd mindenki saját maga eldönti, de be kell valljam , hogy voltam már, Super  Kupa -döntőn, Bajnokok Ligája-döntőn, és még sorolhatnám, de a budapesti EL-döntőhöz összességében, mint látványban , szervezésben, hangulatban, kiszolgálás terén, még nem tapasztaltam.

Európa Liga – DÖNTŐ BUDAPEST:

♦Na de ,hogy azon kételkedőknek és persze azon olvasóimnak, akit érdekel a döntő azok számára a következő sorokban megosztom, milyen is volt ez a budapesti 2023-as EL-döntő a fotós szemével.

HŐSÖK TERE:

♦A mérkőzés előtt a szervezők, a Hősök terén kialakított Szurkolói zónába lehetett kilátogatni. A modern futball technológiai játékok ( számítógépes, animációs futball , játékokat lehetett kipróbálni, amiban, mint játékos vehettél részt.). Egy rövid ideig, a Európa Liga – döntő-serleget is felemelhetted és ezt meg is örökíthetted szelfivel, vagy akár kép formájában.

Fotó/ Szokodi László , Szokodi Academy Media ( Európa Liga -döntő , Budapest.

 

LEGENDÁK  VIADALA:

A számos családi program mellett, a futball is szerepet kapott. A Legendák Viadala mérkőzésen , volt magyar válogatott labdarúgók is pályára léptek. Király Gábor, Lisztes K., Gera Z. és folytathatnám, a sort, az ellenfél részéről is nagy nevek léptek fel , mint, Esteban Cambiassót, Steffen Freundot, William Gallast, Luis Garcíát, Tiago Mendes. Jó volt látni, ezeket a sztár játékosokat, akik igaz, nem fénykoruk gyorsaságával villigtak, de  akadt egy-egy parádés villanás, ami vastaps fogadott.  A Legendák mérkőzésére , akkora, már megtelt  Hősök terén felállított szurkolói zóna.

@szokodiacademy

UEFA Európa-Liga-döntő 2023 , Budapest ! Legendák Viadala #foryou #foryoupage #szokodiacademymedia #magyartiktok #csakegyutt #focihirek #sportnews #footballplayer #photographer #uefaeuropaleague @TikTok @…. @UEFA Hasonló tartalmakért kövess be! www.szokodiacademy.hu 🇭🇺

♬ eredeti hang – SzokodiAcademyMedia

A cikk folyamatosan frissül.

 

Sevilla (spanyol)  – AS Roma (olasz) 1–1 (0–1, 1–1, 1–1) – ( 11-esekkel,  4–1)

Budapest, Puskás Aréna, 61.476 néző, V: A. Taylor (angol)

Gólszerző: 55’, Mancini ( Ö.G.), ill. , 35’, Dybala
SEVILLA:
 Bunu – Jesús Navas (Montiel, 94.), Badé, Gudelj (Marcao, 120+7.), Telles (K. Rekik, 94.) – Fernando (Jordán, 120+8.), Rakitic – Ocampos, Óliver Torres (Suso, a szünetben), Gil (Lamela, a szünetben) – En-Nesziri

 Csapat:  José Luis Mendilibar
RÓMA: 
Rui Patrício – Ibanez, G. Mancini, Smalling – Spinazzola (D. Llorente, 106.), Cristante, Matics (Bove, 120.), Celik (Zalewski, 91.) – Lo. Pellegrini (El Shaarawy, 106.) – Dybala (Wijnaldum, 68.), Abraham (Belotti, 75.)

Vezetőedző: José Mourinho

Borítókép/ Szokodi László

Szokodi Akadémia Média

Kövess a Szokodi Academy Media   TikTok  , Facebook , Instagram , YouTube , oldalalakon is!

A Szeged -Csanád Grosics Akadémia, a szezon utolsó hazai bajnokijára készül.

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Verified by MonsterInsights
Powered by Live Score & Live Score App
Verified by MonsterInsights