FÉRFI KÉZILABDA NB I., 22. forduló:
Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.
Telekom Veszprém: Corrales – Gas. Marguc 3/2, Jahja 5, Sipos, Blagotinsek 1, R. Lauge 7, Strlek 4. Csere: Cupara (kapus), Mahé 2, A. Nilsson 4, P. Nenadics 2/2, Maqueda, Lékai, Ligetvári.
Vezetőedző: Momir Ilics.
Hétméteres: 9/5, ill. 7/5.
Kiállítás: 6, ill 8 perc.
1 héttel a Magyar kupa döntőbe jutását követően – mely a Telekom Veszprémnek sikerül, és végül Magyar Kupagyőztes lett 29. alkalommal – ismét összecsap a két gárda, és először találkoznak a Pick Arénában.
Teltházas várta a Feleket, már a hét közepén elfogytak a jegyek és mintegy 1000 veszprémi Szurkoló kísérte el kedvenceit. A bemutatkozásnál jól hallatszódott a Szurkolók biztatása “Építők”, míg a hazai Szurkolók füttyszóval fogadták a Vendégeket. Hosszas felvezető után felrobbant az Aréna, amikor a Pick Szeged játékosai léptek pályára.
Még nem indult el a játék, de már egymásnak feszült a két szurkolótábor.
Szegedi támadással indult a 60 perc, melyet egy remek Rosta (45) hétméteresre mentett, Radivojevic (17) értékesített is. A mieinknél Alilovic (32) kezdett, ahogy a Kupában is az egymás elleni harcban. Majd védte Yahia támadását. Remek játékkal Sostaric (24) is betalált. Nem volt kérdés, hogy kemény harc várt a Felekre, a tét, hogy a Bajnoki döntött melyik csapat kezdi idegenben.
13:44 8-7 csere a veszprémi kapuban, Garsiandia (41), rögtön fel is avatta a hálóőrt. A hazai oldalon Mikler (16) is elkezdett melegíteni, majd 16:58-kor már Ő állt a kapuban és egy védéssel mutatkozott be.
A Vendégek hétmétereshez jutottak, de Mahe (35) a második büntetőt mellé dobta, pedig próbalta Rolit megbabonázni, de ez most fordítva sült el… Már 3 góllal is vezetett a Szeged, amikor előnye egy gólra csökkent. Ekkor Pastor Mester időt kért 20:26 12 – 11.
21:21 a Bírói ítéletet a szegedi drukkerek jelzővel illették és Nenadic (13) a büntetőt értékesítette. Majd Cupara (16) védését követően eltették a kapust, melyet Rosta gólja csendesített.
23:25 15 -12 időt kért a Telekom Veszprém.
Radivojevic barátjának és válogatott társának nem tudott gólt lőni, melyet egy Maqueda (15) szabálytalanság előzött meg, 2 perces büntetéssel jutalmazták ezt a megmozdulását. Majd egy kipattanó és egy Blonz (71) hibás lövés éltette tovább a szerb hálóőrt. Radivojevic hétméteresből sem tudta bevenni Cupara kapuját…
Egy passzívra játszott támadás, a Szeged számára gól nélkül, míg a a Veszprém számára egy Marguc (24) góllal zárult a félidő, 16-16.
Passzívig játszott támadással és góllal kezdődött a második félidő veszprémi oldalon. Frimmel (25) hétméteresét azonban Cupara már nem tudta védeni.
Yahia (5) – Blagotinsec (31) összjátékból Mikler gólt kapott, a másik oldalon Rosta harcolt ki hétméterest, Frimmel neve mellett újabb gól. Mikler hatalmasat védett.
Fordulatot vett a mérkőzés. Cupara bravúrjai további lendületet adta a Veszprémnek, a hazaiakban Mikler védései tartották a lelket. Továbbra is fej-fej mellett, 28:17 20-21.
A szegedieket a szurkolótábora nem hagyta magára, zúgott a “Hajra Szeged”. Blagontinsek kapott két perces pihenőt, a támadás vége egy hétméteres volt, melyet Frimmel Coralesnek (12) már nem tudott bedobni.
40:57 először vezetett 2 góllal a vendég csapat, de Garsiandia, rögtön faragott a hátrányól, majd Roli védett, és Henigman (15) betalált, újra egál 42:08 22:22. Yahia bombája Roli védései mellett, de valljuk be a kapufák sokat segítettek 🙂
Bodo (9) kapott 2 percet, a vendégek pedig hétméterest, Nenadic talált Alilovic kapujába.
-Be kell vallani a vendég Szurkolók hangja is bezengte az Arénát.
46:56 22-24, szegedi időkérés. Pontatlan passzból, eladott labda lett. Yahia-t Mackovsek 51 a levegőből szedte le, videó után kettő perces pihenőt kapott. Bombac (41) találta az ellenszert Cuparával szemben, támadásban sem.
Miklert Nilson (18) arcon lőtte, ami akár piroslap is lehetett volna, de semmit nem kapott…
Gyors támadásból Bombac Rostának passzolt, elsőre nem, de másodikra bevarta 25-27. Időt is kért Ilic 54:09.
Eladott labdát, Frimmel büntetett. Nenadic hetesét fogja Mikler, Frimmel újabb büntetőjét Cupara viszont nem, az ismétlésben azonban Cupara bravurosan védett. Lauge (25) kínaival döntötte el a mérkőzést 59:06, Blonz kihagyott hétméteresével végül 27-29-re a Telekom Veszprém nyerte az összecsapást. A vendég Szurkolók nem is hagyták ki az “indul a busz” skandálását.
Stabilabb bakonyi teljesítmény és kiemelkedő kapusteljesítmény meghozta gyümölcsét.
Juan Carlos Pastor – kimaradt ziccerek, és Cupara védései megnehezítették ma a dolgunkat. Vezetnünk kellett volna az első félidőben 3-4 góllal. Megviselte a Csapatot a félidei döntetlen. Rengeteget harcoltak a játkosok az egész meccsen, kerestük a lehetőségeket. Reméljük a döntőre lesz több játékosunk. Rosszul esik ennyi Szurkoló előtt elveszíteni a mérkőzést. Köszönjük, hogy ilyenkor is mellettünk állnak ez az igazi kézilabda Család.
Momir Ilic – gratulálok a Csapatomnak a győzelemhez. Tudtuk, hogy nehéz lesz egy héten belül kétszer legyőzni a Szegedet. Az első félidőben a védekezésünkkel nem voltam elégedett. A második félidőben sokkal jobb volt és a remek kapusteljesítményünk, ez jelentette a különbséget.
Rosta – megfogható lett volna a Veszprém ma is égy Győrben is. A pontatlan játek és a kihagyott hétméteresek. Lelkileg össze vagyunk tőrve, és nagyon nehéz. Két fontos mérkőzés vár még ránk és van 1 hónap, hogy felkészüljünk a Bajnoki döntőre és megvédjük a Bajnoki címet.
Cupara – zseniális mérkőzés volt, köszönet a Szurkolóknak és a Csapattársaknak, nagy segítséget adtak. A mai mérkőzés talán még keményebb is volt, mint a győri. Sportszerű mérkőzést játszottunk. Az első mérkőzés az Új Arénában, ez a győzelem erőt adhat az továbbiakra.
Hajrá Szeged #csakelőre
Cikk/ M.A.
Borítókép/ Szokodi László