Home » Labdarúgó NB I.: A frissesség és a taktika jellemezte a szombati fordulót!
OTP BANK LIGA 31. FORDULÓ
Puskás Akadémia FC-ZTE FC 1-4 (1-1)
Gólszerzők: Komáromi (10.), illetve Favorov (13.), Tajti M. (75.), Futács (88., 92.)
Puskás Akadémia: Tóth B. – Nagy Zs., J. Nunes, Spandler, Deutsch L. – Baluta, Urblík, Corbu (Mance, 82.) – Komáromi (Weslen Júnior, 82.), Géresi (Knezevic, 74.), Kiss T.
ZTE FC: Demjén – Szépe, Bobál D., Kálnoki Kis, Gergényi – Favorov, Sankovic – Szánthó, Babati (Vass P., 62.), Koszta M. (Futács, 74.) – Zimonyi (Tajti M., 56.)
Az OTP BANK Liga 31. fordulójának szombati nyitófordoló mérkőzésén a Puskás Akadémia fogadta a Zalaegerszeg csapatát. A Puskás Akadémia a 2. hely megtartásáért küzd a bajnokságban, ami a csapat történetének eddigi legnagyobb sikere lenne. Az elmúlt bajnoki fordulóban megbotlott és idegenben 2-1-re kapott ki a DVTK csapatától. Közepes iramú találkozón, mind a két csapat a taktikára fektette a hangsúlyt, miként tudná megbontani a másik csapat alakzatát.
10. perc Egy ZTE hazai oldalon történt bedobást követően Szánthó elveszíti a labdát Corbu passzol ki a jobb oldalra Komárominak, aki egy kicsit ficánkol a labdával, majd megfordul és tizenhatos előtt pár méterrel fordulásból piszok nagy gólt lő, 1-0.
13. perc ZTE támadás során Szánthó a félpályáról a bal oldalra át íveli a labdát Zimonyinak aki az ellenfél tizenhatosánál poroszkál befelé a labdával , egy hazai hátvés játékoson átjut majd passzol a tizenhatoson befelé érkező Favorovnak ( Puskás Akadémia kölcsönadott játékosa ZTE-nek), aki kapásból kilövi a jobb oldalsó sarkot, 1-1.
Az első félidő 1-1-es döntetlennel zárult. A második részben kisebb helyzetek alakultak ki mind a két csapat részéről, de gól nem született.
75. perc ZTE támadás a jobb oldalon a felezővonalnál Tajti passzol egyenesen Futácsot indítja, aki végigszáguldozik az alapvonal felé , az érkező hazai csapat játékosát kicselezi és bal lábbal befele íveli a labdát, amire érkezik Tajti és belepiszkálva a labdába Tóth mellett bepattan a labda a kapuba, 1-2.
ITT AZÉRT ELALUDT A HAZAI CSAPAT HÁTVÉDSORA!
88.perc Tajti a most a bal oldalon a középpályánál indítja a csereként beállt Futácst, aki befut az ellenfél kapuja elé a tizenhatos vonalánál csak Tóth van vele szemben aki széttárja a kezét, ezzel is megijesztve Futácsot, de ő nem rebben meg Tóth mellett a kapu jobb oldalába gurítja a labdát, 3-1.
92. perc A hosszabbításban 5 ZTE játékos az ellenfél tizenhatosán belül, Tajti persze ott hetyeg aki ezen a mérkőzésen fantasztikus játékot produkált. Tajti passzol Gergényinek aki két védőt kicselezve ellövi a labdát és az ellenfél bal oldalán ki más állna „egyedül”, mint sivatagban a gyík, persze Futács, akinek csak bele kell piszkáli a labdába és Tóth hóna alatt begurul a labda a kapuba, 1-4.
A mérkőzésen több gól nem született, ezzel a győzelemmel a ZTE úgy néz ki bebiztosította magát, hogy a következő szezonban is az NB I.-ben maradjon, a számok tekintetében még nem, de a ZTE az elmúlt két mérkőzésen mutatott játéka alapján maradnak az ELIT LIGÁBAN.
