MOL Pick Szeged – HBC Nantes 30-28 (11-12)

Ma délután az újszegedi Sportcsarnokban, hazai pályán fogadta a MOL-Pick Szeged csapata a
HBC Nantes, a tavalyi év BLezüstérmest, a VELUX EHF Bajnokok Ligája második körében. Szinte
teltház előtt játszottak a csapatok, ahogy már megszokhattuk, és ezt a játékosok is mindig kiemelik,
fergeteges hangulatban!
Mi kezdtük a meccset, Sego-val (16) a kapuban. A múlt heti Zágráb elleni meccs után
mindenki várta a jó játékot.
Már az első percben hétmétereshez jutottunk, de Sigurmannsson (10) ejtése a kapufát
találta el, a támadásból pedig megszerezte az első találatot a vendég Csapat. Majd egy újabb
hétmétereshez jutottunk, melyet Canellas (14) gólra váltott. Maqueda (5) – Blazevic (21) – Bánhidi
(27 hármas kemény védekezése mellett, Sago is hatalmasat védett.
A szegediek pontatlan játékkal, míg a vendégek gyors, rövid passzokkal találtak Sago
kapujába, aki ezeket a bombákat nem tudta védeni. 9:30-nál ember hátrányból vettük vissza a
vezetést, Bombac (44) – Kallman (8) összjátékkal, majd egy bravúros Sago védéssel. Bombac –
Bánhidi összjátékából, ismét hatalmas góllal
A két szerb játékvezető nem spórolt a 2 percekkel az eső 15 percben már 5 kiállításnál (3-2)
jártak a Csapatok.
7-6-nál lépett pályára a rutinos Lazarov (17), aki korábban a veszprémi csapatot is sokáig
erősítette.
A meccsen először 2 góllal léptünk el (18:38)! Azonban ezt az előnyt nagyon gyorsan
ledolgozták a vendégek, köszönhetően a remek kapus teljesítménynek! 22-26-nál már 8-9 volt az
állás.
Először a Vendégek kértek időt (8-9), melyet Gaber gól követett (9-9). Egy eladott Bodó labda
és egy hatalmas indítás gól Lazarovtól követően Pastor is időt kért. A félidő utosó 3 másodpercében
elvették a franciáktól a labdát, így Sostaric (24), az üres kapuba dobta a labdát és állította a be a 11-
12-es félidei eredményt.
A második félidő is egy kemény védekezéssel és hatalmas Sago védéssl kezdődött, melyet a
másik oldalon védő Siffert Arnaud (16) is bemutatott. Úgy látszik a milyeink bent maradtak az
öltözőben, hiszen a 32:20-nál már 12:16 volt az állás, melyet Kallman szépített.
Megmaradt a gyors, lerohanó játéka a Nantes-nak, így meglépett 4 góllal 16-20 (39:15).
Mesterhármas Bodó Ricsitől (9) aki a tőle megszokott bombákkal szórta meg a franciák
kapuját, de az eredményjelző még mindig 19-22 (42:55) mutatott.
Ekkor a Vendégek időt kértek, melyet a játékvezetők nem láttak, és némi parázs vita is
kialakult, Marco Krivokapic sárgalapot is kapott.

Szinte felrobbant a csarnok, amikor Kallman ziccert, Sego bombát fogott és Canellas gól lőt.
Bánhidi kapott 2 perces büntetetést, de Bodót ez sem fogta vissza, emberhátrányból

lőtt hatalmasat.
Épp, hogy kiegészültünk, Kallman kapott 2 percet, melyre egy emberként ugrott fel a csarnok,
véleményét kifejezve a bírói döntésnek. Nem kellett sokat várni a túloldalon is egy 2 perces
büntetéssel lettek gazdagabbak a Vendégek, talán kompenzálva Kallman kiállítását.
Egy újabb szemfüles Canellas gól az üres kapuba, egy hatalmas Sago védés után feljöttünk
egy gólra 24 – 25 (49:00). Ekkor már a Mister is kérte a közönséget, hogy nyolcadik játékosként
„lépjen pályára”.
Az egyenlítésért támadhattunk (52:55), de ekkor Pastor időt kért. Bodó Ricsi nem bízta a
véletlenre 27-27.
28-28-nál állva tapsolta a közönség Sago védését és támadhattunk a vezetésért. Ebben a
vendégek 2 perces kiállítása is segített, Sosotaric hibátlanul lőtt 29-28. Az emberelőnyünk nem
tartott sokáig, Blazevic is megkapta második két percét. Ekkor gyorsan le is tette időkérő kártyáját
Anti Thierry. A támadás végén ISMÉT Sago védett, a kipattanót a mai meccsen már sokadjára
Maqueda szedte le.
Talán az utolsó támadásunk előtt, Pastor is időt kért. Az utolsó fél percben már állva
buzdította Csapatát a hazai közönség a „Szép volt Fúkk”-kat skandálva. Mindenki boldogan nézett az
eredményjelzőre a meccs lefújásakor, 30-28-ra NYERTÜNK!!!

A mérkőzést, így értékelték az edzők és a játékosok:

Anti Thierry – Csalódott a meccsel kapcsolatban, 50 percig jól játszott a csapata, elengedték a
győzelmet, mert nem tudták rendesen befejezni a mérkőzést. Sok volt a kapott gól. Szegednek való
gratuláció mellett vagy benne rossz érzés, mert rosszul játszottak a meccs végén.
Juan Carlos Pastor – Gratulált a vendégeknek, az első félidőben sok eladott labda volt. Mint egy
CSAPAT, a 35. perctől kezdtek el játszani. A Fiúk nagyon odatették magukat, észrevettük, hogy
elkezdődött a BL. Előreléptünk a Zágrább elleni meccs után, de rengeteget kell még dolgozni, de
láthatjuk, hogy a BL-ben minden meccs nagyon nehéz. Gratulált a közönségnek is ismét remekül
szurkoltak és elhitték, hogy győzhet a Csapat. Csapaton belül is fontos hinni abban, amiben
dolgoznak. Gratulált a Csapatnak is, de holnaptól ismét munka van.

Faluvégi Rudolf – tavaly nyertesként jött le a pályáról, de most sem volt szomorú. Egyetértett
trénerével, és Ő is úgy gondolja, hogy még nagyon az elején vannak. Jól érezte magát a csarnokban,
remek volt a hangulat még vendégként is.

Bodó Richard – az utolsó 20 percben szívvel-lélekkel játszott az egész Csapat. A kézilabda meccs 2 x
30 percből áll, a lényeg a most megszerzett 2 pont.

M.A.

Fotó: Szokodi L.

 

MOL-PICK Szeged: Sego – Sostaric 2, Balogh, Bombac 1/1, Bánhidi 2, Zsitnyikov 1, Källman 5. Csere: Sigurmannsson, Blazevic, Maqueda 5, Canellas 5/3, Gaber 1, Bodó 8, P. Rodríguez. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.
Nantes: Siffert – Balaguer 1, Delecroix 2, Tournat 2, Feliho, Claire 3, Rivera 3/2. Csere: Dumoulin (kapus), Lagarde 5, Faluvégi 1, Lazarov 6, Guillo 1, Emonet 3, Pechmalbec 1. Vezetőedző: Thierry Anti.
Hétméteres: 8/4, ill. 3/2.
Kiállítás: 10, ill. 8 perc.

Hírlevél

Powered by Live Score & Live Score App
Powered by Live Score & Live Score App