A Puskás Akadémia két olyan alsóházban szereplő csapattól kapott ki, ami miatt rezeghet a bajnoki ezüst megszerzése. Két mérkőzés van hátra ha azokat megnyeri a Puskás Akadémia akkor biztos 2. helyen végez.
Kisvárda Master Good-Diósgyőri VTK 0-1 (0-0)
Gólszerző: Grozav (63.)
Kisvárda: Dombó – Hej, Cirkovic, Kravcsenko, Leoni – Melnyik, Karabeljov – Ötvös (Sassá, 58.), Bumba (Zlicic, 76.), Kovácsréti (Navratil, 64.) – Viana (Jelena, 65.)
DVTK: Malenica – Polgár, Milovic, Soldo, Pikk – Grgic (Karan, 88.), Max (Szűcs K., 84.) – Roshi (Márkvárt, 57.), Suljic (Molnár G., 57.), Grozav – Vanecek (Drazic, 57.)
A mérkőzés első félideje kiegyenlített játékot hozott. A második félidőben egy diósgyőri támadás során a hazaiak beszorultak és a tizenhatoson belül pattogó labdára szemfülesen érkező Grozav érkezik, aki bepattintja a kapu jobb oldalába a labdát, 0-1. Ezzel a találattal megszerezte a győzelmet a vendég DVTK csapata, ami azt is jelentheti, hogy az elkövetkezendő két mérkőzésen hasonló jó formában játszanak és győznek, akár esélyük is maradhat a bennmaradáshoz.
Újpest FC-MTK Budapest 1-3 (1-1)
Gólszerzők: Junior Tallo (35., 11-esből), illetve Schön (7.), Varga R. (76., 93.)
Piros lap: Kutrumpisz (86.)
Újpest FC: Banai – Kastrati, Kutrumpisz, Ristevski, Antonov (El Ghanassy, 64.) – Simon K. (Bacsa, 71.), Mitrovic, Onovo, Csongvai (Szakály P., 65.) – Junior Tallo, Beridze (Cerqueira, 75.)
MTK Budapest: Mijatovic – Alho (Ikenne-King, 81.), Perkovic (Palincsár, 74.), Nagy Zs., Fereira, Herrera – Varju, Cseke – Prosser (Balázs, 89.), Schön (Vancsa, 81.) – Varga R.
Két nagy múltú csapat 225. összecsapásához érkeztünk, az idei bajnoki szezonban az őszi fordulóban az MTK idegenben nyert, majd a tavaszi fordulóban az Újpest visszavágott idegenben így a mai találkozó előtt döntetlenre áll a két csapat idei egymás elleni mérlege. A találkozót az Újpest kezdte a mérkőzés zárt kapuk mögött rendezték. A kormányrendelet alapján elképzelhető, hogy a következő bajnoki fordulóban már nézők is részt vegyenek a mérkőzésen, de ez csak ha beoltottak száma eléri a négymillió főt.
Az első percekben nem volt, nagyobb helyzet, de az érződött, hogy az MTK frissebben érkezett erre a mérkőzésre, mint a legutóbbi Kisvárda elleni hazai találkozón.
7. perc MTK támadás a bal oldalon Prosser kapja a labdát aki a tizenhatos csücskében passzol Schönnek, aki fordulásból bal lábbal nagyon eltalálja a labdát és a kapu jobb alsó sarokba bebombázza a labdát, 0-1.
A következő percekben kisebb szabálytalanságok volt, Kastrati, Herrera ütközött és Herrera a levegőben fordult egyet, és a hátára esve cuppant egyet, de hála az esés látványban volt, veszélyes.
20. percben Varga, Prosser mutatott be veszélyes attrakciót az ellenfél kapuja előtt, de Prosser a kapott labdába csak sarokkal tudott belepiszkálni, ami tovább gurult az ellenfél hátvéde, Kastrati felé aki kirúgta a labdát.
35. perc Újpesti szöglet, Antonov beíveli a labdát, amit Tallo fejelne, de a játékvezető kicsit haboz, majd befújja a büntetőt. Mijatovic vitatkozik, az alapvonal vezetővel és ezért kap a játékvezetőtől ajándékba egy sárga lapot. A büntetőt a sértett Tallo végzi el, aki magabiztosan a jobb alsó sarokba rúgja a labdát. Tallonak ez volt a hatodik gólja.
Az első félidőben utolsó perceiben újpesti támadás során már azt gondoltuk felszabadult a vendégek kapuja, amikor Talloról kifelé pattant a labda, amire Csongvai lecsapott és, kb. 30-32 méterről rálőtte a labdát ami a kapufán csattant.
42. perc Schön Szabolcs a bal oldalt befelé indul az újpesti kapu fele , majd passzol Nagy Zsombornak akit az újpesti játékos „vitatható ” módon nem engedett labdához, de ezért a játékvezető nem ítélt büntetőt.
56 perc A második félidőben is tovább folyt a parázs hangulat Schön buktatásáért Onovo sárgult be.
77 perc Az Újpest térfelén bal oldali bedobást követően Cseke , Palincsárhoz passzol, aki tovább gurítja a már Újpest tizenhatosán ácsorgó Vargához, aki befele indulva ellövi a labdát, ami Banai mellett a kapu jobb oldalán begurul a hálóba, 2-1.
Itt azért meg kell dicsérni Palincsárt, jó cserének bizonyult, és Vargában a megszerzte idei 7. gólját.
93. perc A hosszabbításban sem adta fel az MTK, Palincsár a megkapott labdát továbbpasszolja Vargának, aki egyből ellövi, az előtte álló 4 újpesti játékos között és GÓÓÓL , 1-3 . Varga Roland két gólja eldöntötte a három pont sorsát az MTK javára, ami azt jelenti az MTK álmai tovább élnek, amit a bajnokság előtt megálmodtak, megszerezni a 45 pontot.
CIKK/Szokodi L.
Fotó/Szokodi L.
OTP BANK LIGA 31. FORDULÓ
2021 04.24
14:45 PUSKÁS AKADÉMIA – ZTE FC 1-4
17:00 KISVÁRDA MASTER GOOD – DVTK 0-1
19:30 ÚJPEST FC – MTK BUDAPEST 1-3
2021 04.25 VASÁRNAP:
14:30 BUDAFOKI MTE – PAKSI FC
17:00 MOL FEHÉRVÁR FC – FERENCVÁROSI TC
19:30 BUDAPEST HONVÉD – MEZŐKÖVESD ZSÓRY
OTP BANK LIGA 31. FORDULÓ
# | Csapat | LM | Gy | D | V | RG | KG | GK | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Barcelona | 34 | 25 | 4 | 5 | 91 | 33 | +58 | 79 |
2 | Real Madrid | 34 | 23 | 6 | 5 | 69 | 33 | +36 | 75 |
3 | Atlético de Madrid | 35 | 20 | 10 | 5 | 60 | 27 | +33 | 70 |
4 | Athletic Bilbao | 34 | 16 | 13 | 5 | 50 | 26 | +24 | 61 |
5 | Villarreal | 35 | 17 | 10 | 8 | 61 | 47 | +14 | 61 |
6 | Real Betis | 34 | 16 | 9 | 9 | 52 | 42 | +10 | 57 |
7 | Celta Vigo | 35 | 14 | 7 | 14 | 55 | 54 | +1 | 49 |
8 | Rayo Vallecano | 35 | 12 | 11 | 12 | 37 | 42 | -5 | 47 |
9 | Mallorca | 35 | 13 | 8 | 14 | 33 | 40 | -7 | 47 |
10 | Valencia | 35 | 11 | 12 | 12 | 43 | 51 | -8 | 45 |
11 | Osasuna | 34 | 10 | 14 | 10 | 42 | 50 | -8 | 44 |
12 | Real Sociedad | 35 | 12 | 7 | 16 | 32 | 41 | -9 | 43 |
13 | Getafe | 35 | 10 | 9 | 16 | 31 | 34 | -3 | 39 |
14 | Espanyol | 34 | 10 | 9 | 15 | 36 | 44 | -8 | 39 |
15 | Girona | 35 | 10 | 8 | 17 | 41 | 53 | -12 | 38 |
16 | Sevilla | 35 | 9 | 11 | 15 | 39 | 49 | -10 | 38 |
17 | Alaves | 34 | 8 | 11 | 15 | 35 | 46 | -11 | 35 |
18 | Las Palmas | 35 | 8 | 8 | 19 | 40 | 57 | -17 | 32 |
19 | Leganes | 34 | 6 | 13 | 15 | 32 | 51 | -19 | 31 |
20 | Real Valladolid | 35 | 4 | 4 | 27 | 26 | 85 | -59 | 16 |
# | Csapat | LM | Gy | D | V | RG | KG | GK | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 25 | 7 | 3 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 18 | 13 | 4 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 36 | 19 | 8 | 9 | 67 | 43 | +24 | 65 |
4 | Newcastle United | 35 | 19 | 6 | 10 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 18 | 9 | 8 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Aston Villa | 36 | 18 | 9 | 9 | 56 | 49 | +7 | 63 |
7 | Nottingham Forest | 35 | 18 | 7 | 10 | 54 | 42 | +12 | 61 |
8 | Brentford | 36 | 16 | 7 | 13 | 63 | 53 | +10 | 55 |
9 | Brighton & Hov… | 36 | 14 | 13 | 9 | 59 | 56 | +3 | 55 |
10 | AFC Bournemouth | 36 | 14 | 11 | 11 | 55 | 43 | +12 | 53 |
11 | Fulham | 36 | 14 | 9 | 13 | 51 | 50 | +1 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 11 | 13 | 11 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Everton | 36 | 9 | 15 | 12 | 39 | 44 | -5 | 42 |
14 | Wolverhampton Wanderers | 36 | 12 | 5 | 19 | 51 | 64 | -13 | 41 |
15 | Manchester United | 35 | 10 | 9 | 16 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham Hotspur | 35 | 11 | 5 | 19 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham United | 35 | 9 | 10 | 16 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 36 | 4 | 10 | 22 | 35 | 77 | -42 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 5 | 6 | 24 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 36 | 2 | 6 | 28 | 25 | 82 | -57 | 12 |
# | Csapat | LM | Gy | D | V | RG | KG | GK | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Bayern Munich | 33 | 24 | 7 | 2 | 95 | 32 | +63 | 79 |
2 | Bayer 04 Leverkusen | 32 | 19 | 11 | 2 | 68 | 37 | +31 | 68 |
3 | Eintracht Frankfurt | 32 | 16 | 8 | 8 | 63 | 43 | +20 | 56 |
4 | SC Freiburg | 33 | 16 | 7 | 10 | 48 | 50 | -2 | 55 |
5 | Borussia Dortmund | 32 | 15 | 6 | 11 | 64 | 49 | +15 | 51 |
6 | Mainz | 33 | 14 | 9 | 10 | 53 | 41 | +12 | 51 |
7 | RB Leipzig | 33 | 13 | 12 | 8 | 51 | 45 | +6 | 51 |
8 | Werder Bremen | 33 | 13 | 9 | 11 | 50 | 56 | -6 | 48 |
9 | Borussia Mönchengladbach | 33 | 13 | 6 | 14 | 55 | 56 | -1 | 45 |
10 | Stuttgart | 32 | 12 | 8 | 12 | 57 | 51 | +6 | 44 |
11 | Augsburg 1907 | 32 | 11 | 10 | 11 | 34 | 45 | -11 | 43 |
12 | Wolfsburg | 33 | 10 | 10 | 13 | 55 | 54 | +1 | 40 |
13 | Union Berlin | 33 | 9 | 10 | 14 | 33 | 50 | -17 | 37 |
14 | TSG 1899 Hoffenheim | 33 | 7 | 11 | 15 | 46 | 64 | -18 | 32 |
15 | FC St. Pauli | 32 | 8 | 7 | 17 | 26 | 37 | -11 | 31 |
16 | Heidenheim | 33 | 8 | 5 | 20 | 36 | 60 | -24 | 29 |
17 | Holstein Kiel | 33 | 6 | 7 | 20 | 49 | 77 | -28 | 25 |
18 | VFL Bochum | 33 | 5 | 7 | 21 | 31 | 67 | -36 | 22 |
# | Csapat | LM | Gy | D | V | RG | KG | GK | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Paris Saint-Germain | 33 | 25 | 6 | 2 | 89 | 34 | +55 | 81 |
2 | Marseille | 33 | 19 | 5 | 9 | 70 | 45 | +25 | 62 |
3 | Monaco | 33 | 18 | 7 | 8 | 63 | 37 | +26 | 61 |
4 | OGC Nice | 33 | 16 | 9 | 8 | 60 | 41 | +19 | 57 |
5 | LOSC Lille Métropole | 33 | 16 | 9 | 8 | 50 | 35 | +15 | 57 |
6 | Strasbourg | 33 | 16 | 9 | 8 | 54 | 41 | +13 | 57 |
7 | Lyon | 33 | 16 | 6 | 11 | 63 | 46 | +17 | 54 |
8 | Brest | 33 | 15 | 5 | 13 | 52 | 53 | -1 | 50 |
9 | Lens | 33 | 14 | 7 | 12 | 38 | 39 | -1 | 49 |
10 | Auxerre | 33 | 11 | 9 | 13 | 47 | 48 | -1 | 42 |
11 | Stade Rennais FC | 33 | 13 | 2 | 18 | 49 | 46 | +3 | 41 |
12 | Toulouse | 33 | 10 | 9 | 14 | 41 | 41 | +0 | 39 |
13 | Angers | 33 | 10 | 6 | 17 | 32 | 51 | -19 | 36 |
14 | Stade de Reims | 33 | 8 | 9 | 16 | 32 | 45 | -13 | 33 |
15 | Nantes | 33 | 7 | 12 | 14 | 36 | 52 | -16 | 33 |
16 | Le Havre | 33 | 9 | 4 | 20 | 37 | 69 | -32 | 31 |
17 | Saint-Etienne | 33 | 8 | 6 | 19 | 37 | 74 | -37 | 30 |
18 | Montpellier Hérault SC | 33 | 4 | 4 | 25 | 23 | 76 | -53 | 16 |
# | Csapat | LM | Gy | D | V | RG | KG | GK | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Ferencvárosi TC | 31 | 18 | 9 | 4 | 59 | 30 | +29 | 63 |
2 | Puskás | 31 | 18 | 6 | 7 | 53 | 35 | +18 | 60 |
3 | Paks | 31 | 16 | 7 | 8 | 64 | 46 | +18 | 55 |
4 | Győri ETO | 31 | 14 | 10 | 7 | 48 | 35 | +13 | 52 |
5 | MTK Budapest | 31 | 13 | 7 | 11 | 51 | 42 | +9 | 46 |
6 | Diósgyõri VTK | 30 | 10 | 11 | 9 | 38 | 45 | -7 | 41 |
7 | Újpest | 30 | 8 | 12 | 10 | 33 | 41 | -8 | 36 |
8 | Fehérvár | 31 | 8 | 7 | 16 | 34 | 46 | -12 | 31 |
9 | Nyíregyháza Spartacus FC | 30 | 8 | 7 | 15 | 28 | 50 | -22 | 31 |
10 | Zalaegerszeg | 30 | 7 | 10 | 13 | 35 | 42 | -7 | 31 |
11 | Debreceni VSC | 31 | 8 | 6 | 17 | 49 | 59 | -10 | 30 |
12 | Kecskemét | 31 | 4 | 12 | 15 | 30 | 51 | -21 | 24 |
# | Csapat | LM | Gy | D | V | RG | KG | GK | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | SSC Napoli | 35 | 23 | 8 | 4 | 55 | 25 | +30 | 77 |
2 | Inter Milan | 35 | 22 | 8 | 5 | 73 | 33 | +40 | 74 |
3 | Atalanta | 35 | 20 | 8 | 7 | 71 | 31 | +40 | 68 |
4 | Juventus | 36 | 16 | 16 | 4 | 53 | 33 | +20 | 64 |
5 | Lazio | 36 | 18 | 10 | 8 | 59 | 46 | +13 | 64 |
6 | Roma | 35 | 18 | 9 | 8 | 50 | 32 | +18 | 63 |
7 | Bologna | 36 | 16 | 14 | 6 | 54 | 41 | +13 | 62 |
8 | AC Milan | 36 | 17 | 9 | 10 | 58 | 40 | +18 | 60 |
9 | Fiorentina | 35 | 17 | 8 | 10 | 53 | 35 | +18 | 59 |
10 | Como | 36 | 13 | 9 | 14 | 48 | 49 | -1 | 48 |
11 | Torino | 35 | 10 | 14 | 11 | 39 | 40 | -1 | 44 |
12 | Udinese | 35 | 12 | 8 | 15 | 38 | 49 | -11 | 44 |
13 | Genoa | 35 | 9 | 12 | 14 | 30 | 43 | -13 | 39 |
14 | Cagliari | 36 | 8 | 9 | 19 | 37 | 54 | -17 | 33 |
15 | Verona | 35 | 9 | 5 | 21 | 30 | 63 | -33 | 32 |
16 | Parma | 36 | 6 | 14 | 16 | 41 | 56 | -15 | 32 |
17 | Empoli | 36 | 5 | 13 | 18 | 29 | 56 | -27 | 28 |
18 | Lecce | 35 | 6 | 9 | 20 | 24 | 57 | -33 | 27 |
19 | Venezia | 35 | 4 | 14 | 17 | 28 | 49 | -21 | 26 |
20 | Monza | 35 | 2 | 9 | 24 | 25 | 63 | -38 | 15 |
# | Csapat | LM | Gy | D | V | RG | KG | GK | P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kisvárda | 27 | 17 | 5 | 5 | 55 | 39 | +16 | 56 |
2 | Kazincbarcika | 27 | 13 | 9 | 5 | 48 | 28 | +20 | 48 |
3 | Vasas SC | 27 | 14 | 3 | 10 | 41 | 32 | +9 | 45 |
4 | Szentlőrinc SE | 27 | 11 | 10 | 6 | 38 | 28 | +10 | 43 |
5 | Kozármisleny | 27 | 12 | 6 | 9 | 40 | 38 | +2 | 42 |
6 | Szeged-Csanád | 27 | 9 | 11 | 7 | 32 | 28 | +4 | 38 |
7 | Mezőkövesd | 27 | 10 | 7 | 10 | 38 | 33 | +5 | 37 |
8 | Budapest Honvéd FC | 27 | 10 | 6 | 11 | 36 | 36 | +0 | 36 |
9 | BVSC Zugló | 27 | 8 | 11 | 8 | 27 | 28 | -1 | 35 |
10 | Csákvári TK | 27 | 9 | 6 | 12 | 38 | 44 | -6 | 33 |
11 | Budafoki MTE | 27 | 8 | 8 | 11 | 39 | 48 | -9 | 32 |
12 | Soroksár SC | 27 | 8 | 7 | 12 | 36 | 41 | -5 | 31 |
13 | Ajka | 27 | 7 | 10 | 10 | 30 | 37 | -7 | 31 |
14 | Békéscsaba | 27 | 7 | 8 | 12 | 26 | 33 | -7 | 29 |
15 | Gyirmót | 27 | 6 | 10 | 11 | 35 | 41 | -6 | 28 |
16 | Tatabánya | 27 | 6 | 5 | 16 | 25 | 50 | -25 | 23 |